Címke: táncházmozgalom

„Ágyúpucolás helyett néptánc-koreográfiát csinált” – 90 éves Novák Ferenc, azaz Tata

Kilencvenedik születésnapja alkalmából nagyinterjút készített Novák Ferenccel, azaz Tatával a Válasz Online. A beszélgetésből kiderül, honnan kapta a becenevét, min múlt, hogy nem vett részt az ’56-os forradalomban, miért választotta hivatásául a néptáncot és az is, hogy honnan tud táncolni. Az alkalomhoz illően részletes interjúban szó esik a gyerekkorától a táncházmozgalmon át a politikai szerepvállalásig.  […]

A magyar szubkultúrák filmese, a pátosztalan eastern megteremtője – Szomjas Györgyre emlékezünk

Szomjas György Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező 1940. november 26-án született és 2021. április 7-én hunyt el Budapesten. A Piarista Gimnázium után 1960–1964 között a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult. 1964–1968 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, Herskó János osztályába járt. 1969–1974 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja, a szociológiai filmprogam egyik kezdeményezője. Ekkor rövidfilmeket készített, asszisztensként […]

Repülj, madár, repülj! – Új dokumentumfilm készült a táncházmozgalom történetéről

A film a szeptember 6-i premiervetítés után 7 napig megtekinthető a Médiaklikk oldalán.  Simon Broughton, a Songlines világzenei újság főszerkesztője mutatja be filmjében a magyar táncházmozgalmat, egészen a hetvenes évekbeli indulástól napjainkig. Magyarország volt a szovjet blokk országai között az egyetlen, ahol alulról szerveződött a népzene újjászületése. Bár Simon Broughton sokat tud a magyar népzenéről, […]

Elérhetővé vált több száz népzenei fotó Halmos Béla hagyatékából

Elérhetővé vált több száz népzenei fotó Halmos Béla népzenész, népzenekutató hagyatékából a Hagyományok Háza Médiatár weboldalán. Halmos Béla, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása 2013 júliusában hunyt el. Több mint négy évtizedes aktív tevékenysége alatt zenészként, folklórgyűjtőként, oktatóként és szervezőként a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért dolgozott, jelentős életművet hagyva maga […]

Ilyen volt az első budapesti táncház

A Liszt Ferenc téri Könyvklub adott helyet az első budapesti táncháznak 1972. május 6-án. A nevet a Kolozsvár melletti Szék faluból hozták. A lapokban a magyar népi táncot és népzenét kedvelők új klubjaként írtak a HVDSZ Bihari János Táncegyüttese, a Vasas Központi Művészegyüttese, a VDSZ Bartók Béla Együttese és az Építők Vadrózsa Táncegyüttese összefogásaként létrejött […]

Kifulladásig tartó táncházzal nyitja meg új évadát a Fonó Budai Zeneház

A nyári zárás után szeptember 9-én nyit ismét a Fonó Budai Zeneház: Belecsapunk! Még több autentikus népzenei és táncos program, új sorozatok, minifesztiválok várják a közönséget a Sztregova utcai Zeneházban ebben az évadban is! Szeptember 11-én a hagyományos, nagy nyitótáncház egyben az évadnyitás ünnepe is. A kifulladásig tartó táncházban három zenekar muzsikál: a Góbé, a […]

Kelemen László: „Az a célunk, hogy mindenki táncélménnyel térjen haza”

Új elemmel gazdagodott a Hagyományok Háza programkínálata, hiszen január közepétől minden szombaton táncházakkal várják az érdeklődőket az intézmény felújított közösségi terében, az Átriumban. A kezdeményezés fontosságáról és a közelgő programokról kérdeztük Kelemen László főigazgatót. – Mi a jelentősége a Hagyományok Házában szervezett táncháznak? – Aki részese a táncházmozgalomnak, annak egyáltalán nem meglepetés, hogy a Hagyományok […]

Budapestre érkeznek a magyar táncházmozgalom első számú ázsiai képviselői

Mérdföldkőhöz érkezett a magyar táncházmozgalom: a magyar nemzet határain túlnyúló, magyarul nem beszélő, de táncainkat, kultúránkat ápoló és továbbadó táncosok egyik legkiválóbbika, a hongkongi Kenneth Tse két évtizedes munkájáért Magyar Arany Érdemkeresztet kapott májusban. A Kelet-Ázsiában elismert táncos, táncpedagógus és koreográfus – aki Hongkongban és Taipeiben is egy-egy tánccsoportot vezet és Tímár Sándort tekinti a […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo