Címke: trombita

Trumpetissimo – Különleges trombitagálát szervez a Müpa

Emlékeznek a három tenor világszerte sikeres koncertjeire? A trombita hangja nem kevésbé fényes és szárnyaló, mint a tenoroké, ami pedig a hangszer magyar virtuózait illeti, jó néhányan közülük abszolút világklasszisok, akik a legnagyobb zenekarokkal, a leghíresebb koncerttermekben lépnek fel. Ebből merít inspirációt a Trumpetissimo – Trombitagála programja július 2-án 19:30-tól, melyben egy, két, négy, sőt […]

Lány énekel és trombitál

Nem is tudom, hogy tudna-e bármi is jobbat hozzátenni innenső tegnapra, s mára. Körbeöleli iszós szombat, s józanó vasár a szomorú dehogyis. Tudását dalnak így is közvetítőn tudja hiába is néma vagy kevés betűnek onnanról hozzámad milliómnyt, tudomhogy, miértis, bár kellemtlen fájóság ennyicsak. Dallama túltolul ezerszín hangjasok. Szeretem Adrea Motis hát.

Trombitát fegyverre cserélnék – Nem mindennapi üzletet ajánl gyerekeknek egy New Orleans-i zenész

„Hozz nekem egy fegyvert, trombitát adok érte cserébe” – ígéri Shamarr Allen zenész, aki e nem mindennapi ötlettel szeretne részt venni az erőszakos fegyveres bűnözés elleni küzdelemben New Orleansban. Louisiana államban jelenleg a lakosság 49 százaléka tart otthonában lőfegyvert, ezzel együtt a fegyver okozta halálesetek száma itt a negyedik legmagasabb az egész Egyesült Államokban. Ami […]

Szokolay Sándor útja a monumentális színpadi művek világától a miniatűr formákig

1972-ben a Zeneműkiadó felkérésére készült Szokolay Sándor Két miniatűr című műve a Borst Rudolf- és Lóránd István-féle Trombitaduók kötet részére. A hetvenes években a zeneszerző figyelme egyre inkább az intim hangvétel és a miniatűr formák felé fordult, a korábbi évtizedben uralkodó monumentális színpadi művek drámai világából. Az 1964-ben bemutatott Vérnászt két további opera, a Hamlet (1968), majd a Sámson (1973) […]

Különleges karanténkiadással jelentkezik a Capriccio – A vendég: Tarkövi Gábor

Különleges karanténkiadással jelentkezik a Klasszik Rádió 92.1 vasárnap délutánonként négy órától sugárzott műsora. A vendég ezúttal Tarkövi Gábor trombitaművész. Tarkövi Gábor 1969-ben született Esztergomban. Miután Horváth László tanítványaként elvégezte a Richter János Győri Zeneművészeti Szakközépiskolát, a Liszt Ferenc Tanárképző Főiskolán Geiger György növendéke lett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Varasdy Frigyesnél folytatta tanulmányait. Legfontosabb […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo