Címke: tünet együttes

20 év után megszűnik a Tünet Együttes

“Vége van. A Tünet Együttes kihűlt. Hogy ez fagyhalál, vagy téli álom, majd elválik, ha egyszer lesz még tavasz” – írja búcsúlevelében Szabó Réka, aki 2002-ben alapította meg saját független színházi társulatát.

A tünetegyüttes terápiája

A Tünet Együttes a magyar színházi élet egyik legizgalmasabb és legbátrabban kísérletező társulata. A tünetegyüttes című realityjük online formátumra adaptált verzióját láthatja ma este az e-Trafó közönsége. A matematikus-táncos Szabó Réka társulata a besorolhatatlan kategóriába tartozik, náluk a műfaji határok valóban elmosódnak. Prózai színháznak túl táncosak az előadásaik, táncszínházhoz képest túl meg sok bennük a […]

Művészek jelentkezését várja a Tünet Együttes

„A karantén alatt volt idő gondolkodni – arra jutottunk, hogy ebben az évadban nem szeretnénk ugyanabba a taposómalomba visszalépni, amiben évekig őröltünk. Ezt az évadot nyugodtabban, elmélyültebb kísérletezéssel és csapatépítéssel szeretnénk tölteni” – áll a Tünet Együttes közleményében. A Tünet Együttes új bemutatója 2021. január végén lesz a Trafóban. „Új előadásunkban a hang és mozdulat […]

A Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete nagydíját nyerte el Szabó Réka dokumentumfilmje

A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés dokumentumfilm nyerte a Locarnói Filmfesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját. Szabó Réka rendező személyesen vette át az elismerést szombaton Locarnóban – írja az Index.hu. Idén ünnepelte 30. jubileumát Locarnóban a svájci filmkritikus szövetség által szervezett Kritikusok Hete (Semaine de Critique), melyen hét innovatív dokumentumfilmet mutattak be, a […]

Magyar művészek a régió nagy fesztiváljain – heti hírösszefoglaló

2019 huszonkilencedik hetében eddig két önálló alkotásként ismert Cézanne-akvarellről derült ki, hogy egy művet alkotnak, és újabb galéria nyitotta meg kapuit a berlini Múzeumszigeten, diplomakiállítás helyett pedig kihalás-performansszal tiltakozott egy dán divattervező. Megépült a napelemes Van Gogh kerékpárút a festő szülővárosában, és Paul McCartney musicalt ír egy Frank Capra-filmklasszikusból. A hét blogja: A hét kortárs zeneműve Blogunkban a hazai […]

A Locarnói Filmfesztiválra kapott meghívást Szabó Réka alkotása

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje is meghívást kapott az augusztus 9-én kezdődő Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválra. A Tünet Együttes munkáját nyomon követő film a mustra Kritikusok Hete programjában lesz először látható. A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán, Cuhorka Emesével és a 90 éves […]

39. Színikritikusdíj-átadó – különszám

Megjelent a Papageno magazin legújabb különszáma. A Színházi Kritikusok Céhe idén 39. alkalommal, 15 kategóriában nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeit elismerő Színikritikusok Díját.  Idén huszonnégy színikritikus vett részt a voksolásban, és néhány kategóriában második fordulóra is sor került. A helyezésekért adott pontok megszámlálásával kialakult a sorrend: a legjobbak listája. Köztük vannak a győztesek. […]

Cirkusz, színház, vurstli a Szigeten

A színházi előadó-művészetek vásári és művészi válfajai idén sem maradnak ki a Sziget programkínálatából. A nap bármely szakában, a legváratlanabb helyeken és időpontokban találkozhatunk vonuló utcaszínházi előadásokkal, zenekarokkal, nézhetünk bábosokat, bűvészeket és egyéb vándorkomédiásokat, rácsodálkozhatunk az akrobatákra, vagy elvarázsolhatnak bennünket a táncosok. A Magyar Zene Háza Klasszikus, Opera és Jazz Színpad programjairól tematikus blogunkban tájékozódhatsz! Az utcaszínházak ezúttal […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo