A Müpa Budapest az évad zeneszerzőjének választotta Orbán Györgyöt. A november 1-jén megszólaló Requiem kapcsán a Kossuth-díjas művészt kérdeztük.
zeneszerzés
A Magyar Zeneművészeti Társaság (MZT) és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület zeneszerző workshopot hirdet a 14-19 éves korosztály számára.
Ritka alkalom, hogy Kurtág György interjút ad, a The Guardian című brit lap újságírójával azonban kivételt tett a BBC Promon bemutatásra kerülő operája kapcsán.
Iván Sára második, Kovács Levente pedig harmadik díjat nyert a 24. Weimari Kortárszenei Tavaszi Fesztivál Nemzetközi Zeneszerzőversenyén.
A Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzatának közös zeneszerző-pályázatán a Junior Prima díjas Oláh Patrik végzett az első helyen.
1929. október 31-én született és 2016. június 27-én halt meg Carlo Pedersoli, vagy ahogy a filmrajongók ismerik: Bud Spencer olasz színész.
A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában készült portréfilm Dr. Mohay Miklós Erkel-díjas zeneszerző, egyetemi tanárról.
A pályázók összesen 112 hegedű-zongora duót adtak be, a helyezésekről rangos nemzetközi zsűri dönt, amelynek elnöke John Corigliano világhírű, Oscar-díjas amerikai komponista.
Megyeri Krisztina zeneszerző tíz művével vett részt tavasszal a franciaországi Tours-ban megrendezett Easy Listening Fesztiválon. Többek között erről kérdeztük.
Leczky Marcel és Leczky Sebastian 2022-ben alakították meg vonósduó formációjukat, melyhez egy különleges, zeneszerzőknek szóló felhívás is társul.