KultúRecept Tényleg taposunk a szerzőkön? – Antal Csaba a KultúRecept Portréjában Nagy visszatéréssel indítjuk a 2023-as évet itt, a KultúRecepten, hiszen az egyik legkedvesebb műsorunk, a Portré ezúttal a Műcsarnokban forgott.
KultúRecept Elszaladt az év, Ünnepi hájjal kíván minden jót a KultúRecept! Ezt a részt alig egy hete rögzítettük, az Egy másik Róma operafilmünk forgatásának utolsó napján. A videóban Gyimesi Domonkos, a film rendezője, valamint Dobri Dániel, a zeneszerző válaszolnak Jókai Ági kérdéseire.
KultúRecept Második születésnapját ünnepelte a KultúRecept – Videó A héten ünnepeltük a második születésnapunkat a KultúReceptnél, amelyről Facebook-oldalunkon olvasható egy bővebb írás.
KultúRecept A Világ Igazai Fehérváron – KultúRecept Ebben a részben több szereplő, szervező és az előadás rendezője is beszél arról, mit jelent számára az Egy másik Róma története.
KultúRecept Hirtelen búcsú Olaszországtól – A KultúRecept útinaplójának utolsó része Ebben a részben bizony már igencsak észak felé jártunk, meglátogattuk Assisit, aztán pedig Toszkánában egy csodálatosan szép villát jártunk be.
Zene Hajóút és mogyorófák – Megérkezett a KultúRecept új videója A KultúRecept e heti részében Szicíliából egészen Róma fölé érkezünk meg. Egy izgalmas hajóútra invitálunk mindenkit!
KultúRecept Szicíliából jelentkezik a KultúRecept Ismét itt a KultúRecept! Életreceptek művészemberektől, életművészektől, az életben boldogulás művészetéről.
KultúRecept Less be a palermói operaházba a KultúRecept videójában! A KultúRecept csapata még mindig Olaszországból, azon belül is Szicíliából jelentkezik, ahol a palermói operaházat járták be.
KultúRecept Olasz útinapló Jókai Ágival és Dobri Danival – III. rész Jókai Ági és Dobri Dani háromrészes útinaplójának záró epizódjával jelentkezik a KultúRecept. A filmek olaszországi útjukat mutatják be.
KultúRecept Olasz útinapló Jókai Ágival és Dobri Danival – II. rész Jókai Ági és Dobri Dániel háromrészes olaszországi útinaplójának második epizódjával jelentkezik a KultúRecept.
VEB 2023 Régészeti programokkal, beszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel vár Veszprémben a Múzeumok Éjszakája