Donizetti Lucrezia Borgia című lendületes és ízlésesen hatásos remekműve november 18-án debütál a Müpában. Anger Ferenc rendezőt kérdeztük.
Müpa magazin
A Müpa Budapest hivatalos print kiadványának online változata.
A bolgár szoprán, Szonja Joncseva nevét azt követően ismerte meg a közönség, hogy 2010-ben megnyerte Plácido Domingo Operalia versenyét. Hozzánk Puccini és a verista szerzők műveiből összeállított műsorral érkezik november 8-án.
A fél évtizede megkezdődött hazai Cziffra-reneszánsz novemberben új szintre emelkedik.
Ha azt mondjuk, Fassang László és Mácsai Pál, a zenehallgató rávágja: Orgona-sztorik. Idén októberben a…
A néptánc volt első nagy szerelme, de korán megérezte, hogy előadóként és alkotóként egyaránt többre,…
„A mindenséget vágyom versbe venni”, írja Babits A lírikus epilógjában (1903), majd csalódottan teszi hozzá:…
Ki ne vágyna arra a kiállításlátogatók közül, hogy egy-egy kedves festményének szereplői három dimenzióban folytassák…
Napjaink egyik legjelentősebb barokk zenei előadóművésze, William Christie és az általa alapított Les Arts Florissants együttes a Müpa megnyitása óta visszatérő vendég a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Szeptember 28-án az amerikai–francia karmester egy szellemes és üdítő Händel-operával érkezik, saját nyári akadémiájának díjnyerteseit hozva magával szólistaként.
Talán. Lehetséges. Van rá esély, hogy hányatott sorsú Very British sorozatunk végre boldog végkifejlethez érjen.…
„Minden zenét kortárs muzsikaként értelmezek, nem teszek köztük különbséget” – nyilatkozta a fiatal, Gramophone-díjas izlandi…