November 1-jén, a Müpa Mindenszentek ünnepe előtt tisztelgő hangversenyén az évad zeneszerzője, Orbán György 2003-ban komponált Requieme Mozart azonos műfajú művével párt alkotva tölti ki az est műsorát a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek előadásában.
Blogok
A Liszt Ferenc Kamarazenekar Dvořák-szendviccsel vendégelte meg a Zeneakadémiát dugig megtöltő hallgatóságát.
A Magyar Zene Háza közönségszavazást hirdet az idén először megrendezésre kerülő showcase fesztiváljához kapcsolódóan.
A Hungaroton gondozásában november 17-én jelenik meg Fülei Balázs zongoraművész legújabb lemeze, melyen Megyesi Zoltán énekművésszel közösen adják elő Schubert monumentális dalciklusát.
Hármas évforduló jegyében november 4-én kezdődik Kolozsváron az UTEFest: az előadások mellett szakmai beszélgetéseket, közönségtalálkozókat, könyvbemutatókat is rendeznek.
A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Giuseppe Verdi halhatatlan Requiemjével adózik Kocsis Zoltán egykori főzeneigazgató emléke előtt november 6-án a Müpában.
Egy újabb festmény, Lotz Károly Kisbéri ménes című képe kerül vissza eredeti helyére, a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájába.
Alba Regia Szimfonikus Zenekar I. hegedű tutti határozott idejű félállásra próbajátékot hirdet. A jelentkezési határidő november 15.
David Bates találóan jellemzi Henry Purcell Dido és Aeneas című művét, amikor annak igazi erejét színházi jellegének tulajdonítja.
Bírósági döntés alapján mostantól bárki megvásárolhatja, de ami még fontosabb, akár külföldre is magával viheti azt a Franciaországban előkerült aprócska papírlapot, amin egyértelműen egy Leonardo da Vincinek tulajdonított rajz látható.