A Magyar Táncművészeti Egyetem sokra hivatott végzős klasszikus balett évfolyamának egyik vezető mestereként tért vissza az Operába Macher Szilárd.
Blogok
Június 23-án megnyitott Balatonalmádi minden bizonnyal legszínesebb helyszíne a BLOKK. A hely megálmodóját, Erdélyi Szabolcsot kérdeztük.
A magát blúzos pszichedelikus lélekként aposztrofált művészetkészítőként fellépő mai Szomorúkeltő banda, hangélként Frankie Formant frontvonalba küldő Cairo Moontól szóló vasárnap van.
A Warner „óriások” előtt tisztelgő box set-sorozata most a Alfred Cortot francia művész 40 lemezt tartalmazó gyűjteményével bővül.
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ felkérésére öt tapasztalt fotós vállalkozott arra, hogy térben és időben összekösse az Európa Kulturális Fővárosa helyszíneit.
Csodálatos esti koncert kápráztatta el a 39. váci Régi Zenei Napok azon szerencsés résztvevőit július 5-én, akik a Fehérek Templomában lehettek ezen a különleges előadáson.
1882. július 7-én született Janka Kupala belarusz költő-dramaturg-publicista-műfordító zseni, akit elsőként tüntettek ki a nemzet költője címmel (1925-ben).
Az alábbi írásban azt vizsgáljuk meg, hogy a Szoboszlai Dominikért fizetett 22 millió euró is jelentene a műkereskedelmi piacon.
Roby Lakatos július 16-án és 23-án is fellép zenekarával a Fesztivál Akadémia Budapest koncertjein. Ennek kapcsán kérdeztük.
A Rózsadomb Dunára néző lejtőjén, a Rómer Flóris utcát keresztező Szemlőhegy utcáról balra nyílik a szépnevű Áldás utca.