Szomorú vasárnap

Van egy mániám: ha valami nagyon megtetszik, akkor abból sok kell. Így esett meg velem, hogy észrevétlenül rengeteg feldolgozásban gyűlt össze a gépemen a Szomorú vasárnap című Seress Rezső-dal. Nagyjából három-három és fél órányi melankólia – gondoltam én; a végén majd még valami baj lesz. Nem lett. Sőt!

Főhősi rangban ma Stan Kenton dirigálja Szomorút, ‘967-ből hozva vissza letűnő korban lévő klasszi nagydzsesszorkesztár-hangulatot.…

Vannak hangok, mik kitörölhetetlenek. Vannak szerepek, mik nem behelyettesíthetőek. Vannak emberek, akik nélkül nem létezne örökélmény. Bodrogi…

Hallgatni évtizednyi távolságból virtuóz gitárvasárnap, érezni párméternyi vidámbólszomorút. Örömteli lélekkel várt kétfélpercből vált semmi igazán.…

Amúgy hollandoknál népszokás más népek zenéjét extramagas színvonalon reprodukálni, kulturálisan építeni be nyugati világ tradíciójába. Sok…

Rebege hang görög torokmélyből felfelé youtube-on át fülünkbe de minek. Önmutatós művészet nem érző őserő…