Vántus-napok Névadójával a fókuszban zárult az idei Vántus-napok eseménysorozata A Vántus István Kortárszenei Napok utolsó hangversenye méltó módon és indokolt ünnepélyességgel zárta le a négynapos fesztivált.
Vántus-napok A fiatal zeneszerzőké volt a főszerep a Vántus-napok harmadik napján A harmadik nap zárókoncertjén több fiatal komponista is megvillanthatta oroszlánkörmeit és Hollós Máté is jelen volt egy vonósnégyessel.
Vántus-napok A víz és az űr hangjai – Így folytatódott a Vántus-napok Eötvös Péter intellektuális humora, a fuvolák gyengéd erotikája és az űr, a csillagok rejtélyeinek tematizálása színesítette a Vántus-napok második felvonását.
Vántus-napok Elindult a szegedi Vántus-napok A szegedi Vántus István Kortárszenei Napok első felvonása számomra mindig arról az emberről szól, akit Hollós Mátéék kiválasztanak és bemutatnak az egyébként évről évre egyre szélesedő közönségnek.
Vántus-napok Ismét megrendezik a Vántus-napokat Szegeden November 18-tól kortárs magyar zeneszerzők műveit, köztük számos ősbemutatót hallhat a közönség a Vántus István Kortárszenei Napok koncertjein Szegeden.
Vántus-napok A Szegedi Szimfonikusok koncertje zárta a Vántus-napokat Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól három napnyi kamarazene után végre igazi bombasztikus hangzást befogadni.
Vántus-napok Invenció és érzelmesség – Vaszy Viktor művei is megszólaltak a Vántus-napokon A nap fénypontjai az esti órákban érkeznek ismét: a kamara- és kóruskoncert előtt Vaszy Viktor munkásságával ismerkedünk meg.
Vántus-napok Nevessük ki a hangszerünket! – Így folytatódott a Vántus-napok Vántus István Parabola c. rövid darabja is elhangzott a fesztivál második napjának kamarakoncertjén, amely ezúttal is szép számú közönséget vonzott.
Vántus-napok Görgess lejjebb és éld át a szakralitást! Elstartolt az idei Vántus Kortárszenei Napok és az első igazán erős impulzus a nyitónapon az, amikor találkozunk egy fiatal zeneszerzővel.
Vántus-napok Az összegzés színei a Vántus-napokon A szegedi Vántus-napokat záró zenekari esten nem volt nehéz belekerülni ebbe az állapotba, az elhangzó négy zenemű ugyanis valamilyen módon foglalkozott az elmúlással, illetve az összegzéssel. Nagyon szubjektív értékelés következik.
VEB 2023 Régészeti programokkal, beszélgetésekkel és tárlatvezetésekkel vár Veszprémben a Múzeumok Éjszakája