Nagy Fruzsina jelmeztervező és Halas Dóra karnagy szakmáik ötvözéséből születő látványos divatkoncertje olyan játékos világképet rajzol elénk, melyben az izgalmas és titkon mindenkit foglalkoztató tabutémák vonulnak fel a mindennapok frusztrációinak kifutóján. Hogy végre egyszer farkasszemet nézhessünk velük.
Inaktív
A Crystallophone-oknak nevezett instrumentumok hangját dörzsöléssel vagy ütéssel megrezgetett üvegedények, üveglapok vagy üvegrudak adták. Az…
Agota Kristof-Kristóf Ágota első regénye, A nagy füzet fekete humorral átszőtt mese és fejlődésregény egyszerre. Vízió egy könyörtelen, elembertelenedett világról, a háború és az azt követő ellentmondásos időszak szörnyűségeiről. A kötetből a Forte Társulat készített előadást.
A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny zsűrije szerephez jutott már a versenyzők meghallgatása előtt. A versenyt…
A nagyméretű koncerthárfák és a hordozható, de még mindig a földre támasztott kisebb instrumentumok mellett…
Ivan Szamozvancev 1993-ban kötött szerződést a BM Duna Szimfonikus Zenekarral. 15 évig brácsázott, majd átkerült…
Október 3-án, az Erkel Színházban rendezett nyitókoncerttel vette kezdetét a Maestro Solti Karmesterverseny. A megmérettetés…
„A karrieremben 180 fokos fordulatot jelentett az 1974-es budapesti karmesterverseny” – 1940. április 9-én született Kobajashi Kenicsiró.
Egy robottal karöltve táncolni – mintha a saját arcomat látnám a tükörben… Azt hiszem, rájöttem, hogy olthatok emberi érzelmeket egy robotba. Huang Yi gyerekként vágyott egy robotra, felnőttként megalkotta a táncoló robotot.
Október 3-án kezdődik a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny a budapesti Erkel Színházban a Filharmónia Magyarország…