A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseménye, az Országos Színházi Találkozó 2024. június 10. és június 16. között Kaposváron kerül megrendezésre.
Intermezzo
Urbán András rendező munkássága áll az ötödik alkalommal megrendezett szarajevói színházi fesztivál, a Sarajevo Fest középpontjában.
Először világították ki a barcelonai Sagrada Familia bazilika evangélistákról elnevezett négy új tornyát: a munkálatok szeptemberben fejeződtek be.
Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című műve 80 éve jelent meg először. Az évforduló alkalmából a címszereplő szobrot kapott New York-ban.
December 2-án, szombaton 11 órakor vesznek végső búcsút Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől a Farkasréti temetőben.
A jubileumi, 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén 5 kategóriában versenyeztek a filmek.
A Vállalati projekt kategória legkiemelkedőbb pályázatai közül december 13-án jelentik be a győzteseket az Art is Business díjátadó gála keretében.
Nánay István Selinunte Kiadónál megjelent könyve a 60-as évek elejétől a 70-es évek végéig tekinti át a Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpad történetét.
A korábbi hírekkel ellentétben Valerij Gergijev – aki jelenleg a szentpétervári Mariinszkij Színház főigazgatója – nem veszi át Vlagyimir Urintól a Bolsoj Színház igazgatói posztját.
Az Örkény Színház 2020-ban elsőként építette ki saját stream-stúdióját, és kezdte meg előadásai rendszeres online közvetítését. Mutatjuk, mit nézhetünk decemberben!