Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Ha a kövér bácsi dalra fakad - a lába előtt hever a...

Ha a kövér bácsi dalra fakad – a lába előtt hever a világ

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Az operával szemben gyakran emlegetett kifogás a kövér emberek irracionális szerelme. Ez részben igaz is, de ha végignézzük a művészettörténet szépségideáit, a festett Vénuszok közül se férne be egyik-másik az ember ágyába. Azon szerencsések közé tartozom, akik még élőben, szerepben (nem koncerten) láthatták a 20. század második felének egyik legnagyszerűbb tenoristáját, Luciano Pavarottit. Bécsben történt, 1995 nyarán. Ekkoriben még az emberek az előadás előtti este hálózsákban aludtak a Staatsoper előtt, hogy másnap pár schillingért – hol volt még akkor az Euró!? – állóhelyről nézhessék meg az előadást. Pavarotti egyik utolsó fellépése volt Bécsben ez a Tosca. Koncerteket szinte élete végéig adott, de teljes szerepet végigénekelni egyre kevésbé volt kedve, vagy ereje.
Ezen a különleges előadáson mindhárom főszereplő elmúlt 60 éves,  – Pavarotti partnerei Raina Kabaivanska és Sherrill Milnes voltak, -tehát bohó ifjúkori fellángolásokról szó sem lehetett. De ennél tökéletesebb előadásról se nagyon… Az I. felvonásban besétált a Nagy Luciano egy egyszerű világoskék lebernyegben, amit jelmez gyanánt adtak rá. A közönség a zenét megszakítva tapsolni és brávózni kezdett. Pavarotti rosszul festett fekete hajjal és szakállal kegyesen visszatapsolt a közönségnek. Akkor ez a gesztus lehetetlennek, civilnek és önteltnek tűnt. Aztán kezébe vette a festőpalettát és belefogott a Képáriába: meglátott a templomban egy áhítatosan imádkozó szőke nőt, akinek szempillantásáért még élete párját, Toscát is feledni tudná. Abban a pillanatban beszökött a színpadra a hamisítatlan római napfény és ott álltunk a Sant’Andrea della Valle templom kápolnájában. Megszűnt a bohócszerű bácsi, egy varázslatos férfi állt előttünk! Pavarotti abban a percben nyert, anélkül, hogy eljátszotta volna Cavaradossi szerepét. Hogyan is lett volna a bécsi Operának két olyan smasszere, akik el tudnak hurcolni a 150 kilós embert? Nem is volt rá szükség. Luciano piros festékkel összekent arccal magától sétált ki a kínzókamrából.
 
A halálraítélt festőnek a III. felvonásban is van egy áriája: tudja, hogy ez élete utolsó hajnala, még egyszer felidézi szerelmét, és szembenéz a sorssal. Pavarotti semmit sem tett, csak ült egy asztal mögött és énekelt. Négy percig se tartott, de ott akkor úgy tűnt, megállította az időt. A közönség őrjöngött. Ez már nem csupán két hangszalag játéka, nem szakma, nem profizmus. Annál sokkal több: egy zseni kinyilatkoztatása.
 
 

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X