Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso "Mentsük meg nemzeti identitásunkat, az operát!"

“Mentsük meg nemzeti identitásunkat, az operát!”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A címben szereplő mondat nem egy elsárgult, évszázados plakáton olvasható, hanem néhány hete, 2011. márciusában lobogtatták egy transzparensre írva a római Teatro dell’Opera Nabucco premierjének végén a színház díszítői – az úri közönség ovációjával kísérve, s minden bizonnyal az igazgatóság támogatásával. Ma már nehezen hihető, de az elmúlt évszázadok során előfordult néhány pillant, amikor egy-egy operarészlet bekerült a nagybetűs történelembe, – gondoljunk csak arra a brüsszeli 1830-as Portici néma előadásra, mely kirobbantotta azt a forradalmat, mely végül az önálló Belgium megteremtéséhez vezetett, vagy a mi 1848-as Szabadságharcunkra, ahol a Hunyadi László Meghalt a cselszövő kórusát énekelve masíroztak eleink. 
„Nel 150 dell unita d’Italie salviemo n identita nazionale l opera lirica” azaz „Olaszország egyesítésének 150. évében, mentsük meg a nemzeti identitásunkat, az operát”. Jó látni, hogy nem messze tőlünk van egy nemzet, akik az operát olyan fontos „nemzeti műfajként” kezelik, hogy egy ilyen demonstrációval a hazai és a nemzetközi sajtó figyelmét is fel tudták kelteni, így tiltakozva a kormány által tervezett költségvetés csökkentése ellen. Érdekes lenne eljátszani a gondolattal, hogy mekkora visszhangja lenne Pesten egy hasonló akciónak…
 
Az énekkari művészek egy másik, kisebb táblát vittek be, „Grazie Maestro” felirattal, így fejezvén ki hálájukat a néhány hete pacemaker műtéten átesett, orvosai által vezényléstől egyelőre eltanácsolt ám mégis fellépő főzeneigazgatójuknak, Riccardo Mutinak. 
A Nabucco premiert különösen nagy érdeklődés övezte, részben a szereposztás miatt (a címszereplő Leo Nucci volt, Abigélt beugrással Boross Csilla énekelte) részben, mert része volt az olasz nemzeti egység 150. évfordulóját ünneplő hivatalos rendezvénysorozatnak. Egy operaelőadás. A korai Verdi-művek bizonyos részletei burkolt, ám az olasz közönség által pontosan érthető tiltakozások-lázítások voltak az elnyomó osztrák uralommal szemben. Ennek legközismertebb példája éppen a Nabucco Szabadságkórusa. A kitörő lelkesedés természetesen ezen az estén sem maradt el, sőt az egyik néző annyira elragadtatta magát, hogy bekiabált: „Viva Italia!”. Erre maestro Muti a karmesteri pulpitusról felelt: „Egyetértek: Viva Italia! Nem tegnap kezdtem a karrieremet, sokat utazom a világban. Olaszországban sokszor beszéltem süketekhez. A kórus csodásan énekelte azt a részt, amelynek ismétlését most önök kérik tőlem. Ahogyan a szöveg mondja, „Oh, mia patria ‘si bella e perduta”- azaz, „Ó, szép és elveszett hazám”. Én akkor arra gondolok, hogy Olaszország a kultúrán alapszik, és ha a kultúrát kiirtják, lenyesik a pénzeket, akkor a mi hazánk VALÓBAN szép és elveszett lesz. Ezért arra gondoltam, hogy mivel ilyen hazafias pillanatban vagyunk, énekeljük el együtt ezt a csodás kórust!” Majd viccesen hozzátette: „De tempóban!”. És ekkor megtörtént a csoda: a közönség az énekkarral együtt önkéntelenül felállva, mintegy himnuszként elénekelte a Szabadságkórust.
 
Azt hiszem, ezek olyan a torokszorító pillanatok, melyeket csak a helyszínen lehet igazán átélni. Hogy mit jelenthetett élőben a katarzis? Leolvasható a meghatott olasz énekkari művésznők arcáról.
Köszönet Csapó Zsuzsannának az olasz fordításért.
 
 

Előző cikkPrognózis 1994-ből
Következő cikkZolcsi

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X