Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Prognózis 1994-ből

Prognózis 1994-ből

Minap a kezembe került a néhány éve elhunyt kiváló esztéta, Fodor Géza egyik könyve (Zene és színház – Agumentum Kiadó, 1998). Az alábbi részlet egy 1994-es írásából való, melynek címe: A magyar operakultúra tönkremenetele. Tanulságos olvasmány. 

Csernus Tibor: Színésznők (1959) 

„…már 1990-ben úgy állt a dolog, hogy egy zseniális operaigazgató sem tudtam volna új pályára állítani az intézményt, ma még inkább ez a helyzet. Az a tényállás, hogy a két színházat átfogó monstruózus operakombinát évtizedek óta kényszerpályán lefelé tart, hogy a fenntartó magyar állam az ötvenes évek kultúrforradalmi illúzióink szétfoszlása óta nem tudja eldönteni, mire kell neki az Opera, mit vár tőle, s ezért mit hajlandó áldozni, hogy a budapesti Opera-operajátszás ügye vonatkozásában mind a kultúrpolitika, mind a színházvezetés már réges-régen egyik napról a másikra él, perspektivikus gondolkodás híján, s az utóbbi színházi szervezetben, a felelős posztokon tartósan nem gondoskodott a szakmai utánpótlásról, hogy az intézményben anarchia uralkodik, hogy az operajátszás a magyar kultúra perifériájára került – ez a ez a mérhetetlenül komplex és súlyos tényállás tehát nem kevesebbet követelne, mint az Opera funkciójának, működési feltételeinek teljes újragondolását, s az intézménynek az alapoktól való újraépítését szerzetileg és szellemileg egyaránt. Itt legalább fél évszázad fokozatos építkezése lett lepusztítva – itt már nem elég a szakmai színvonalú árnyalatnyi, néhány fokkal való emelése. A gyökeres és perspektivikus újragondoláshoz s a szívós és következetes véghezvitelhez azonban sem a kultúrpolitika, sem a szakma oldalán nem látszanak a feltételek: az akarat, a koncepció és a kapacitás.
Remélhető, sőt valószínű, hogy lesznek még jó operaelőadások Budapesten, de operakultúra, ami szervességet jelent, mestereket, tradíciót (mely nem „Schlamperei”, hanem lényegre irányul) ensemble-t és életet meghatározó művészi etikát – az már aligha lesz. S az operakultúra fogalma még a közönség operai kultúráját is jelenti; de a közönség ízlését, értékrendjét, adekvát, arányos „feedback”-jét, „visszacsatolási” hatását, színvonalat kikényszerítő igényességét újra felépíteni – ez a színház regenerálódása és optimista működése esetén is feltétlenül hosszú időt igényelne, ha ugyan a leépülési folyamat nem vált már irreverzíbilisé. Tehát, ha lesznek is még jó operaelőadások Budapesten, ha javul is néhány fokkal az Opera működése, a magyar operakultúrának – a szó itt használt értelmében – alighanem vége van.”

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X