Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Zolcsi

Zolcsi

A napokban múlt három éve, hogy ifj. Nagy Zoltán, az Operaház vezető magántáncosa hosszú és kegyetlen küzdelem után eltávozott közülünk. Ha létezik fájdalmas, értelmetlen és tragikus halál, az övé az. Hiányát ma, ha lehet, még jobban érezzük, hiszen személye, kisugárzása, tekintélye azonnali és egyértelmű megoldást nyújtana a jelenlegi háborgó magyar balettéletben. 
Honnan hozhatta tehetségét és tudását? „Könnyű dolga volt,” hiszen táncos szülők gyerekeként már kiskorától az Operaházban élt. Pályaválasztása nem lehetett kérdéses, hiszen ott állt mögötte a család és a szakma. Szerencséje volt, burokban élhetett, védte a Balettintézet, majd a színház, ahová természetesen a vizsgakoncertje után azonnal szerződést kapott. A hivatásán kívül semmi mással nem kellett foglalkoznia, s ehhez a legjobb kezekből kapott meg minden lehetséges segítséget. Néhány kisebb szerep után sorra jöttek az egyre nagyobb kihívások. Szerencséje volt, húsz éves pályája alatt gyakorlatilag egymaga alkotott egy generációt, elképzelhetetlen volt nélküle premier, kiváló koreográfusaink több darabot készítettek alkatára, személyiségére. Nem volt klasszikus szőke herceg alkat, mégsem láttam nála előkelőbb fehér parókás Diótörő herceget. Magyar táncos volt, aki ugyan nyert nemzetközi versenyt, egyszer-egyszer fellépett külföldön is, mégis pályája szinte kizárólag az Operaházhoz köthető. Talán érezte, hogy máshol nem alakulhatna ki az a speciális érzékeny energia-háromszög mely közte, a közönség és a kollégák között mindvégig érezhető volt. A nézők és barátok tudták, hogy Zolcsi a mi hercegünk, egyedi és megismételhetetlen. Magyar táncos volt, a szónak abban a speciális értelmében, ahogy az volt Fülöp Viktor, Harangozó Gyula, Havas Ferenc, vagy Forgách József, akik nem az egyébként evidenciaként kezelt technikát részesítették előnyben, hanem mindig a szerep mögött megbújó ember ábrázolása izgatta őket. Zolcsi minden szerepében egyedi volt. S mi mindent eltáncolt ez a civilben mindig mosolygó kiegyensúlyozottnak látszó jófiú: volt lángoló Rómeó, kaján Petrucchio, fanatikus Spartacus, melankolikus Anyegin, hódító Vronszkij, ős-gonosz Jágó és Lucifer, cinikusan kacagó tündérkirály Oberon, elkeseredett Rudolf trónörökös, fölényes balettmester és igazgató Orion. Balettmester és igazgató. A negyedik x felé csökkentette színpadi fellépéseit, elkezdte foglalkoztatni az utódnevelés, tanított és elvállalta, hogy új utakra tereli a Táncművészeti Főiskolát. A feladat befejezésére már nem jutott ideje. 2007 júniusában úgy döntött, hogy elbúcsúzik kedves szerepétől, a tizenhat éves Rómeótól. Könnyben úszó szemekkel köszönte meg a közönség és a társulat ovációját. Akkor még senki sem sejtette, hogy többet nem fog az Operaház színpadára lépni. Alattomos betegség támadta meg és ő, aki minden akadályt legyőzött, alulmaradt a küzdelemben. Nagyon hiányzik.
 
 

- hirdetés -

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X