Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Gizella Pesten

Gizella Pesten

 A Szabadságharc előtt a magyar balettélet még igencsak gyermekcipőben járt. Sem professzionális művészképzés, sőt professzionális tánckar se nagyon volt Pesten. A balettegyüttes körülbelül 30 tagból állt, férfitáncos egészen az 1900-as évekig egy volt, az is csak jó esetben. Miután Bécs egyre inkább behódolt a táncművészetnek, mi is szerettünk volna felzárkózni a császárvároshoz. Ezért szerződtették az olasz származású Campilli Frigyest, – aztán kis kisebb megszakításokkal évtizedekre Pesten ragadt – aki egyszemélyű felelőse volt a Nemzeti Színházban bemutatandó táncműveknek. A balettek főszerepekre igen gyakran vendégművészeket hívtak, elsősorban Bécsből. Így került sor a Gizella, vagy a villik című ábrándos balett bemutatására is 1847 júniusában, Maywood Augusta kisasszony és Borri Pasquale úr közreműködésével. A színlap szerint Gautier, Coralli és Saint Georges librettója alapján a koreográfiát Borri és Campilli készítette. A balett története egy korabeli leírás szerint:

„Alberto Szilézia hercege Lajos álnéven paraszti ruhát öltve megnyeri a vincellér lányának, Gizellának szívét. A lány megálmodja, hogy Lajos herceg és menyasszonya van. Egy alkalommal előkelő társaság érkezik Gizelláék házához. A szüreti mulattság ünnepelt hősnőjében Bathildban Gizella felismeri álombeli Lajosának menyasszonyát, aztán Bathild vőlegényében Alberto hercegben pedig felismeri szerelmét, Lajost. A leány elkeseredésében Alberto kardjával öngyilkosságot követ el.
A második felvonás a temetőben játszódik le. Az öngyilkossá lett menyasszonyok a népmese szerint villik képében visszajárnak a sírjukból. Alberto eljön a temetőbe Gizella sírjához és ekkor a leány több villi kíséretében megjelenik, s táncol kedvesével, aztán újra eltűnik a sírjában. Alberto végülis Bathild karjai közt meghal.”

A romantikus balett ekkor két előadást ért meg, majd 1855 novemberében újította fel Campilli, s egy ideig igen népszerű volt, hiszen 1884-ig, az Operaház megnyitásáig 47-szer (más források szerint 71-szer) játszották. Ezekben az évtizedekben ennél csak a Coppélia került többször színre. A balett sikerének záloga a címszereplő, 1855-től a kor leghíresebb balerinája, Aranyváry Emília táncolta Gizellát. Nem sokkal később pétervári táncosok – Bogdanov Nagyedzsa és testvére, Miklós – lépnek fel a főszerepekben, ők magától Jules Perrot-tól az ősbemutató koreográfusától tanulták be a darabot, s az eredeti koreográfiát is visszaalakítják – ami igencsak meglepte a hazai közönséget. A legenda szerint Elssler Fannyi és Marie Taglioni is fellépett Pesten a Giselle-ben, sőt Taglioni rózsaszín spicc cipőjét a mai napig őrzik az Operaház Ereklyetárában.
 
A mű a megnyíló Operaház repertoárjára már nem került át, ott csak igen későn, 1958 februárjában Leonyid Lavrovszkij átdolgozásában mutatták be. A moszkvai Nagyszínház koreográfusa másfél hónapot töltött Budapesten, Kun Zsuzsa és Fülöp Viktor pedig még előtte kint tanulták be szerepeiket. A korabeli sematikus kritikák alapján nem lehet megítélni az előadást. Mindenkit dicsérnek, csak egy-egy halk megjegyzést lehet kiolvasni a sorok között, amiből arra lehet következtetni, hogy nem lehetett könnyű a romantikus mesevilágot szinkronba hozni a szocialista realizmussal. „A Giselle is a szerelem boldog-fájdalmas költészetéről dalol, s ez az érzés itt is diadalmaskodik. Győz, de csak a túlvilágon – hiszen a gyenge szívű Giselle végzetes csalódása, amely halálát okozza, „e világból való”. A herceg felelőtlen könnyelműsége, kétszínű játéka embert öl, és a legenda villi-törvényei szerint ez a korai vég – bosszút, halált követel. Giselle tiszta szerelme azonban megtöri a tündérek kegyetlen hagyományát, a törékeny leányka nemes érzelme a síron túli világban kegyelmet, életet ad viszonzásul szeretett elpusztítójának.
 
Boldog szerelem, diadalmas szerelem, szomorú szerelem – így járják végig e halhatatlan balettek (A diótörő, A hattyúk tava, Giselle) a romantika érzelemteli világát, s az érzelmek, a szerelem költészete magával ragadja a mi zaklatott korunk embereit is. Oly távoli, oly harmonikusan szépséges világ ez, hogy e mesék talán önmagukba véve már nem is hatnának ránk. Mindhármat azonban átszövi a klasszikus tánc elbájoló költészete, s ennek a szépségnek – szinte a meséktől függetlenül – nem lehet ellenállni.” – írta Körvélyes Géza.
 

 
Az mindesetre biztos, hogy a balettegyüttes, amely 1950 óta folyamatos átalakuláson vett részt, már maximálisan alkalmas volt egészesték komoly technikai felkészültséget igénylőt művek előadására. Ezt bizonyította A diótörő, a Párizs lángjai, A keszkenő, A hattyúk tava, A bahcsiszeráji szökőkút, a Coppélia, és a Bihari nótája sikersorozata. A színház szokatlan módon egy szereposztásban mutatta be a balettet (Giselle: Kun Zsuzsa, Albert: Fülöp Viktor, Hillarion: Eck Imre, Myrtha: Ugray Klotild), csak három évvel később mutatkozott be a főszerepekben a kor másik sztárpárosa, Orosz Adél és Róna Viktor.
 
A Giselle igen hosszú előadássorozatot ért meg, hiszen egészen 1990-ig összesen 169-szer játszották Fülöp Zoltán díszleteiben és Márk Tivadar jelmezeiben a produkciót. A három évtized alatt természetesen minden jelentős táncművészünk bemutatkozott a Giselleben. A címszerepet táncolta még: Kaszás Ildikó, Aradi Mária, Metzger Márta, Dvorszky Erzsébet, Pártay Lilla, Pongor Ildikó, Szőnyi Nóra és Volf Katalin, Albertet Havas Ferenc, Sipeki Levente, Dózsa Imre, Markó Iván, Keveházi Gábor, Szakály György, ifj. Nagy Zoltán, Solymosi Zoltán és Tengler Tamás, Hillriont Zilahi Győző, Bozsó Árpád, Sallay Zoltán, Sterbinszky László, László Péter és Sárközi Gyula, Myrthát Szumrák Vera, Kékesi Mária, Boross Erzsébet, Szőnyi Nóra, Csarnóy Katalin, Szabadi Edit, Volf Katalin, Lencsés Éva és Végh Krisztina. 1965-ben a moszkvai Nagyszínház együttese hozta el pestre a saját produkcióját, 1966-ban pedig a Kubai nemzeti Balett – ők Alicia Alonso koreográfiájában és főszereplésével. Számos nagyszerű vendégművész is fellépett az Operaházban többek között Liane Daydé, Galina Samtsova, Raisza Sztrucskova, Nyina Tyimfojeva, Clarie Motte, Flora Kajdani, Natalia Beszmertnova, Mirta Pla, Ghislaine Thesmar, Maina Gielgud, Ljudmila Szemenyáka és Merle Park, Albert grófként Mihail Lavrovszkij, Michel Renault, Marisz Liepa, Cyrill Atanassoff, Nyikolaj Fagyejevics, Paolo Bortoluzzi, Vlagyimir Vasziljev és Michael Denard.
 
A legutóbbi felújításra 1996 novemberében került sor, a Lavrovszkij koreográfiát az alkotó fia tanította be az együttesnek, a díszleteket Csikós Attila, a jelmezeket Vágó Nelly tervezte a produkcióhoz. A két premieren Volf Katalin és ifj Nagy Zoltán valamint Popova Aleszja és Nagy Tamás táncolták a főszerepeket. Később beállt Giselle-nek Végh Krisztina, Tsygankova Anna és Tsymbal Irina vendégként Irina Zselonkina és Julia Makhalina, Albertnek Solymosi Zoltán, Solymosi Tamás, Oláh Zoltán és Bakó Máté. Eddig 220-szor láthatta a közönség Giselle-t az Operaházban.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X