Az elmúlt másfél évszázadban Richard Wagner életművéről könyvtárnyi kötet jelent meg a világ számos nyelvén, talán ő az a zeneszerző, akinek életműve magyarul is a legjobban van dokumentálva. Maga Wagner kétszer járt Pesten 1863-ban a Nemzeti Színházban vezénylete műveit, 1875-ben pedig már saját álomszínházára, Bayreuthra gyűjtött egy Vigadóbeli koncerttel, melyet apósával, Liszt Ferenccel közösen adtak. A korabeli magyar értelmiség fogékony volt művészetére, ennek ékes bizonyítéka, hogy a világon elsők között, 1872-ben Magyarországon alapítottak Wagner Egyesületet. Az ötlet gazdái Mihalovich Ödön zeneszerző, gróf Apponyi Albert és Richter János karmester voltak. Céljaik közé tartozott Wagner zenéjének itthoni megismerése és építési jegyek kibocsátása a bayreuthi Festpielhaus létrejöttének megsegítésére. Apponyi korának egyik legjelentősebb politikusa volt, Mihalovich fejlesztette a Zeneakadémiánkat európai szintre.
A győri Richter Bécsben tanult, de a müncheni színházhoz, ahol először karigazgatóként tevékenykedet, már Wagner ajánlásával érkezett. 1871-ben került a Nemzeti Színházba Erkel helyére. A tehetséges, európai színtű karmester négy évik bírta Pesten, aztán, az azóta is jól ismert recept következett: az elpusztíthatatlan Erkel visszatért, Richter pedig Bécsbe költözve csinált világkarriert.
Wagner Richternek juttatta azt a különleges megtiszteltetést, hogy 1876 nyarán elvezényelhette a Ring ősbemutatóját a bayreuthi Festspielhaus megnyitó előadásán. A karmester a komponista halála után is visszatérő vendége maradt a fesztiválnak, egészen 1908-ig vezénylete a Ringet, 1888-ban Cosima, Wagner özvegye és a szellemi hagyaték gondozója rábízta A nürnbergi mesterdalnokok bemutatóját, melyet 1912-ig dirigált. A bayreuthi ének- és zenekart Európa – elsősorban természetesen Németország – legjobb muzsikusaiból verbuválták, – és verbuválják hagyományosan a mai napig. Richter ajánlására több magyar, vagy hazánkban működő zenész játszhatott a Wagner-szentélyben, a legnevezetesebbek: Kerner István (a későbbi nagy karmester) és Berkovits Lajos brácsa, Schmitz Róbert és Gianicelli Károly nagybőgő-, Bynewelt Márton oboa-, Böhme Oszkár kürt-, és Moshammer Román valamint az öccse, Ottó, hárfaművészek voltak. Egy apró bizonyíték arra, hogy akkoriban mennyire volt mérvadó a színházaknál a bayreuthi minta. Újságcikkek jelentek meg a pesti lapokban amikor Moshammer Román egy Nürnbergi mesterdalnokok előadáson először játszotta Beckmesser szerenádját a Bayreuthban is használatos fémhúrú hárfán. Maga Cosima féltően őrizte Wagner szellemét, mindennek pontosan úgy kellett történnie a színpadon és a Festpielhausban, ahogy azt férje megálmodta.
Moshammer Román bayreuthi beutazási engedélye – az Operaház Emlékgyűjteményéből
Történt pedig pontosan száz éve, 1911 nyarán, hogy a budapesti Operaházban válsághelyzet alakult ki. Ekkor az igazgató a többség által megvetett brácsaművészként indult Mészáros Imre volt – akit a társulat éppen ezért csak Imre brácsinak csúfolt. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, gróf Zichy János külföldről, jelesül Bayreuthból kért segítséget. A kiváló karmestert, Michael Ballingot javasolták, aki mindössze öt hónapot töltött főkarmesterként az Operaházban. Távozásának az oka az volt, hogy meg akarta reformálni a magyar operajátszást, s a nagy személyi változásokkal és anyagi követelésekkel járó változásokat a minisztérium elutasította. Balling Mihály Manchesterbe távozott, ahol átvette – valószínűleg szintén „bayreuthi” javaslatra – Richter Jánostól a Halle Zenekart. Később az ő érdemeként tartják számon Wagner művészetnek angliai meghonosítását is. Balling először brácsaművészként működött közre a bayreuthi előadásokon, később a Ring, a Parsifal és a Trisztán és Izolda előadásait vezényelte, 1904 és 1925 között. Hogy mennyire szűk lehetett a Wagner család belső körének élete, azt talán bizonyítja, hogy a karmester Hermann Levi – a Parsifal ősbemutató dirigense – özvegyét vette feleségül.
A később magyarrá lett világhírű tenor, Georg Anthes pályája elején, egyetlen nyáron, 1892-ben volt a fesztivál vendége, ekkor Stolzingi Waltert és a Trisztán és Izolda Ifjú hajósát énekelte.
A következő hazánkfia, aki megfordult a Zöld Dombon Döme Zoltán (született Solomon Teitlbaum) volt. A művész karrierjéről kevés, ám némileg ellentmondásos adat maradt fent. Állítólag Perotti Gyulától tanult énekelni, és az Operaháznak már megnyitásakor tagja volt, ám neve nem szerepel a hivatalos dalszínházi krónikákban. Pesten nem tudott érvényesülni, ezért Londonba ment, ahol a Covent Garden tagja lett, itt ismerkedett meg Lilian Nordica-val, a világhírű amerikai szopránnal, akit rövid időn belül feleségül is vett. Valószínűleg ennek a házasságnak köszönhette, hogy 1894-ben egyetlen előadás erejéig elénekelhette Bayreuthban a Parsifal címszerepét, az egyébként baritonként számon tartott művész. Talán Nordica szerződésének titkos záradékaként történhetett mindez, hiszen a művésznő ebben a szezonban Elzát alakította a Lohengrin első bayreuthi előadásában. Döméről a „jenki díva” életrajzírói a lehető legrosszabb véleménnyel vannak, a legenyhébb jelző rá a tehetségtelen. A hűtlen férfitől végül megszabadult a művésznő, hogy harmadszorra is boldogtalan házasságot kössön, ezúttal ifjabb George Washingtonnal.
1897 nyarán érte az megtiszteltetés Scheidl Antalt, hogy elvezényelhette a Parsifalt. A karmester – aki Pesten született 1850-ben, majd a lipcsei konzervatóriumban tanult és kint is ragadt – már 1872-ben segített Richard Wagnernek a Ring kottáinak letisztázásában. Mint a „családhoz” tartozó zenész, ő vezénylete Angelo Neumann híres utazó Ringjének előadásait, és ő mutatta be a tetralógiát Londonban is. 1891-ben New Yorkba költözött és a Filharmónikusok karmestere lett. Nevét azzal írta be végül a zenetörténetbe, hogy elvezényelte Dvorak Új-világ szimfóniájának ősbemutatóját. 1893-ban gróf Zichy Géza intendáns megpróbálta megnyerni a Magyar Királyi Opera vezetésére, de Seidel nem fogadta el az ajánlatot. Az Opera így sem járt rosszul, a következő főzeneigazgató ugyanis Nikisch Artur lett.
A századforduló után, 1902-ben hívták meg a kisebb német színpadokon már sikereket aratott szopránt Pewny Olgát, aki a Parsifal II. apródját és az I. viráglányt énekelte a Parsifalban.
Soron következő hazánkfia, Mátray (Novák) Dezső édesapja MÁV főfelügyelő volt. A legenda szerint a dalos kedvű ifjút egyszer véletlenül meghallotta Esterházy herceg, aki azonnal énekmesterhez küldte. Bayreuthba már a német színpadokról Balling ajánlatára érkezett Desider Matray, aki az 1904-es ünnepi játékokon Tannhäuser szerepét énekelte. Egy ária fennmaradt a művésszel a produkcióból, melyet nemrég cd-n is kiadtak. Egy évvel később Mátray két előadás erejéig Pesten is vendégszerepelt, szintén Wagner szerepekben, a Tannhäuserben és a Lohengrinben.