A II. világháborús német összeomlás természetesen nem kerülhette el a náci kultúra egyik kiválasztott fellegvárát, Bayreuthot sem. A Festspielhaus találatot kapott, Winifred, Siegfried Wagner özvegye, Hitler támogatottja sem maradhatott tovább a fesztivál élén. Némi huzavona után a két Wagner unoka Wieland és Wolfgang vette át a családi vállalkozás vezetését. Megérezték, hogy gyökeresen kell szakítani Bayreuth eddigi múltjával, és egész más művészi-szellemi alapokra kell helyezni nagyapjuk életművét. Ne feledjük, hogy a Ringet 1931-ig Cosima beállításában, a Parsifalt pedig egészen 1933-ig – tehát fél évszázadon keresztül – Wagner elképzelései alapján játszották. Ha megnézzük, hogy hol tartott Berlinben a színházművészet a 30-as években, megérthetjük, hogy Bayreuth ekkorra mennyire az üres hagyományokhoz való látványos ragaszkodást jelentette. Heinz Tietjen rendezései határozták meg a háború előtti fesztiválokat, de nyilvánvalóan az a látvány- és érzelemvilág sem volt folytatható tovább. 1951 volt az első év, amikor sikerült újra megnyitni a Wagner-szentély kapuját. A Furtwängler által vezénylet Beethoven IX. szimfónia másnapján Wieland rendezésében került sor a Parsifal bemutatójára; szintén ő állította színre a teljes Ringet. Az Új-Bayreuth néven elhíresült esztétika egy csapásra berobbant a színházi köztudatba.
Parsifal, 1951, rendező: Wieland Wagner
Ha megnézzük az évad fotóit, és összehasonlítjuk a pesti Operaház ekkor készült és máig futó produkcióival (Don Pasquale, A diótörő), megérthetjük, hogy mennyre leszakadtunk ekkor a kettévágott Európa keleti blokkjában a nemzetközi vérkeringéstől. Ezt a hiányt legkorábban Békés András Wagner rendezései igyekeznek majd behozni, a 60-as évek közepétől. Természetesen a vasfüggöny a szabad énekes-áramlást is megszakította, így legjobbjaink csak itthon álmodozhattak a rájuk jogosan váró német színpadokra, miközben a honi kultúrpolitika egyre inkább elítélte és elsorvasztotta Wagner műveit. Hogy Bayreuth mégsem maradt magyar művészek nélkül ez köszönhető volt a disszidenseknek, illetve az ő énekessé vált gyermekeiknek.
Már az 1951-es nyár nyitó Ringjében berobbant az Európában ekkor még nem nagyon ismert Astrid Varnay. A jeles szoprán szülei magyar énekesek voltak, akik az I. világháború elől menekültek Stockholmba, – itt született a keresztnevekkel bőségesen ellátott Ibolyka Astrid Mária – majd Argentínába, végül New Yorkba. A tehetséges ifjú szoprán már 23 éves korában bemutatkozhatott a Metropolitanben, Sieglindeként. Bayreuthban az első évadjában a három Brünnhildét énekelte, majd 1967-ig minden évben fellépett, Izolda, Ortrud, Sieglinde, Gutrune, III. norna, Senta és Kundry szerepeiben. Varnay annak ellenére, hogy karrierje kezdete óta szinte kizárólag hanggyilkos szerepeket énekelt, hosszú pályafutást mondhat magének, hiszen színpadon utoljára az 55. jubileumán állt, Münchenben.
Maria von Ilosvay 1917-ben (a mindent jobban tudók szerint 1913-ban) született Magyarországon. Pesten és Bécsben tanult, ahol 1937-ben megnyert egy nemzetközi énekversenyt, majd 1940-ben a hamburgi operához szerződött. Miközben státuszát karrierje során mindvégig megőrizte, fellépett Európa szinte valamennyi jelentős színházában is, elsősorban Wagner alt szerepeiben. Bayreuthban 1953-ban, a Parsifal alszólójában debütált, és egészen 1970-ig a fesztivál visszatérő vendége volt. Énekelte a két Flosshildét és Erdát, Schwertleitét és az I. nornát, Az istenek alkonya Waltrautéját és Maryt A bolygó hollandiban.
Ilosvayhoz hasonlóan Alexander Fenyvest sem hallhattuk soha hazai színpadokon. Pedig a művész gyakorlatilag a teljes bariton repertoárt végigénekelte Németországban. Bayreuthban 1956-ban a Wieland Wagner által rendezett Nürnbergi mesterdalnokok felújításán mutatkozott be Hans Schwarz harisnyatakács szerepében. Az André Cluytes vezényelte előadásba a következő nyáron is visszahívták.
Az 1958-as Lohengrin premiert szintén a Wieland – Cluytens páros neve fémjelezte. Ám a bemutató elsősorban mégsem miattuk lett szenzáció, hanem a címszerepet éneklő Kónya Sándor miatt. Kónya a pesti Zeneakadémián Székelyhídy Ferenc növendéke volt, majd Olaszországban képeztette tovább magát. Kisebb német színházak után 1955-ben Berlinbe szerződött, de a nagy nemzetközi áttörést a bayreuthi Lohengrin hozta meg számára. Ekkor nyíltak meg a világ vezető színházainak kapui és várták szeretettel Kónyát úgy német, mint olasz szerepekben. Az Ünnepi Játékokon énekelte még Froht, A Trisztán és Izolda Ifjú hajósát, Stolzingi Waltert és Parsifalt is, 1971-ig.
Bartos Rita már Bécsben született és tanult. Osztrák és német színpadokon lépett fel elsősorban Mozart- és lírai szoprán szerepekben. Több operett-felvételen is közreműködött. Bayreuthban 1959 és 1967 között a Parsifal 5. viráglányát énekelte.
Kelemen Zoltán a Zeneakadémia elvégzése és egy római ösztöndíj megszerzése után döntött a disszidálás mellett. Az ausburgi, majd a kölni színházhoz szerződött, innen hívták meg 1962-ben Bayreuthba, egy apró szerepre, a Lohengrin 4. nemesére. A bemutatkozás sikeres volt, hiszen a következő évadban megkapta Orlelt A nürnbergi mesterdalnokokban, valamint azokat a szerepeket, melyek később karrierje védjegyévé váltak: a három Alberichet. Karajan kedvenc basszbaritonja a törpét később, 1976-tól Patrice Chéreau máig emlegetett Ring-centenáriumi rendezésében is elénekelhette.
Melles Károly karmester karrierje szépen indult Budapesten, hiszen vezette a Rádiózenekart és tanított a Zeneakadémián. 1956 után mégis elhagyta Magyarországot és Bécsben telepedet le. Vezénylete a Bécsi és Berlini Filharmonikusokat és a londoni Új Filharmónia zenekarát, fellépett a Bécsi Ünnepi Hetek és a Salzburgi Ünnepi Játékok rendezvényein. Bayreuthban az 1966-os Tannhäuser előadásokat vezényelte.
Kategóriák
Blogok
- Altalena
- A magyar fuvolázás története
- Animo
- Arcus Temporum
- ARTE blog
- art:képző
- art quarter budapest
- A zeneművészet Junior Primái
- Az irodalom – terápia
- Bach Mindenkinek Fesztivál
- Backstage
- BALKAN:MOST
- Barokk sarok
- Bartók Tavasz
- Bartók Világverseny
- Berlini kalandozások
- Beszélő képek
- Brüsszeli Csipke
- Budaörsi Latinovits Színház
- Caruso
- Cziffra Fesztivál
- Debrecen
- Debreceni Ünnepi Játékok
- Egy hályogkovács emlékei
- Erdély blog
- Érdi Tamás története
- Esterházy
- eSzínház
- Etno magazin
- Eyes and Ears on Budapest
- Fészek Művészklub
- Fesztivál Akadémia
- Film – művészet
- Fischer Ádám története
- FOCUS on You
- FSZEK Zenei Gyűjtemény
- Giargiana
- Goethe ráér
- Gramofon
- Hagyományok Háza
- Hallomások
- Hangszercsodák
- Haydneum
- Himnusz-történetek
- ICMA blog
- ISON blog
- Így írunk mi
- Jazztörténetek
- JM blog
- kamara.hu
- Kaposfest
- Kataliszt
- Képzőművészeti Aktuál
- Kisvárdai Fesztivál
- Klassz a pARTon!
- Kodály Verseny
- Kórusblog
- Könyv-papír-olló
- Könyvsarok
- Kreatív Európa történetek
- Kultúr-linzer
- Kultúrpanda
- KultúRecept
- LFKZ 60
- Liszt Ünnep
- Madridi mozaikok
- Magyar Zene Háza
- Marton Éva Énekverseny
- Mesélő lakosztályok
- Minden, ami opera, minden, ami Szeged
- Minden nap színház
- Mindent Kocsisról
- MNM Tudástár
- Mozart Planet
- Múlt századi csillagok
- Múzeum+
- MuzsikAlkohol
- Müpa magazin
- Művészetek Völgye
- m. v.
- Nagyváradi történetek
- NFZ
- Operaház
- Operettország
- Orgonablog
- Orientale Lumen
- Oroszlánkörmök
- Orosz Zenei Fesztivál
- Pagony
- Papageno Klasszik
- Parlando
- PerfActionist
- PeterPress
- PH-érték
- Purcell – Orfeo
- Rádiózenekar 80
- Régi Zenei Napok
- Rost Andrea
- Ruttkai és kora
- Senki többet?
- Sisi gödöllői kastélya
- StageHive
- Steinway
- Szentendre
- Színikritikusok Díja
- Színház mindenkinek
- 10. Színházi Olimpia
- Színtézis
- Szokolay
- Szomorú vasárnap
- Táncmesék
- Táncművészet felsőfokon
- Te csak hallgass!
- Trafó
- Utolsó Óra
- Várfok Galéria
- Városmajori Szabadtéri Színpad
- VEB 2023
- Verdi-dosszié
- Wagner úr
- Zenélő bábok
- Zeneoktatás
- Zeneszó
- ZÖLD+KULT
- Zsámbéki Nyári Színház
- Ў – A szabadság blogja