Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso A Vaskezű feltámadt

A Vaskezű feltámadt

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

„Tulajdonképpen ismeritek ti Tó-Bühlt? Tó-Bühlt, a hegyi falut? A Bühl-tavi Tó-Bühlt? Nem? Tényleg? Különös – akárkit megkérdez az ember, senki sem ismeri Tó-Bühlt! Lehetséges volna, hogy a Bühl-tavi Tó-Bühlt csakis azok ismerik, akiket nem kérdez meg az ember? Nem is csodálnám. Van ilyen.” –Erich Kästner Két Lottijának sorai jártak a fejemben, miközben Annaberg-Buchholz felé autóztam. Hogy minek megy az ember egy párezer lelkes, ex-NDK-s érchegységbeli bányászvároskába? Természetesen a színháza miatt. Itt található Németország talán legkisebb háromtagozatú együttese. Száztizenkilenc éve nyitotta meg kapuit a kétszázötven férőhelyes Eduard von Winterstein Theater. Az eredetileg Neues Stadt Theater Annaberg néven épült színház 1981 óta viseli a nagy német színész nevét, aki huszonkét éves pályakezdőként a megnyitó-előadáson Goethe Egmontját játszotta itt. Valószínűleg ő volt az első és utolsó jelentős művész a deszkákon. Rejtély, kik tarthatják el a pici házat, ahol a legdrágább premier-jegy is csak 20 Euróba kerül. Azt gondolnánk, hogy egy ilyen színházat csak A denevérrel, a Bohémélettel vagy a Hairrel lehet megtölteni. Ez így is van, de Ingolf Huhn intendáns ennél jóval vállalkozóbb szellemű vezető. Húsz éve igazgat különböző városokban kisebb társulatokat, ahol rendszeresen bemutat ötven-száz éve nem játszott operákat: d’Albert, Schubert, Liszt, Nesler, Pfitzner, Lortzing, Heinrich Dorn, Schumann, von Schillings és Kienzl műveit. Ezek az előadások bizonyára hagynak maguk után kívánnivalót úgy zeneileg, mint színpadilag, de mindenképpen fontos a szándék, a kitörni vágyás az elkoptatott alaprepertoár művei közül. Idén egy olyan darabot vett elő három előadás erejéig Annaberg-Buchholzban, aminek meghallgatása megérte a hétszázötven kilométeres utat. Nem kisebb ritkaság került ugyanis bemutatásra, mint Goldmark Károly egy évszázada hallgatásra ítélt utolsó előtti operája, a Götz von Berlichingen.

A hetvenkét éves világhírű zeneszerzőnek ez az egyetlen operája, melynek Budapesten volt az ősbemutatója, 1902. december 16-án. Az előadást Máder Rezső vezényelte, a főszerepeket Takáts Mihály, Krammer Teréz, Szoyer Ilonka, Beck Vilmos és Bochnicsek Gyula énekelték. Ekkor három évad alatt tizennyolc előadást ért meg. Pest után Frankfurt am Main (1903), Linz (1904) és Brno (1905) voltak a mű bemutatásának további állomásai. Noha Gustav Mahler megtagadta a bécsi előadást, távozása után az átdolgozott változat már itt került először a közönség el, 1910-ben. Valószínűleg ezt vette át az Operaház is, de itt már csak egyetlen előadást ért meg, május 28-án. Állítólag 1936-ban, Bécsben ismét elő akarták venni a Götz-öt, de az anschluss több évtizedre véget vetett Goldmark műveinek előadásainak. Ugyan elvétve megszólal az utóbbi időben a Sába királynője; és a Merlinből is létezik felvétel, de a másik négy operája, A házi tücsök, A hadifogoly, a Götz von Berlichingen és a Téli rege a kottatárak mélyén porosodik. Az adósság törlesztése elsősorban Bécs és Budapest feladata lenne. Pesten az utóbbi negyven évben egyetlenegyszer a Dohány utcai zsinagógában koncertszerű előadáson szólalt meg a Sába királynője. Éppen ezért, különösen tiszteletet érdemel az Eduard von Winterstein Theater opera-együttesének vállalkozása.

Lassan caplat felfelé a hegyen a kiöltözött közönség a hűvös alkonyban. Jobbára helyi nyugdíjasok, néhány fiatal pár, négy hangos angol turista – vajon hogy kerültek ide? Úgy százötven ember lehet kíváncsi a vasárnap esti előadásra. Csöpp, egyemeletes nézőtér, a zenekari árkot sem a goldmarki orkeszterre tervezték, az ütők és a dobok kint ülnek, kétoldalt. Aztán megszólal az évszázada nem hallott nyitány. Az Erzgebirgische Philharmonie Aue igyekszik megbirkózni a komplikált szólamokkal, időnként diadalmaskodnak, időnként elképesztően hamisak Naoshi Takahashi japán főzeneigazgatójuk keze alatt. Az gyorsan kiderül, hogy nem a Götz Goldmark életének főműve, de mindenképpen érdekes utóromantikus, századfordulós zene, amiről nehéz elképzelni, hogy azonos évben mutatták be a Pelleas-szal vagy akár az Adriana Lecouvreur-rel. Maga a témaválasztás is furcsa, Goethe ifjúkori színműve száz éve is avítt lehetett, problémaköre a századfordulón már a legkevésbé sem kívánkozik operaszínpadra. Az ötfelvonásos színműből nem sikerült átemelni a drámát. A főhős szinte csak moralizál hosszú monológokban, a többi szereplővel alig van kapcsolata. Régi barátja, Adelbert von Weislingen Götz tanácsa ellenére nőül veszi Adelheid von Walldorf kisasszonyt. Ám a hölgy közben Adelbert szolgáját, Franzot szereti, s végül ráveszi, hogy ölje meg urát. A végzet mindkettőjüket utoléri. Kideríthetetlen, mi ihlette meg az idős komponistát ebben a történetben. A zárkózott öregúr talán magát álmodta a félkezű, sérült, idealista, világi és egyházi hatalmak ellen lázadó letűnt lovag képébe.
A színpadi megvalósításon érződött, hogy nem nagy költségvetésű produkcióról van szó. Annabel von Berlichingen díszlet- és jelmeztervező (az egykori lovag egyenes ági leszármazottja) forgatható nyitott kockája okosan oldja meg a gyors színváltozásokat, egyszerűen el lehet benne játszani a sok színhelyre komponált történetet. Ingolf Huhn nagy rutinnal próbálja meg az apró színpadra állítani a fényes hercegi esküvőt, vagy a félelmetes parasztládást. Mindennek egészséges vidéki bájt kölcsönöz a tizennyolc fős énekkar. Ilyen körülmények mellett meglepő, hogy a rendezés ingadozott az elcsépeltebb jelzések alkalmazása (például Adelheid játéka egy vörös szalaggal, mellyel magához láncolta Franzot) és a naturalizmus (Götz csikorgó vaskeze, vagy hű csatlósa kopogó falába) között. Két rossz közül még mindig az előbbi lehetne a követendő út.

Goldmark a messzi császárvárosban alaposan el volt kényeztetve, hiszen műveiben a legnagyobb sztárok léptek fel, elég csak Leo Slezákra vagy Maria Jeritzára gondolni. Ilyen lehetőségek természetesen nem álltak az annabergi színház rendelkezésére. A produkciót nézve-hallgatva meg kellett állapítani, hogy azt valóban csak kettős mércével lehet értékelni. Egészen mások az ember elvárásai az Érchegység tetején, mint egy bécsi nívójú színházban, más a rácsodálkozás és a felfedezés élménye is.
A címszerepet a gyanús nevű Jason-Nándor Tomory énekelte, inkább Schubert dalaira predesztinált hangon, kissé passzívabban, mint a darab főszereplőjétől elvárható volna. Bettina Grothkopf szép szopránjával győzte az opera legnehezebb és leghálásabb szólamát, Adeleidét. Több szerepben lépett fel Varga László. A fiatal baritonnak nagyobb színpadokon is volna keresnivalója. A két tenor főszereplő (Michael Junge és Frank Unger) több-kevesebb sikerrel küzdött szólamával.
Fontos kultúr-tettet hajtott végre Ingolf Huhn és mindenki, aki hitt a Götz von Berlichingen 21. századi színrevitelében. Kis lépés, de talán a szakma, a kritikusok és a nézők ismét felfedezik, hogy élt egy Goldmark Károly nevű nagyszerű zeneszerző, akinek operáit időnként érdemes elővenni, újragondolni. Sok felfedeznivalót tartogathatnak! Első lépésként az is jó hír, hogy a tervezettel ellentétben a következő szezonban újabb négy Götz von Berlichingen előadást tartanak Annaberg-Buchholzban. Ha valaki arra jár, ne szalassza el!
Fotó: D. Knosslamal

Előző cikkMozart nem járt Braunschweigben
Következő cikkSylvie

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X