Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Tirana trip 08

Tirana trip 08

Diplomácia
Mi is az a diplomácia? – próbálom magamnak definiálni a fogalmat. Nehéz az emberi viszonyrendszerek sűrű hálójában pontosan meghatározni a fogalmat. Ha egy cukrászdában kedvesen kérünk fagylaltot, esélyes, hogy a mosolyunkra mosoly a válasz és nagyobb gombócot kapunk. Ezt nevezhetjük diplomáciai sikernek is. Adott egy nagykövet, aki hisz a kultúra nemzeteket összekötő erejében. Régimódi ember – áldjuk érte. Minden követ megmozgat, hogy kicsiny, de nagymúltú országát néhány napon át méltóképpen reprezentáltathassa egy másik kicsiny és szintén viharos múltú országban. Ötletel, levelezik, telefonál, találkozókat szervez, kezet fog, koccint. Nincs könnyű dolga, hiszem az ifjú Albániát még kézzelfoghatóbb kérdések foglalkoztatják, mint a művészetek, Magyarország pedig némi gőggel tekint a számára teljesen ismeretlen balkáni kisállamra. Szélmalomharca végére mégis összejön egy filmhét, egy kiállítás, egy elég komoly zenés színházi koprodukció és egy Hunyadi János utca avatás. Hunyadi nemzetük legnagyobb hősének, Szkander bégnek egyetlen szövetségese volt, így mi magyarok nagy megbecsülésnek örvendünk errefelé a mai napig. Amikor minden összeállni látszik, a magyar díszvendég, Budapest főpolgármestere két nappal az indulás előtt lemondja az utat, végig se gondolva, hogy ezt mekkora sértésként éli meg az albán fél, élén a miniszterelnökkel, aki készül a találkozóra. Talán ilyesmit neveznek a diplomáciában hibának. Egy lehetőség elszalasztásának, hiszen Albániába valahonnan áramlik a pénz, elképesztő erővel fejlődik az ország – mégha van is honnan… Gondoljunk csak bele, hogy mi mennyire meg szoktunk sértődni, ha valaki lemondja a pesti látogatását.

A diplomácia legalább ennyire jelen van a színházakban is, melyek, amint mondani szokás, az adott országok kicsinyített másai. Diplomáciai csatározásokból itt is bőven kijutott az utóbbi napokban. A jól működő színház mindig diktatúra, s hogy hogyan működik, az elsősorban a vezetőtől függ. Zhani Ciko úr maga az élő albán zenetörténet. Hegedűművészként kezdte a pályáját, igen tisztességes európai karriert futott be, sokáig tanított, hosszú évek óta vezeti a Tiranai Operát. Látszólag minden szál az ő irodájába fut be, ő dönt a szereposztástól a próbaterem falának színéig mindenről. Ajtaja mindig nyitva, és mindig többen várakoznak bebocsátásra várva. Ez nagyon sok és igen megterhelő is egy közel hetven éves embernek. Hiába rutinos színházi róka, minden aprósággal mégsem lehetne terhelni. Idén tavasszal elhunyt Agron Aliaj az „albán Seregi László”. Azóta az együttes árva, valódi vezetője nincs. A megbízott igen kedvesnek mutatkozó adminisztrátort minden oldalról szorongatják, ő pedig nem hoz döntéseket. Jól tudta ezt a három Mandarinból kipaterolt csavargó is. Panaszra mentek és elkezdték bizonygatni, hogy teljesen igazságtalanul lettek száműzve a produkcióból. Nekik bizony jár egy előadást. Az összeesküvők Ciko úrig jutottak, aki hatalmi szóval vissza akarta rakni őket a darabba. Dávid sosem találkozott még hasonló helyzettel, álmatlanul forgolódott egész éjszaka. A fiúkat ugyanis azon egyszerű okból tette ki, mert nem tudták se a koreográfiát, se az akciókat megtanulni, azaz veszélyeztetették a mások szólista pár egyetlen előadását. Dávid szokatlan taktikát választott: őszinte volt mindenkivel. Elmesélte, hogy mennyire érthetetlen számára, hogy olyan emberek előadást akarnak csinálni, akik egy hete nem látogatják a próbákat, a fényeket, kellékeket, zenekart sosem látnak, mégis egy próbával színpadra mernének állni. Lassan, de eljutott az agyakig az érvelés, és az aknamunka szertefoszlott. Aki látta a három haragos albán legény tekintetét, már tudhatja, hogy megkönnyebbülésről még szó sem lehet. Dávid élete innentől egy fabatkát sem ér.

A színpadon közben fokozott erőbedobással folynak a próbák. Egyre jobban csiszolódik össze az előadás. Beco, az Öreg gavallér (akiről kiderült, hogy Albertnek hívják) megkapta a frakkját, és csodák csodája, az ember, akivel hetek óta csak üvöltöznek, elkezdett működni. Endri ugyan nem érti, hogy, ha katonaruhát kap, mért nem lehet kemény legény, de legalább a figurája kintről helyre került. Ma először sikerült a Mandarinokat valóban bedobni a kútba és kipróbálni a fojtogatást. Próbáltuk Dáviddal szűz szemmel nézni a produkciót. Vállalhatónak tűnik.
A nap fénypontja azonban a sajtótájékoztató volt. Nem mintha eddig nem lettünk volna szokatlan módon elkényeztetve, hiszen az elmúlt napokban minden próbán járt bent tv stáb, Dávid és Imre is több riportot adott, minden bizonnyal fontos csatornáknak is, ugyanis a táskaboltostól a taxisofőrön át a net-kávézó tulajdonosáig többen biztosítottak minket, hogy eljönnek az előadásra. Albániában a média sokkal inkább gyermekcipőben jár, mint nálunk, talán többen is hisznek még benne. A sajtótájékoztató a színház egyik különtermében zajlott és megint legalább öt stáb felbukkant. A kommunikációs nehézségeket leküzdendő sikerült megtalálni a valószínűleg egyetlen Tiranában élő albán-magyar tolmácsot. A kifogástalan öltönyben megjelenő fontoskodó bácsi nyelvtudását természetesen senki sem tudta ellenőrizni. Az mindenesetre kissé furcsa volt, hogy középre akart ülni, Huszár nagykövet urat Juhásznak nevezte, Hunyadi Lászlót Hunyadi Ferencnek, Dávidról pedig meggyőződése volt, hogy őt hívják Lászlónak (és rettentően csodálkozott, hogy ilyen fiatalon hogy lehet valaki máris tehetséges koreográfus). Amikor végül a táncosok kérésére e blog bejegyzéseit kezdte albánra fordítani, jobbnak láttuk csendben odébbállni…

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X