Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Perotti Gyula, ueckermündei „honfitársunk”

Perotti Gyula, ueckermündei „honfitársunk”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Nem hiszem, hogy sokan hallottak volna az észak-németországi Ueckermündéről, erről a bájos, a lengyel határ közelében fekvő üdülőhelyről, amit legfeljebb a vitorlázás szerelmesei meg az évtizedek óta visszatérő nyugdíjas nyaralók ismernek (Nemrégiben adták át egy házaspárnak a város díszoklevelét, akik immár 40 éve minden nyarat ott töltenek…). Azt viszont valószínűleg még kevesebben tudják, hogy e kedves kis városnak az operatörténetben is jutott némi szerep. Itt született ugyanis 1841 márciusában Julius Prott néven az a tenorista, aki aztán Giulio Perotti, Julius Perotti, Julian Pierotti – Magyarországon természetesen Perotti Gyula – néven híresült el Közép- és Kelet-Európa operaszínpadain, de még Amerikában is nevet szerzett magának. Például a MET-ben, ahol kereken nyolcvan alkalommal lépett fel 1888 novembere és 1900 áprilisa között. Sőt, 1890-ben egy akkor újdonságnak számító technikával még a hangját is megörökítették, bár e felvételeknek sajnos mindezidáig nem sikerült a nyomára bukkanni.

- hirdetés -

De Perotti elsősorban a miénk, magyaroké – a mi Gyulánk, hiszen énekesi pályafutása során a leghosszabb időt Budapesten töltötte. 1875-ben lépett fel először a Nemzeti Színházban a Faust címszerepében, majd 1879-80 között szerződött tag, később pedig állandó vendég volt. Igazi sztárrá az 1884 szeptemberében megnyílt Operaházban lett Perotti, ahol az előző generáció nagy tenoristáinak (Ellinger József, Gassi Ferenc, Hajós Zsigmond) visszavonulása után szinte egyedül vitte a repertoárt. A nyitóünnepségek után színre vitt első teljes operaelőadás, a Faust címszerepében már október 2-án színpadon volt, hogy aztán szinte le se jöjjön onnan: a hónap tizenhéz előadásából kilenc alkalommal ő énekelte a főszerepet.
Hasonlóan sűrűn alakultak a következő évek is, egymást követték A zsidónő, A hugenották, az Ernani, Az álarcosbál, a Lohengrin, az Ördög Róbert, A trubadúr, a Gioconda, A próféta, a Hunyadi László, a Lucretia Borgia, a Lammermoori Lucia, a Rigoletto, az Aida, a Sába királynője, a Márta, A portici néma, A kegyencnő, a Rómeó és Júlia, a Mefistofele, a Lahore királya, a Tell Vilmos tenor főszerepei, s köztük számosat magyarul énekelt. Ő volt az első Otello, az első Siegfried, az első Des Grieux és az első André Chénier a magyar operaszínpadon, de ő énekelte először Goldmark Merlinjének, Mihalovich Ödön Toldijának, gróf Zichy Géza Alárjának és Roland mesterének címszerepét is. 1888 őszétől kisebb megszakításokkal Amerikában turnézott, majd visszatérése után, 1892 márciusától még hét éven keresztül tartozott az Operaház társulatához.
Perotti a fennmaradt fényképek tanúsága szerint jó kiállású, szép szál férfi volt, a közönség kedvence, kedélyes, bohém természet (kollégáit nem egyszer hozta nehéz helyzetbe a színpadon jobb-rosszabb tréfáival) s az anekdoták szerint igencsak szerette a pénzt és a nőket. Az éneklésen kívül még egy szenvedélynek hódolt: 1879-ben Triesztben rózsakertészetet nyitott, ő maga is nemesített rózsákat, egyik rózsáját szép gesztussal Deák Ferenc emlékének ajánlotta. Hogy személye és magánélete – akárcsak a mai sztároké – erősen foglalkoztathatta a budapesti közönség fantáziáját, ékesen bizonyítja, hogy amikor 1901 februárjában, alig hatvan évesen, egy rosszul sikerült operáció következtében váratlanul elhunyt Milánóban, maga Ady Endre szentelt nekrológot neki: „Egy viharos, de szép életnek szakadt ma vége a kék egű Olaszországban. Perotti Gyula halt meg, a tenorista, aki át is élt egy olyan regényt, amit a többi tenoristákról csak hisz a dőre nép, hogy átélnek. Szerelmes volt és férfi volt, ami ritkaság a tenoristáknál, és szerencsétlen lett, ami szintén csak férfiakkal történhetik meg. A története rövid voltaképpen: fürdött a napfényben, gázolt a rózsában egy ideig (az utóbbit szó szerint kell venni), azután pedig rászakadt a sötét nyomorúság. Arannyal fizették meg gyönyörű csengésű hangját, és ő okosan, bölcsen vagyont gyűjtött magának. Elvonult délre, és rózsákat tenyésztett. Rózsát, sok rózsát, egész rózsatengerrel árasztotta el körül gyönyörű villáját, mely napfényes dombon állott. Mihelyt ellépett a színpadról, ahol zajos diadalokban volt része, sietett el a rózsái közé. Boldog volt, mert bölcs volt – de jött a szerelem. És boldogtalan lett, de bebizonyította, hogy férfi volt. […]”
Perotti emlékének ápolásában operaházi kollégái sem akartak lemaradni. Halála után néhány nappal jelent meg egy híradás, mely szerint „Az Operaház művészi személyzete körében mozgalom indult meg az iránt, hogy éveken át volt hű kollégájuknak, Perotti Gyulának utolsó óhaját teljesítsék és hült tetemeit hazahozzák a milánói temetőből. Erre a célra valószínűleg egy rendkívüli előadást rendez az Opera igazgatósága, amelyen az Opera tagjai ingyen működnének közre.”  Az említett előadásra 1901. december 30-án került sor, az Aidát játszották „Perotti Gyula síremléke javára”. Hogy Perotti holttestét valóban „haza” hozták-e Budapestre, sajnos ma már nem kideríthető, de maga a gesztus példaértékű. Mint ahogy az is, ahogyan Ueckermünde ápolja Perotti emlékét, de erről majd a folytatásban.
Wellmann Nóra
Fotók: Operaház Archívum

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X