Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Emberkísérlet Kovalikkal

Emberkísérlet Kovalikkal

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Megnyugtató érzés volt körbenézni a müncheni Zeneakadémia, a Bayerische Theaterakademie August Everding operaénekes mesterszakosainak vizsgaelőadása előtt. Pedig a helyszín, a Reaktorhalle, egy atomreaktornak épült, de végül sohasem beüzemelt betonépülete nem a legmegnyugtatóbb helyszín, ahogyan Alena Georgi díszlete sem az, melyet Michael Obst: Solaris című kamaraoperájához tervezett. Ellenben öröm volt látni a közönséget. Az átlagéletkor harminc év körül lehetett, üres helyek pedig nem maradtak a kétszáz fős teremben, egy kortárs mű harmadik előadásán. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a figyelemmel végigkísért másfél órás előadást akkora ováció követte, mely népszerű operák után is ritkaság, nyugodtan szögezhetjük le: Münchenben a zenés színházra való nevelés mára meghozta a gyümölcsét. Jár színházba egy értő és érdeklődő fiatal réteg. Nem tudjuk, hogy mennyien vannak, mennyien maradnak húsz év múlva, de talán felesleges eljátszani a gondolattal, hogy vajon egy kortárs operára Pesten elkelne-e négyszer kétszáz jegy.

- hirdetés -

Jogosan merül fel a kérdés, hogy a növendékek miért egy másfél évtizede íródott, igen bonyolult darabban mutatják meg tudásukat, mért nem valami Mozart, vagy Verdi remekműben, vagy annak kivonatában adnak számot arról, mit is tanultak egy év alatt az újonnan indított müncheni mesteriskolában? Kevés nehezebb-komplexebb feladat létezik egy énekes számára, mint egy szokatlan zenei nyelvezetű mű interpretálása. Ha valamin, ezen meg lehet tanulni az énekes-palántáknak a később rájuk váró és váratlan élethelyzeteket. A 21. századi színpadra felkészítő mesteriskolának ez a pontosan felismert célja.

Kovalik Balázsra elsősorban, mint rendezőre gondolunk, elfeledve azt, hogy több mint egy évtizeden keresztül, 1997-től a budapesti Zeneakadémián tanított zenés színészmesterséget. Tehát ezekben az években végzett minden operaénekes az ő növendéke volt. Akik emlékeznek a működését megelőző korábbi (zömében az Erkel Színházban tartott) főiskolai vizsgákra, pontosan tudják, miféle változásokat hozott Kovalik szabad szemlélete. Magyarországon sohasem, vagy alig játszott művek kerültek elő (Rameau: Hippolyte et Aricie-tól Poulenc: Tiresias keblei-ig), operajátszásra senki által nem preferált helyszíneken (mint a győri Zsinagóga vagy a szentendrei Művészetmalom). És felnőtt egy generáció… Hosszan lehetne sorolni a neveket Bretz Gábortól Wierdl Eszterig. Nehéz megfogalmazni, mi a közös a tanítványokban. Talán azt a fajta nyitottság, amivel a Színházat megközelítik, és az a biztonság, amivel a színpadon közlekednek bármilyen szituációban. Nem kérdés, hogy ezek olyan bázisok, melyekre egy rendező vagy egy karmester biztosan építhet a nagyvilágban. Hogy létezik-e „Kovalik titok”, vagy „Kovalik módszer”, nem tudni. Óráit nem látogatták külső szemlélődők, a műhelymunkába nem volt betekintés, interjúkban sem olvashatunk erről. Egy biztos, amióta Kovalik Balázs és a Zeneakadémia kapcsolata megszűnt, a végzett operaénekesek érezhetően másféle tudás birtokában lépnek ki a pesti iskolából. A mostani müncheni vizsgaelőadás legérdekesebb tanulsága éppen a tanár Kovalikkal kapcsolatos: a világ minden tájáról összegyűlt növendékek egyévnyi közös munka után ugyanis ugyanazt a szellemiséget képviselik, mint egykori pesti társaik.

A mesteriskola vezetői, Kovalik Balázs és Andreas Schmidt által választott Solaris elsősorban bariton-basszus kettősre épített négyszereplős opera, melyben a koreai Heeyun Choi és a svéd Eric Ander kapott lehetőséget izgalmas szerepekben való megmérettetésre A lengyel sci-fi író, Stanislaw Lem 1961-es novellája Andrej Tarkovszkij 1972-es filmje által vált közismerté. A történet egy idegen bolygó óceánjára épített űrbázison játszódik. Ide érkezik Kelvin, a pszichológus, aki különös dolgokat tapasztal. Mentora, dr. Gibarian meghalt, dr. Snaut félig tébolyodottan, félig alkoholmámorban él, a küldetés vezetője, dr. Sartorius laboratóriumában zárkózik és nem fogad senkit. Kelvin számára lassan kirajzolódik a titok: az óceán képes manifesztálni a tudósok tudatalattijában elraktározott és lelkükben le nem zárt ügyeket. Így „elevenedik meg” Harey, Kelvin évekkel ezelőtt öngyilkossá lett barátnője is. Hogy a pszichológus mit tud kezdeni a felfoghatatlan-feldolgozhatatlan helyzettel megtudható a regényből, vagy annak filmváltozataiból. Számunkra sokkal fontosabb, hogy a fiatal énekesek mit tudnak kezdeni azzal, hogy nem Luna grófot, vagy Don Giovannit kell alakítaniuk, hanem űrkutatókat. Eric Ander az első pillanattól eggyé válik Snauttal. Nyílt tekintetű, elveszett lélek, aki számára nincs kiút. Gyerekkori traumái feldolgozhatatlanok, a múltja elől nincs az a jövő, ami menekülést hozhat. Heeyun Choi alkatánál fogva nehezebben nyílik meg a színpadon, de a keleti énekesek új generációját képviselve nem gépiesen tanul meg mindent, ami az európai gyökerű operajátszásban megtanulható, hanem érzi és át is adja magát szerepének. Kelvinje fokozatos veszti el a talajt a lába alól és csúszik rá Snaut útjára. A két „idegen ajkú” énekes nemcsak értette a darab minden szavát, de tökéletes német dikcióval is tolmácsolták azt. Hogy hangi adottságuk alapján mekkora karriert futhatnak majd be, illetve, hogy milyen típusú szerepekben fognak kiteljesedni, nem derült ki a Solarisból. A másik két énekes szerepet a még csak főiskolás Maria Pitsch és Jan Nash alakította. A Hareyt éneklő német szoprán ígéretes tehetség, pár heti munkával éppen olyan izgalmas alakítást hozott ki magából, mint a két főszereplő fiú.

Az előadásban Kovalik Balázs, a rendező alárendelte munkáját Kovalik Balázsnak, a tanárnak. A hangsúly a fiatalok egyéniségének kibontásán, az ő helyzetbe hozásukon volt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kaptunk komplex előadást, jellegzetes csavarokkal. Kovalik olvasatában a Solaris vizsgálata egy szörnyű öreg tudós, Sartorius rögeszméje, aki a tudomány nevében lelketlenül áldozza fel a fiatal kutatókat. (A prózai szerepet a nyolcvanhárom éves Helmut Stange, München egyik legnagyobb színésze játszotta, hátborzongatóan.) Sartoriusnak nincsenek rémálmai, saját démonja egy dekoratív fiatal lány.
Valószínűleg nem Michael Obst fogja megírni a 21. század nagy operáját. Az világosan látszik, hogy kortársaihoz hasonlóan ő is elsősorban izgalmas témák után vadászik. A Solaris az, szövegíróként azonban nem tudja befejezni a művét, elvarrni a szálakat. Zenei nyelve nem jellegzetes, a rezekkel és ütőkkel alaposan megtámogatott kisegyüttes mintha folyamatosan egyszerre játszana, ezért egy másfél órás homogén masszát hallunk. Konstantia Gourzi, a kortárs zene egyik specialistája (aki Haydn Pesten is bemutatott Philemon és Baucis-ának előjátékát komponálta) elképesztő magabiztossággal vezényelte ifjúsági együttesét, az ensemble oktopust. Az előadást látva a német kritikusok rehabilitálták Obst operáját, – melyről az 1996-os premier után nem sok dicsérő szó látott napvilágot – de a sikert egyértelműen a Gourzi – Kovalik alkotópáros számlájára írták. Úgy tűnik, Kovalik Balázs személyében jelentős pedagógust nyert München. Olyan növendékek fognak végezni, akik bármelyik német színpadon meg fogják állni a helyüket. 
Fotó: Lioba Schoenenk

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X