Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Dohnányi és az emigránsok

Dohnányi és az emigránsok

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Néhány hete egy furcsa gépirat került elő egy családi hagyatékból. A pesti barátok számára pár példányban készült sok fotóval illusztrált úti beszámolót egy Magda és Laci nevű disszidens házaspár készítette 1961-es amerikai nyaralásuk alkalmából. Az irományból kiderül, hogy a férj valami zenészféle lehetett, aki az USA-ban érkezésekor közeli kapcsolatba került Tallahassee-ben Dohnányi Ernővel. Kérésemre „Lacit” Kusz Veronika, a Zenetudományi Intézet elhivatott Dohnányi kutatója azonosította. Segítségével összeállt a kép. Dr. Bőhm László Budapesten született 1908-ban orgonaművészként és zeneíróként dolgozott, ő állította össze a napjainkban is használatos 1952-es kiadású Zenei műszótárt. Már a háború előtt is a Magyar Rádió Zenei Osztályának munkatára volt (dolgozott Bartókkal is), nyilvánvalóan innen az ismeretségük Dohnányival, aki 1931-1944 között igazgatta az osztályt. Budapest ostromát az Operaház pincéjében vészelte át. Böhm 1956-ban először Argentínába, majd Amerikába menekült, ahol a Tallahassee-ben töltött idő után a detroiti Wayne State University Radio and Television tanára lett. Itt ismerkedett meg a disszidens Magdával, akit nem sokkal később feleségül is vett. A házaspár későbbi sorsáról egyelőre nem sokat tudunk, az asszony első házasságából született fia John, jelenleg Kanadában él és jazzdobos.
Magda és Laci autóval indultak útnak felfedezni új hazájukat. A szellemes és olvasmányos naplót a feleség írta igazi pesti könnyedséggel és háború utáni életszeretettel. A korabeli amerikai viszonyok szemléletes leírásán kívül számunkra a legizgalmasabb az a rész, amikor Tallahassee-ben, Dohnányi halála után egy évvel meglátogatják a zeneszerző hátrahagyott körét. Találkoznak többek között Kilényi Edével, Dohnányi növendékével és megmentőjével, sőt, tiszteletüket teszik az özvegynél, Zachár Ilonánál is.

- hirdetés -

„Tallahassee, Florida… dzsungelből ellopott „öreg” egyetemi városka, egyben az állam fővárosa. A korosodás persze amerikai fogalmak szerint érthető, a múlt patinája itt csak évtizedekben számolható, bár az első református templom 1832-ben épült, persze külön karzattal a rabszolgák számára.  (…)
Tallahassee, Florida… Laci amerikai életének első állomása, sok keserű reménytelenség, időtörlő várakozás színhelye. Ide csak VISSZAMENNI jó, a valóra vált álmok mámorát élvezni.  (…)
Számunkra a városkát az emberek jellemzik. (…) Jöjjenek hát az arcok. Kapkodó pillanatfelvételek. Bocsánat, ha nem tudok a szakszerű leíró stílusnál maradni, itt már feltétlenül az érzelmek befolyásolnak.
Ede barátunk (Kilényi Ede), philadelphiai születésével, a papával, aki Gershwin zongoratanára volt, egyetemi professzorságával együtt jólesően – magyar. A Zeneakadémiát Budapesten végezte és magyar beszéde – hála a Mesterrel töltött hosszú éveknek – kifogástalan, egy cseppet sem akadozó.

Böhm László és Kilényi Ede Tallahassee-ben
Ede barátunk… kicsi, törékeny és halálosan fáradt. Az ember riadt kisfiúnak érzi és folyton dédelgeti szeretné. Laci jelenlététől kivirul, megjön a hangja. Laci – néha vaskos – megjegyzései, melyek az ő szájából még sohasem hangzottak el, vidám kisdiákká varázsolják, aki felszabadultan nevetni is tud.
De láttuk őt kivirulni másként is. A zongoránál, majd csembalózás közben, vagy épp klavikordon muzsikálva, ami nem csak az ő számára, hanem nekünk is „Medicina Dolorus” volt, ami mottóként áll az utóbbi gyönyörű kis hangszeren.
Ede barátunkat mély szeretet fűzte a Mesterhez. Ez a szeretet fiatalkorában gyökerezik, amikor csaknem gyerek létére, a Mester tanítványa lehetett Budapesten. A szeretet és tisztelet csak fokozódott benne akkor, amikor tanulmányai végeztével el kellett hagynia Magyarországot és vissza kellett térnie Philadelphiába, ahol született és valódi otthona volt.
Hosszú évek teltek el a volt mester és a volt tanítvány közötti ritka levélváltással, majd elkövetkeztek a második világháború szörnyű évei, amikor minden levelezés lehetetlenné vált.
Edét, az akkori amerikai őrnagyot, a háború befejezése Európában, Németországban érte. Első dolga volt a Mester után érdeklődni, akiről megtudta, hogy valahol Ausztriában van. Azonnal komoly kutatáshoz fogott. Valamilyen véletlen folytán Hitler magánhasználatú Horch kocsiját sikerült megszereznie és ezen utazva kutatta egymás után az osztrák falvakat.
Mindenütt tudtak egy magyar zongoristáról, aki gyakran ad koncertet amerikai katonáknak – élelem ellenében. Végül céltudatos kutatás után egy kis osztrák faluba érkezett. Valami jó öreg hegy tetején rábukkant az útmutatások után egy házikóra, ahonnan élénk zongoraszó hallatszott. „Beethoven” – állapította meg – „ez alaklommal talán jó helyen járok.”
Benyitott – és valóban a Mestert találta a zongora mellett, aki a meglepetés legkisebb jele nélkül abbahagyta a játékot és mosolyogva szólt: „Eddy, hogy kerülsz te ide? És ebben a ruhában?”
Ede szerint jó, hogy a Mester megszólalt, mert ő képtelen volt egy szól kiejteni…
Ettől a naptól kezdve a Mesternek, későbbi feleségének és annak két gyerekének, valamint Fräuleinjükek lényegesen jobb dolguk lett. A Mester most már hivatalosan koncertezett az Amerikai Misszió megbízásából. Volt lakás, élelem elegendő.
De ez nem minden, amit Ede volt mesteréért tett. Ő volt az, aki később , a Mester elleni nevetséges háborús bűnösségi vád tisztázását megkezdte és az illetékes hatóságok útján eredményesen be is fejezte. (…)

Böhm László Dohnányi sírjánál
A jó öreg Mester halála mindenkire megrázó hatással volt. Tallahassee népe rendkívül szerette, tisztelte és büszke volt rá. (…) Egyetemi tantermében ma is ott függ a feketekeretes képe, sírját pedig szinte az egész városka látogatja.
Ez utóbbi nem egészen tetszik az özvegynek, aki még a halott emlékén sem hajlandó osztozni senkivel. (…) …elhatároztuk, hogy a teljes történeti hűség kedvéért a nála tett látogatásról is beszámolunk. (…)
Lacinak súlyos megpróbáltatás volt belépni abba a házba, aminek minden egyes bútordarabja az elköltözöttet siratja. Az ott tett látogatás még súlyosabb volt, mint gondoltuk volna, mert – Laci elbeszélése szerint – az egész ház döbbenetesen megváltozott. Ezt habozás nélkül el is hiszem, mert a látottakba egyszerűen nem lehet a Mestert beleképzelni.
Mindenütt a romlás, pusztulás, képe, a vakolat mállik, a bútorok elhanyagoltak, két hangos kis papagáj garázdálkodik teljesen szabadon, félreérthetetlen nyomokat hagyva mindenütt.
Mindez még talán elképzelhető, hiszen, ha valaki, aki a tartalmat jelentette, eltávozott, azt bizony még a tárgyak is megérzik. De egyáltalán nem érthető meg az összezsúfolt, ízléstelen limlomok halmaza, a fényképek tömege a falakon, unokaöccsök csecsemőkori aktjától a tisztes nagynénik ezüstlakodalmi bájmosolyáig. Minden egyes tárgy, az egész légkör azt sugallja, hogy ezen a helyen a ház asszonyának ízlése uralkodik. Erősen hajlamos lennék ezt múlt időben írni, de Laci szerint ez a Mester életében, néhány fényképtől eltekintve, nem így volt.
Az özvegy kétségbeejtő és egyben szánalmas. Gyásza, amibe burkolózni próbál, mesterkéltnek hat és egy cseppet sem tiszteletre méltó. Kiélési formának használja, súlyos exhibicionizmusának szolgál remekül kihasználható alapot. Sajnos, azt a kifejezést kell használnom, hogy – aprópénzre váltja a Mester emlékét és ez végtelenül visszataszító. Cikke, amelyeket a névtől elragadtatva boldogan leközölnek a tehetségtelen emigráns lapszerkesztők, primitív ízléstelenséggel tükrözik mindezt.
Minden emlékező mondatában ő, az asszonya szenvedő alany, akinek az a mellékkörülmény, hogya  férje igazi nagy művész es ember volt, csupán staffázsul szolgál. Bánatba borultságán mi sem segít. Saját magnetofonjának kezelését „elfelejtette”, pedig a Mester számos magnófelvételét meghallgathatná, ha – akarná. Nem. Ehhez „azóta” sem nyúlt, mivel annyira ügyetlen ilyen „technikai dolgokban”. De SPIRITISZTA SZEANSZ, ’az igen. A Mester hangja, üzenetei, különböző médiumok közreműködése, akiket néha tetemes költséggel távoli vidékekről hozat, sőt, valóságos TESTET ÖLTÖTT MEGJELENÉSE az ebédlőablakban, amikor is rámosolygott… Juj, de borzasztó… szaladjunk el innen!”

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X