Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Emléksorok Sudlik Máriáról

Emléksorok Sudlik Máriáról

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Sudlik Mária nem akkor halt meg, amikor néhány napja megállt a szíve, hanem már lassan tizenöt éve, amióta nem léphetett többet színpadra. Egyike volt azon ritkuló keveseknek, akinek a színpadi lét még azonos volt magával az élettel. Számára az Operaház nem csak a munkahelyet jelentette, hanem az életteret, sőt kicsit az otthont is. Amikor mindezt elveszítette, soha többet nem tette be a lábát az Andrássy útra, esténként a Pasaréti úti lakásban várta haza a hírhozó férjét. Hatvanéves kora óta csak várt… Tizenhárom éven keresztül várt.

Sudlik Mária messziről indult. Maga is sokszor elmesélte, hogy a legendás, echte Wiener Tábornagyné valaha kalauzként kereste a kenyerét a budapesti buszokon (jóval kevesebb kékvérűből lett operaénekes, mint harangöntőből, vagy sofőrből). Pályájának kezdete volt az utolsó olyan korszak, amikor operaénekesnek lenni még jelentetett valamit: felemelkedést, ismertséget. Mára ez elképzelhetetlen, ez is csak egy szakma lett, melynek művelőire leginkább sanda szemmel tekintenek. Útját két kiváló énekmester, Feleki Rezső és dr. Sipos Jenő egyengette. Mégis, Sudlik Mária valójában úgy hangi, mint színpadi lényében ösztönös művész volt. Taníthatatlan.                                                    Falstaff Melis Györggyel
Már az első operaházi évadjában bedobták a mélyvízbe. Három apró szerep után, Házy Erzsébet mögött második szereposztásban, Poppeaként mutatkozhatott be, Monteverdi frissen újra-felfedezett remekében. Sudlik Mária megállta a helyét énekesként, és nőként is. Nemcsak zsíros szopránjára kellett felfigyelni, hanem arra a nőiességre mely a porcelánbabák és masztodonok után (Házy ebből a szempontból is besorolhatatlan és egyszeri csoda volt) az újdonság erejével hatott. Okos szeme és érzéki szája mellett volt benne valami nagyon ősi, egyszerre felkavaró és biztonságot nyújtó földanyaszerűség. A bemutatkozását követő nyolc évben nem volt megállás, preklasszikustól kortársig mindent énekelhetett. A vezetőség nem kímélte a fiatal szopránt, aki 26 évesen már Aida lehetett. Előbb kapta meg a Tábornagynét, mint A varázsfuvola I. dámáját, Erzsébet királynét, mint Micaelát. Évi 40-50 estén, mikor, melyik repertoár-előadásban volt rá éppen szükség, zsákmányolták ki a művész vokális kincstárát. Ránk maradt egy 1974-es Lombardok előadás rádiófelvétele, melynek alapján megérthetjük a fénykorában lévő Sudlik Mária zsenijét. Ha valaki kottával a kezében hallgatja a felvételt, olykor felvonhatja a szemöldökét egy-egy pontatlanság hallatán, de az az emóciós többlet, ami árad a negyven évvel ezelőtti előadásból, ma is lenyűgöző. Az ember szinte látja Sudlik Máriát, ahogy hangot és lelket nem kímélve, már-már vadállati indulatokkal átkozza a kereszténység nevében vérengző hadak élén álló apját. Nagy pillanata a magyar operajátszásnak! Így énekelni azonban öngyilkosság. Ebbe csak belehalni lehet. Sudlik Mária valószínűleg azonban nem tudott másként, és bizonyára nem is látta értelmét.                                           Nabucco Hantos Balázzsal
Pályájának második évtizedében, mintha a színház vezetői is behúzták volna a vészféket és már „csak” évi egy főszerepet adtak neki. Ekkoriban ismerte fel Békés András Sudlik Mária komikai vénáját, melyet olyan jutalomjátékokban kamatoztathatott, mint a Hamupipőke egyik gonosz testvére, vagy a legendássá vált Kékszakáll elpusztíthatatlan, nagymellű parasztlánya, Boulotte. Egészen 1993-ig váltogatták egymást a fő- és a komikus szerepek, majd fokozatosan átállt a karakter-mezzoszoprán figurákra. Utoljára 2002. áprilisában, a C’est la guerre szörnyeteg Házmesternéjeként állt az Operaház színpadán.
Sudlik Máriát nem most vesztette el a közönség, hanem másfél évtizede. Akkor nem hiányolták. A kollégák és barátok is egyre kevésbé keresték önkéntes száműzetésében. Élete nagyobb részét, majd’ negyven évet élt Kovács Jánossal. Két különleges és nagyon különböző ember kapaszkodott össze, két szabad szájú nagy gyerek teremette meg a maga zárt világát. Aztán, miképp Aida és Radames a sziklasírban, kettesben maradtak, elzárva a világtól.  A veszteséget most Kovács Jánosnak egyedül kell elviselnie. Annak a csodálatos embernek, aki végigasszisztálta, ahogy szerelme, ez a nagyszerű és erős asszony, fokozatosan elfogy a karjai között. Kérjük a Mindenhatót, hogy segítsen neki elviselni a pótolhatatlan űrt!
Fotó: Operaház Archívum

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X