Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Homer nyaralni indul

Homer nyaralni indul

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

„Sztravinszki [sic] zsenialitása: hogy szinte évről-évre újra meg újra gondolkodóba ejti az embereket olyan dolgokkal, amelyeken nem érdemes gondolkodni.” – a szellemes megállapítás dr. Tóth Aladártól származik az Oedipus Rex 1929-es magyarországi bemutatója után. Valahogy hasonló a helyzet Jonathan Dove Flight című operájával is, mely 1998-ban került először színre Glyndebourne-ben, s azóta húsz produkcióban több mint 85 előadását ért meg. Az elmúlt húsz év egyik legnépszerűbb operája egy reptéren játszódik, szereplői – szexuális problémákkal küzdő házaspár, magányos asszony, terhes feleség és a minszki kiküldetésre utazó férje, légiutas-kísérő párocska, forgalomirányító, bevándorlási tiszt és egy menekült – vihar miatt egy éjszakára a terminálban rekednek. Az opera cselekménye ennek az egyetlen éjszakának eseményeit meséli el. (A történet alapja valós, a menekült, Mehran Karimit Nasseri 18 évet élt a Charles de Gaulle repülőtéren, az ő regényéből készítette Steven Spielberg 2004-ben a Terminál című filmet.) Dove vígoperája hatalmas sikert aratott Glyndebourne-ben. Az angol közönség végigkacagta a bemutatót, s hálásan tapsolt a könnyen befogadható, mégis kortárs zenének, mely egy olyan szellemes komponista keze munkáját dicséri, aki a profin felrakott együttesek mellett nem szégyelli a filmzenei megoldásokat sem.

- hirdetés -

 
A Flight elsősorban azonban arra döbbent rá nézőit, hogy mennyire felgyorsult a világ, s mennyi változott röpke húsz év alatt. Mennyire mást jelentett a repülés 1998-ban, mint napjainkban, amikor akár tíz euróért átszelhetjük a kontinenst. Ami nemrég még luxusnak számított, mára mindenki számára hozzáférhetővé vált, ám épp ezért elvesztette a varázsát. Egészen más megvilágításba került a tavalyi események után a Menekült alakja. Amióta naponta ezerszámra rohamozzák Európát, a Hatalom és a közvélemény gyökeresen másképp áll hozzájuk. A darab erénye az előadhatóságában rejlik. Nem véletlen, hogy sok helyen fiatalok számára veszik elő, hiszen  nagyszerűen alkalmas a műhelymunkára: szerepei jól énekelhetők, problémamentesen kioszthatók (természetesen a „kötelező” koloratúrszoprán /Konroller/ és kontratenor /Menekült/ szólamok sem hiányoznak belőle) együttesei pedig kiválóan alkalmasak színpadi rutinszerzésre. Valószínűleg elsősorban ezek az okok vezették a Bayerische Theaterakademie professzorait is, amikor az opera színrevitele mellett döntöttek.
 
Napjaink operarendezőit gyakran biztatják az operabarátok, hogy a megszokott repertoárdarabok „tönkretétele” helyett kortárs operákkal kísérletezzenek, azoknak úgyis mindegy (azaz akik a műfaj rajongóinak tartják magukat, elkerülik az előadásaikat). A müncheni premieren jelenlévő elégedett komponista szerint Kovalik Balázs volt a Flight előadás-történetének első rendezője, aki kimozdította a művet a szokásos várótermi környezetéből, és a cselekmény didaktikus színrevitele helyett, egészen másfajta játékba vonta bele a közönséget.
 
Kovalik egy szemtelen csavarral indít: az opera szereplői a Simpson család című világhírű rajzfilm-sorozat figuráiként kelnek életre (jelmez: Angelika Höckner). A világunknak görbe tükröt tartó sárgafejű elrajzolt, kreált mesealakokból lesznek az előadás hősei, akik groteszk színűkkel és parókáikkal még karakteresebben karikírozzák ki az átlagutazók kicsinyes problémáit. Ezzel szemben a Menekült teljesen idegenként, fehér atlétában, félreismerhetetlen szakállal, töviskoronával a fején járkál „Simpsonék” között (s ezzel a gesztussal a rendező meglehetősen határozottan állást is foglal a menekült-kérdésben), míg az eredeti darabban a végig az irányítótoronyban ülő Kontroller, itt ezerarcú tündér-démon, aki a mitológiai istenek mintájára (ám hol meztelenül, hol angyalszárnyakkal, hol ördögszarvakkal, hol az Óz Nyugati boszorkányaként) próbatétek elé állítva vezeti a szereplőket. Ahogy az utazók számára világossá válik, hogy az éjszakát együtt kell eltölteniük a reptéren, (a színpadon „leszálló” valódi kis repülőgép feledhetetlen látvány – díszlet: Hermann Feuchter) fokozatosan levetik a „Simpsonságukat” és emberi arcot kezdenek ölteni, előkerülnek az elfojtott párkapcsolati problémáik, a meg nem élt álmaik. Mintha a Szentivánéji álom varázserdejébe csöppennének, de a 21. században megoldás nem vár a főhősökre reggel. A tehetetlen várakozás alatt csak a szeméthegyet képesek duzzasztani, s a felgyülemlett agresszió hatására végül megkövezik a Menekültet. Siralmas látlelet korunk emberéről, mégha a rendező színes sztaniolba is csomagolja véleményét. A szereplők látszatvilágban élnek, ahol egy szimulátor segítségével pillanatok alatt a trópusokon érezhetik magukat, s ahol tetteiknek semmiféle következménye sincs, ahol a kövek is hungarocellből vannak, így a Menekült Betlehemi kisdedként újjászülethet, s amikor érte jön a rettegett Bevándorlási tiszt a Nagy kaszás képében, szép szóval el lehet küldeni őt. Ám „Simpsonék” így sem érzik magukat komfortosan a bőrükben, inkább mesefigurák kosztümjeibe bújva menekülnek a valóság és tetteik következménye elől. Kovalik azonban nem kegyelmez nekik, az áhított nyaralás helyett a vágóhídon landolnak.
 
A Bayerische Theaterakademie növendékei érezhetően nagy játékkedvvel vetették bele magukat az előadásba. Méltán aratta a legnagyobb sikert Andromahi Raptis ezerarcú Kontrollerként. Koloratúrszopránján akadálytalanul fog megszólalni Blonde vagy akár Zerbinetta szólama is. Az évfolyam három kiváló mezzoszopránja (Pia Viola Buchert, Vero Miller mellett) közül a félig magyar származású Clara Corinna Scheurle a legizgalmasabb kisugárzású színpadi felfedezés. Jan Wouters finom melankóliával éli a Menekült kilátástalan szerepét. Irakli Atanelishvili a Bevándorlási tiszt rövid szólamában ismét megcsillogtatta hatalmas szláv basszusát. Julia Moorman, Stafan Sbonnik Benedikt Eder és Bavo Orroi remekül oldotta meg a leglehetetlenebb színpadi szituációkat is. Az előadásnak biztos keretet adott az Ulf Schirmer által vezényelt Müncheni Rádiózenekar, mely immáron tíz éve kísérője az operavizsgáknak.
Fotó: Thomas Dashuber

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X