Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Bánk bán, a megújuló

Bánk bán, a megújuló

Ha meglátjuk a rádióműsorban, hogy a Figaro házasságát vagy a Toscát adják, ha színházban jegyet veszünk ezekre a darabokra vagy egy lemezboltban a kosarunkba tesszük őket cd-n, a kiválasztott művek ismeretében pontosan tudjuk, mit fogunk hallani. Az operák végső zenei formája ugyanis a kiadott partitúrákban – zongorakivonatokban – kerül rögzítésre, általában a komponista életében, az ő személyes közreműködésével vagy legalábbis ellenőrzése alatt. Így a késői előadók ezekre a kottákra támaszkodva tudják elővenni a műveket, s ezért hangzik fel ugyanaz a zenei anyag egy adott zenemű összes felvételén. Különbségek az úgynevezett húzásokban lehetnek, amikor a mű karmestere úgy dönt, hogy néhány részletet nem tart fontosnak eljátszani.

- hirdetés -

Bonyolultabb, ha nem marad fenn a szerző által jóváhagyott változat, vagy ha egyszerre több változat is létezik. Offenbach Hoffmann meséi című műve szinte minden színházban különböző változatban szerepel, olykor még a felvonások sorrendje is felcserélődik. Az utóbbi évtizedek egyik igen izgalmas törekvése, hogy az unalomig ismert repertoárdarabok különböző, évszázadok óta nem játszott változatait is előveszik és megismertetik a közönséggel. Így került például néhány éve először színre Lyonban a Lammermoori Lucia francia változata, melyben egészen más művet ismerhettek meg az érdeklődök, mint amit addig megszoktak.
 Ha létezik opera, amelyikkel ennél is bonyolultabb a helyzet, akkor ez éppen nemzeti operánk, a Bánk bán. Kritikai kiadására csaknem százötven évet kellett várni: az 1861-ben bemutatott mű gondosan szerkesztett partitúrája csak 2009-ben jelent meg. Ez azt jelenti, hogy másfél évszázadon keresztül kézzel írt és másolt kottákból hagyományozódott nemzedékről nemzedékre a darab zenei anyaga, melyekben egymásra rakódtak a különböző toldások, húzások és változtatások. El lehet képzelni, milyen nehéz volt a Tallián Tibor professzor által vezetett kutatócsoport munkája, amikor az egykori Magyarország területén fellelhető öt partitúrából és töredékes szólamokból próbálták rekonstruálni az eredeti zenei anyagot. A többéves munka eredményeként csak mostanra ismerhetjük meg a Bánk bánt úgy, ahogy azt Erkel ránk hagyta.
A szerző, aki 1874-ig egymaga vezényelte művét, nem sok változtatást eszközölt operájában. Az apától Sándor fia vette át a vezénylő pálcát, így került át az 1884-ben megnyíló Magyar Királyi Operaházba. „Évekkel később azonban, nemcsak zeneszerzői, hanem karmesteri tapasztalatát is kamatoztatva az Erkel által legtöbbre tartott kisebb fiú is belenyúlt a Bánk partitúrájába. Tette ezt a beavatottak természetességével, ugyanakkor a mindenkori operai gyakorlat által felhatalmazva, és magáénak tudva apja megelőlegezett bizalmát is. Kötelességszerűen „folytatta” tehát a munkát a Bánk több rendben lezárt zenéjén (…) tágra nyitva ezzel a kaput a Bánk eredeti nemzeti színházi változatának későbbi, gyökeres átdolgozásai előtt.”– írja Szacsvai Kim Katalin az „Erkel-műhelyről” szóló tanulmányában.
A pesti Operaház mindig szívesen látott vendégül külföldi énekeseket. A századforduló idején ezek a művészek meglepő módon nemcsak az olasz vagy német operákban léptek színre, hanem olykor magyar dalművekben is, például a Bánk bánban. Érdekes lehetett a francia Henri Prévost a címszerepben vagy az osztrák Marie Wilt Melindaként, amint ékes magyar nyelven dalolják szólamaikat. Sajnos ezekről a produkciókról még nem maradt fent hangzóanyag, viszont Plácido Domingo tomboló sikert aratott 1996-ban, a Népstadionban, amikor elénekelte Bánk híres áriáját.
Ma már természetesnek gondolnánk, hogy az új Operaházat Erkel valamelyik zenedrámájával kellett volna megnyitni. Arról, hogy ez miért nem így történt, a színház egykori intendánsa, báró Podmaniczky Frigyes eképp írt: „(Erkel) librettóit megbírálni s megítélni tapintat- s ízléshiányánál fogva soha sem volt képes: mások jóakaró tanácsait pedig sem meghallgatni, még kevésbé megfogadni soha semmi szín alatt nem akarta. Csodálatos, hogy e zeneszerző annyi dalművei között egyetlen egy sem volt – Erzsébet czímű nagyon is gyenge s alkalmi művéről szólni nem akarván –, melyet valamely ünnepélyes alkalommal elő lehetett volna adni. Király- vagy királynégyilkolás, az aristocratia elleni zendülés vagy forrongás, népszínművekbe való zsidó tirádák, elménczkedések vagy nemzetiségi harcz s torzsalkodás nélkül nem lehetett egy librettója sem”.
 A Bánk bánt az Operaházban többször felújították, de az első évtizedekben átlagosan csak évi háromszor került színre, akkoriban a Hunyadi László népszerűbb volt. Erkelt halála után általános tisztelet övezte, de két főművén kívül nemigen játszották operáit. Időről időre megpróbálkoztak a Sarolta, a Brankovics György, a Névtelen hősök vagy az István király felújításával – általában átdolgozott formában –, de néhány előadásnál többre sosem gyűlt össze a közönség. Radnai Miklós, a legendás direktor és zeneszerző 1935-ös Hunyadi-változata az első olyan kísérlet, amikor a kor ízlésének megfelelően és sikerrel avatkoztak be Erkel-operába. Általában ma is ezt a változatot játsszák.
Az 1930-as évek végére – amikor az Operaház vezetői a darab átdolgozása mellett döntöttek – szinte kideríthetetlen, mi maradt az eredeti Bánk bánból. A zenei részeken Rékai Nándor, a librettón a legendás Nádasdy Kálmán–Oláh Gusztáv-páros dolgozott. Éles hangú sajtóvita alakult ki már az előadást megelőzően is, az újságok számos szaktekintélyt szólaltattak meg. A változtatások érintették a darab zenéjét és szövegkönyvét – meglepő módon ez borzolta kevésbé a kritikusi kedélyeket – és a címszereplő hangfaját. Ekkoriban csodálkozott ugyanis rá a pesti operaközönség a nagy orosz operákra (Borogyin: Igor herceg, Muszorgszkij: Borisz Godunov és Hovanscsina) és Verdi késői remekére, a Simon Boccanegrára, melyeknek tépelődő, nemzetük sorsán munkálkodó főszereplői mind bariton hangra íródtak. E hősöket általában a kor emblematikus művésze, Palló Imre keltette életre. Vélhetően ez motiválta az átdolgozókat, hogy a Bánk bán címszerepét transzponálják számára bariton hangra. Ehhez „mélyítették” Tiborc szólamát basszusra, így olyan legendás énekesek tűzhették repertoárjukra, mint Koréh Endre és Székely Mihály. A premiert kísérő nyilatkozatháborúból érdemes kiemelni Kodály Zoltán véleményét: „Mindazok, akik előtt Katona Bánk bánjának alakja lebegett, alighanem már annak idején is meglepetéssel fogadhatták, hogy az Operaházban tenoristára bízták ezt a főszerepet, amely sokkal inkább komor, mélyhangú énekest kívánna.” A válasz sem késlekedett sokáig, Dr. V. R. így írt a Nemzeti Újságban: „Nem és ezerszer nem!… Ez a transzponálási vagy modulálási-iszony nem tarthat tovább, mert akkor hamar ráfogják majd a Wagner Richárd operai hőseire is, hogy a »jó öreg« bayreuthi-zenefejedelem nem képzelte el férfiaknak, hanem nőimitátoroknak, és belemagyarázhatják a Mozart elképzeléseibe, hogy a Don Juan-t idomított fókával, a Verdi Radames-ét pedig bunda-basszussal kell énekeltetni, mert hogy így férfiasabb és a mai korhoz közelebb álló, megértőbb lesz…”
 A kritikák jóval kevésbé foglalkoztak az átdolgozás lényegi részeivel, pedig dramaturgiailag komoly beavatkozásokat hajtottak végre a mű szerkezetében: jelenetek maradtak ki, Biberach szerepe sokkal kisebb lett, Petúré viszont megnőtt. A lézengő ritter az eredeti operában egy nagy kettősben árulja be a nagyúrnak Ottó készülő tervét Melinda meghódítására. Ebből csak néhány mondat maradt, zenei anyagából lett a „Hívtál Petúr bán” kezdetű duett. Erkel az általa ismert bel canto és korai Verdi-művek ismeretében komponálta operáját, és az átdolgozók sokat modernizáltak, gyorsítottak a darab menetén azzal, hogy több szakaszt húztak ki a hosszú kettősökből. Ahol szükségesnek érezte, Rékai belenyúlt a hangszerelésbe, sőt – miként Radnai évekkel korábban a Hunyadi László esetében – néhány apró részletet is komponált. Az indokok között szerepelt, hogy Erkel is megtette volna, ha még élne… Csakhogy ekkor már majdnem fél évszázada elhunyt, és zenész fiai közül sem élt egy sem! Különös hivatkozási alap, hiszen minden bizonnyal Bellini is máshogy írta volna meg a Normát, ha ismeri a Toscát.
Egressy Béni librettóját már a maga korában sem övezte túlzott tisztelet. Az utókor örömmel dobta félre a verseket, csakúgy, mint a prozódiát, Nádasdy – részben Katona eredeti drámájából vett részletekkel – erősen átírta a librettót. A két szöveg közti különbségre remek példa a címszereplő áriája, mely valaha így hangzott: „Mint vándor, aki tévedez viharzó éjjelen, / Avagy hajós a szélvésztől korbácsolt tengeren: / Úgy ingadoz felzaklatott lelkem határtalan, / S vezércsillag nincs kétségem vad pusztaságiban.” Nádasdyék így írták ma is használatos formájában az első négy sort: „Mint száműzött, ki vándorol a sűrű éjjen át, / S vad förgetegben nem lelé vezérlő csillagát… / Az emberszív is úgy bolyong, oly egyes egyedül, /Úgy tépi künn az orkán, mint az önvád itt belül.”
A Bánk bán bariton változata 1940. március 15-én csendült fel először, s közönség jelentős része sokkal kevésbé volt elutasító, mint a kritika, elsősorban Nádasdy rendezése, Oláh Gusztáv pazar díszletei, valamint Palló Imre és a Melindát alakító Osváth Júlia aratott megérdemelt sikert. Az újságírók, kritikusok azonban még évekkel később is rendre megjegyezték, hogy hiányzik a darabból a tenor főszerep, az egyéb változásokat ellenben szó nélkül elfogadták. Palló Imre váltótárs nélkül 1940 és 1951 között összesen ötvennégyszer énekelte Bánk bánt (miközben vidéken a Gördülő Opera már tenor változatot játszotta párhuzamosan), ezek közül kiemelkedett az 1945. március 15-i fellépése, mely a háború utáni első teljes előadás volt az akkor még fűtetlen Operaházban. Amikor a produkció lekerült a műsorról, a színház a bariton-változat szólamanyagát kölcsönadta a novoszibirszki operaháznak.  Az értékes dokumentum sohasem került vissza Pestre, csupán néhány toldozott zongorakivonat maradt ránk.
A Bánk bán előadás-történetének következő jelentős dátuma 1953. március 22., az opera felújítása Simándy Józseffel, illetve Joviczky Józseffel a címszerepben, Oláh Gusztáv és Stephányi György rendezésében, ismét Oláh díszleteivel és Márk Tivadar jelmezeiben. Mindössze tizenhárom év telt el az átdolgozás óta, a kritikákban azonban már szó sem esett Erkel eredeti művéről. Máshova került át a hangsúly: „Operaházunk új közönsége, a dolgozók ezrei, akik ma végignézik, végigélik e magyar zenedráma előadásait, szintén rendkívüli lelkesedéssel tapsolnak.” A sematikus cikkek a mű helyett Leninnel és Révay Józseffel foglalkoztak, azon örvendeztek, hogy „most, hogy ismét tenorista kapta a címszerepet, az egész előadás színesebbé, fényesebbé vált, a darab forradalmi mondanivalója jobban érvényre jut.” „Az lett volna természetes, ha felszabadulásunk után felszabadul Erkel remekműve, a Bánk bán is abból a mostoha sorsból, amelyben lázadó hangja miatt az »úri Magyarország« hivatalos körei részesítették.” – így egy ítészünk, aki ugyan tizenhárom évvel korábban még dicsérte az 1940-es produkciót…
Ha számba vesszük operatörténetünk nagy Bánk bánjait, látni fogjuk, hogy mindig a kor reprezentatív művészei, kiemelkedő egyéniségei alakították a nagyurat: azok az énekesek, akiket az adott kor társadalma példaként fogadott el. A premieren a dinasztiaalapító Ellinger József, majd Stéger Ferenc, Erkel barátja. A sokáig jelentős gazda nélkül hányódó szerep a vidéki vándorszínészből a bécsi Udvari Opera tagságáig jutó Környei Bélában lelt méltó megszólaltatóra az 1910-es években. 1940-től az Erdélyből jött Palló Imrét, a kommunizmus évtizedeiben a kétkezi munkásból ország kedvencévé vált Simándy Józsefet azonosították a szereppel. A Hazám, hazámat örömmel hallgatta szívre tett kézzel a mindenkori párt elit, s közben egy mögöttes olvasatán csordult könny sokak szemében.
1990-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot. Ezzel egy igen hosszú korszak zárult le történelmünkben, évszázadok óta először nem uralkodott idegen zsarnok hazánkon. Katona drámája elsősorban lázadás a mindenkori idegen elnyomóval szemben – legyen az Bécs vagy Moszkva –, melyet a műben Gertrúd és köre testesít meg. A színdarab százötven éven keresztül aktuális mondanivalója egy csapásra aktualitását vesztette. Az értékválság, mint annyi minden mással kapcsolatban, a rendszerváltáskor itt is megmutatkozott. E korszak operai Bánk bánja Molnár András. Már nem szálfatermetű magyar, inkább hajlott hátú, elkeseredett, tiszta szívű férfi. Kerényi Imre az Erkel Színházban, 1993-ban értelmezte újra a művet – zeneileg természetesen még mindig a Rékai–Nádasdy-féle változatban. A cselekményt az 1200-as évekből a reformkorba, a Katona-dráma keletkezésének idejére helyezte át. Lett is belőle nagy felzúdulás. Aztán megszokta a közönség, hiszen a Bánk problémáján keresztül Katona és Erkel is a saját korához, a saját koráról mesél, a középkori történetről és viszonyrendszerekről sok fogalmuk nem lehetett. Molnár után a bánffyhunyadi születésű Kiss. B Atilla vitte tovább méltóképp a Nagyúr szerepét.
2010-ben ünnepeltük Erkel születésének kétszázadik évfordulóját. Zenetörténész körökben egyre erősödött az az elképzelés, hogy jó lenne, ha Pesten végre ismét megszólalna az eredeti változat, mint egy évvel korábban Debrecenben. Új librettó készült Egressy Béni idejét múlt versei helyett, és az Operaház aktuális vezetése olasz rendezőt, Césare Lievit kérte fel, hogy először állítsa színpadra valaki „külföldiként” nemzeti operánkat. A mű sorsát jelzi, hogy a produkció végül nem valósult meg. A születésnap alkalmával, hetvenévnyi szünet után, két koncertszerű előadásban hangzott fel Erkel eredeti alkotása, Egressy szövegével, mely később CD-n is megjelent.
A Bánk bán 1050 feletti előadásszámával az Operaház első 130 évének leggyakrabban játszott magyar operája. A megírása óta eltelt másfél évszázad alatt kevés opera esett át ennyi és ilyen lényeges változtatáson, mint Erkel műve, melyet minden felújítása alkalmával kicsit hozzáigazítják a korszellemhez. Speciális magyar vonás ez, sehol máshol nem tapasztalhatunk ilyet. S hogy milyen lesz 21. század Bánk bánja? Melyik változat fog továbbélni? Idővel erre is választ kapunk.
Fotók: Operaház Emlékgyűjtemény

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
- hirdetés -
X
X