Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Elfajzottak Münchenben

Elfajzottak Münchenben

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Bőségesen akad kapocs a két komponista, Viktor Ullmann és Ernst Krenek között. Alig két év különbséggel (1898-ban, illetve 1900-ban) az Osztrák-Magyar Monarchia állampolgáraként születtek, szülővárosaik, Český Těšín és Bécs között 300 kilométer sincs. Mindketten cseh származásúak voltak, apjuk katonatisztként szolgált, s maguk is részt vettek az I. világháborúban. Zenével először Bécsben kezdtek foglalkozni, egy időben mindketten Schönberg bűvkörében éltek. Valószínűleg ismerték egymást, hiszen a Prágában karmesterként is működő Ullmann bábáskodott egy Krenek premiernél. Ami azonban a Magyarországon szinte ismeretlen két szerzőt leginkább összeköti az, hogy idővel mindketten szálkák lettek a nácik szemében. A származásilag támadhatatlan Krenek a Húzd rá Jonny! című az 1927-es, híres-hírhedt dzsessz-operájával már az ősbemutató évében Bécsben, majd nem sokkal később Münchenben felkeltette a pártaktivisták figyelmét, akik rendre botrányt okoztak az előadásokon (nem történt ez másképp a budapesti Városi Színházban sem…). Krenek szaxofonozó fekete férfiját érte a kétes megtiszteltetés, hogy a mű zongorakivonatának címlapjáról az 1933-as düsseldorfi Elfajzott zene kiállítás plakátjára vándoroljon. A komponistának ezek után természetesen nem volt maradása hazájában, 1991-ben, matuzsálemi kort megérve, 91 évesen hunyt el Palms Springsben.

 A diktátor – jelenet
Nem volt ilyen szerencsés élete a kikeresztelkedett Ullmann-nak, aki egy 1942-es transzporttal került a theresienstadti mintagettóba, ahol még megalkothatta főművét, az Atlantisz császárát, mielőtt 46 évesen egy birkenaui gázkamrában elégették volna. A Nagy Operatörténet szempontjából Krenek és Ullmann tagadhatatlanul kismesterek. Legfontosabb műveik, a Jonny – gyorsan porosodott zsákutca, az Atlantisz pedig inkább a földi pokolból küldött üzenete, mintsem zenéje miatt kerül rendre színre. A Bayerische Staatsoper ifjú tehetségeket gondozó stúdiója idén a két osztrák komponista egy-egy ritkaságát mutatta be év végi vizsga gyanánt a Cuvilliés-Theaterben. Krenek Diktátorát és Ullmann Eltörött korsóját szünet nélkül, azonos színpadi keretben állította színpadra a színház két fiatal játékmestere. A produkciót a Müncheni Kamarazenekar élén Karsten Januschke vezényelte, ismét tanúságot téve arról, mennyire otthonosan mozog a 20. század zenei világában.
 A diktátor – jelenet
A mindössze 26 perces Diktátor szövegét a zeneszerző maga írta. A négyszereplős játék egy rokkant katona feleségéről szól, aki meg akarja ölni a Diktátort (Krenek 1926-ban Mussolinira hajazva alkotta meg a címszereplőt), de amikor szembekerül vele, ahelyett, hogy lelőné, a bűvkörébe kerül. Az asszonnyal végül a féltékennyé váló férje végez. A figurák nem különösebben izgalmas, fejlődő jellemek, valódi utat csak Maria, a Tiszt felesége jár be. Martha Teresa Münder rendezésében a négy szereplő végig a színen – egy bezárt dobozban – van. Aki nem szerepel az adott jelenetben maszkot húz az arcára. Nagyjából itt véget is ér a koncepció. A pályakezdő művészek pedig megtanulhatják, milyen egy szokatlan zenei textúrával magukra maradni a rivaldafényben. Hiába idézik Gesine Völlm jelmezei az ártatlannak nem nevezhető 1930-as éveket, a rendezőnő gondosan kerüli a legkisebb jelzést is, a politikai környezetet pedig teljesen kilúgozza az előadásból. A legerősebb alakítás a román Paula Iancic nevéhez fűződik, akinek valószínűleg már nincsenek személyes emlékei a diktatúráról, mégis sikerül felmutatnia valamit a nagy szenvedélyek között hánykolódó Maria tragédiájából. Jóval hálátlanabb feladat jutott Kristóf Rékának, a 2017-es Virtuózok győztesének. A Diktátor felesége nem sokkal több, mint egy felnagyított Kate Pinkerton, s az ígéretes szoprán egy nemes tartásnál többet nem tudhat megmutatni tudásából. Boris Prýgl inkább kisvárosi Don Juannak tűnt, mint könnyűkézzel háborúkat indító államfőnek, Galeano Salas kifejezetten esetlen volt a földön fetrengő vak Tisztként.
 Az eltörött korsó – nyitójelenet
A két tökéletesen össze nem illő operát a légósziréna kellemetlen hangja köti össze egy felvonássá. Viktor Ullmann akkora nyitányt írt Az eltörött korsóhoz, mintha utána legalább Az eladott menyasszony következne. A majd’ hét perces szellemes bevezetőt azonban alig 33 percnyi opera követi, mely csak ritkán emelkedik fel az előjáték zenei minőségéhez. Heinrich von Kleist kissé idejétmúlt vígjátéka nem rossz opera-alap, bár Ullmann már az első percben világossá teszi a színmű csattanóját, s ezáltal inkább csak színeket helyez egy palettára, s nem fest falusi zsánerképet. Az eltörött korsóban Marie Pons díszlete azonnal életre kel, a Diktátor doboza először Éva meggyalázásának helyszíne lesz, majd a forgószínpad jóvoltából falusi budivá silányul. Gesine Völlm ruhái ezúttal inkább az 1950-es évek termelési vígjátékait idézik. Andreas Weirich nem keres mély mondanivalót a kisoperában, inkább örömjátékot rendez, jól mozgatott, ártalmatlan-kedves karakterek népesítik be a Cuvilliés-Theater színpadát. Az ifjú énekesek jól érzik magukat a bőrükben, oldottan, de nem öncélúan komédiáznak. Ami a Diktátorból nem derült ki, itt gyorsan világossá válik: a Bayerische Staatsoper stúdiósait úgy válogatták össze a világ minden tájáról, hogy mindannyian képesek legyenek majd beénekelni a színház majd’ 3000 fős hatalmas nézőterét. Hangszegénnyé váló világunkban öröm ennyi nagybirtokost látni.
 Az eltörött korsó – jelenet
Az előadás központjában Milan Siljanov nagyszabású-taszító Ádám áll. A hatalmas hangú basszbariton nagyszabású taszító figurát kreál a bíró alakjából, melyben már most felsejlik Richard Strauss parlagi bárójának körvonala. Mellette a megejtett Évaként Anna El-Khashemnek csak a másodhegedűs szerepe jutott. Sokkal jelentősebb alakítás Alyona Abramowa a korsóját sirató Marthe asszonya, az orosz mezzo is jelentős ígéret. Ruprecht karakterszerepében Galeano Salas is hirtelen működni kezd. Úgy tűnik, rá is inkább Nemorino, mint A mantuai herceg vár a jövőben. A kínai Long Long ügyesen oldotta meg bíró titkárának kétszínű karakterét, s nem lehet nem észrevenni egy apró szerepben a Házy erzsébeti szépségű Niamh O’Sullivant. A törött korsó rejtélyét megoldó Brigitte asszony szerepét Ullmann nem zenésítette meg. A prózai szerepet a ragyogó Ulrike Arnold, a ragyogó játszotta, fájdalmasan szembesítve a nézőteret a ténnyel, mennyire más színpadi minőség egy színész, mint egy operista.
Az eltörött korsó – jelenet
Nehéz választ találni a kérdésre, mért éppen ebben a két kisoperában mérettette meg stúdiósait a Bayerische Staatsoper. Krenek és Ullmann műve is a kellemes harmad vonalat képviseli egy olyan korszakból, ahol bőven születtek fontos – és máig ritkán játszott – alkotások is. Amennyiben azonban valaki fontosnak ítéli a két művet, sőt összeköti őket, mindezt nem ártott volna szakmailag alátámasztani, például azzal, hogy színpadra állításukat profi rendezőre bízzák, akik többet ki tudnak hozni a darabokból, és a fiatalokból – akikről végülis az estének szólni illett volna.
fotó: Wilfried Hoesl

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X