1952 decemberében a Motor című magazinban Az Operaház fantomja címmel jelent meg a lenti – pokolian rossz vers. Ez az az időszak, amikor az Operaház és a Városi Színház mellett a Gördülő Opera évadonként több mint 600 előadást teljesített országszerte.
El lehet képzelni, hogy a megfáradt vájárok és szövőnők milyen kedvvel nézték esténként a kisvárosi kultúrházakban a Traviatát, miközben a MÁV különvonatokkal hozta fel az érdeklődőket a Sztálin úti Diótörő-előadásokra. Az Operaház szervezési osztálya ekkoriban még gyerekcipőben járt, az értékes jegyek a vállalati közönségszervezők kezében voltak. A korszak kellemetlen szokásának megfelelően az egyiküket, Parádi Ilonát nyilvánosan fenyítik meg – kedélyes kínrímek közé csempészve.
Gyárunk sok dolgozója
Szívszakadva várja,
Vajon egyszer eljuthat-e
Az Operaházba.
Megnézni a Diótörőt,
Vagy más szép balettet,
Nemzetiben többek között
Mondjuk a Hamletet.
Bábszínházban eleget volt
Sok is volt a jóból.
Hangversenyt is élvezett már
A huszadik sorból.
Jegyekből az ilyenfajta
Bőven van úgy nézem,
Válogathatsz belőlük, mint a
Tót a vadkörtében.
De úgy látom, jó jegyet csak
Olyanok kaphatnak,
Akik Parádi Ilona
Kegyeiben vannak.
Akik az ő szűk baráti
Köréhez tartoznak.
Akik közelében vannak
A húsos fazéknak.
Ezek sűrűn megfordulnak
Az Operaházba,
Míg a többi dolgozónak
Fölkophat az álla.
Azért van csak kultúrosztály
És propagandista,
Hogy az összes jó jegyet
Egymás közt szétossza?
A jó jegyek szétosztása
Rendesebb lehetne,
Ne felejtsék művelődni
Mindenki szeretne.
