A zene kilép a négy fal közül – a Kaposfest első napja

Ahogy most ülök itt, Kaposváron, a sétálóutcában, és a sörömet kortyolgatom, az jut eszembe, hogy sci-fi filmek szoktak így kezdődni, ilyen naplószerűen. Elképzelem, hogy a legénység és az űrhajó már elveszett, rejtélyes titok után kutatva az űrben. De volt egy lelkes ember a fedélzeten, aki lejegyezte nekünk, hogy mi is történt, megpróbálta érthetővé tenni a folyamatokat az utókor számára is.

Persze itt nincs szó veszélyről meg titokról vagy hasonló fantazmagóriáról, komor hangulatról aztán végképp nem. Épp ellenkezőleg, kalandok és felfedezések felé indulok, tapasztalataimat, de talán még hangulataimat is dokumentálom majd. A kaland szó esetemben igencsak helytálló, hiszen talán a kamarazene az, amit legkevésbé ismerek a klasszikus zenei műfajok közül. De valahányszor zenész vagy zenebarát ismerőseimmel beszélgetek, a kamarazene, mint téma, mindig előkerül.

Ide kapcsolódik:
Baráti Kristóf: „Izgalmas, szokatlan, és mindenki számára elérhető előadásokat szeretnénk"

A legtöbb muzsikus imádja ezt, szinte alkotóként benne lenni a folyamatokban, ahogy alakítja, hajlítja, formálja, „kézhez szoktatja” a művet. És az egymásra figyelés, a ráhangolódás olyan finoman és mégis intenzíven van jelen, ami a muzsikálás talán legmagasabb fokát jelenti.

De mit kap, illetve mit vesz észre ebből a nagyközönség? Mert mégiscsak ők ülnek a pódium előtt. Én magam mindig azt gondoltam, hogy ha valódi alkotói kapcsolat létezik a fent ülők között, az így vagy úgy továbbgyűrűzik a közönség soraihoz, ahol ideális esetben élménnyé válik. Ez igaz akkor is, ha nem tökéletes az interpretáció, mert nem is arról szól az egész. Hanem az adott pillanat hitelességéről. Az jó, ami hiteles, ez túlmutat hangjegyeken, kottán, zenei előírásokon.

Most, ha visszafordulok jövendő „eseménynaplómhoz”, megállapítom, hogy egy ilyen jelentős rendezvénysorozat első napja mindig a ráhangolódásé. Az ember megérkezik, elfoglalja a szállását, kávézik, közben figyel, ismerkedik azzal, amit a rendezvény lelkének lehetne nevezni. A látogató ugyan csupa olyan dolgot művel, ami hozzátartozik mindennapi életviteléhez, de mégis ráérősebben teszi még ezt is, mert figyeli az érkező benyomásokat, rákészül szépen. Megadja magának azt a ritka luxust, hogy minden lassabban történjen, hogy elgondolkodjon, olvasgasson és ízlelgesse a programnaptárt.

Mindeközben arra gondoltam, hogy a kamarazene nekem leginkább a hangulatokról, a zene finom változásairól szól, és amire most végre idő is lesz, talán megleshetem a titkot. Ez ünnepi érzés, a csendé. Nem a nagy megfejtések ideje ez, nem a nagy formáké és legkevésbé sem a nagy döntéseké. Ám ha fülünk a zenére rezdül, közben a szemünk sem fog unatkozni. A Kaposfestnek része a képzőművészet is. Ez a két itt jelen lévő művészi terület tökéletesen kiegészíti egymást, így valóban szép napok elé néz a látogató.

Kaposfest 2019 – fotó: Mohai Balázs

A nyitókoncert is ehhez a várakozó hangulathoz illik. Színes a koncertterem, a Szivárvány Kultúrpalota terme ideális helyszíne az eseménysorozatnak. Kellemes és közvetlen a hangulat, a legifjabbak  párnán kuporognak a földön, hiszen ez is fesztivál. Sok a lelkes, sok a fiatal, sok a lelkes fiatal, ezt nagyon jó látni. De jelen van helybéli és máshonnan érkezett, mindenféle korosztályból akad látogató. A laza és várakozó hangulat átjárja a koncerttermet, annak dacára, hogy komoly műveket is hallunk, senki nem érzi, hogy feszengeni vagy merev ünnepélyességgel illenék viselkedni itt.

Kaposfest 2019 – fotó: Mohai Balázs

Sokféle hangulatot és színt megidéznek a pódiumon lévők, pedig szinte kivétel nélkül 20. század eleji zenét kapunk. Mindegyik darabnak saját markáns, azonnal azonosítható, felismerhető világa van. Ravel Bevezetés és Allegro hárfára, klarinétra, fuvolára és vonósnégyesre írott műve apró szépségekre épít, érzéki hangfolyamot hallunk, amiből  kialakul, kiteljesedik az impresszionista ábrázolás. Nem szokványos kamarazene ez, finomak a rezdülések, tiszta a hangzás. Azt hiszem, hogy vannak olyan zeneszerzők, akiknek, annak ellenére, hogy sok műfajban alkottak, alapvetően a kamarazene áll a legjobban. Most úgy érzem, Ravel is ilyen.

Kaposfest 2019 – fotó: Mohai Balázs

Sosztakovics triója már egész más világ. Nem is egy hangulatot kelt életre, mondhatjuk, hogy szinte annyit, ahány tételből áll. Mintha még tételen belül is váltana, váratlanul alkalmazva a humort, feszültséget fokozni vagy épp oldani. Idézi a burleszket, majd aztán már transzcendens magasságokba emelkedünk. (Lehet, hogy meglepetést okozok, de nekem még Izolda  halála is eszembe jutott a darab utolsó tételének végénél, ki tudja, miért, de mégis.)

Az, hogy Baráti Kristóf és Várdai István mennyire tud együtt zenélni, nem újdonság, de mindig ismétlődő öröm, jó hallani ezt a színvonalat, érzékenységet, intelligenciát. 

Respighi A napnyugta című kantátája megint  új ízt hozott. Ha már megidéztük az impresszionistákat, a 20. század iróniáját, akkor most a klasszikus szépségideálnak egyfajta alkonya jelenik meg, szinte halljuk valamelyik barokk opera hősnőjének tragikus, de szépséges énekét. Csak mintha most egy egész korszak, egy nagy ideál pusztulását énekelné meg Kristóf Réka.

Kaposfest 2019 – fotó: Mohai Balázs

Dohnányi szokatlan összetételű szextettje (zongora, kürt, klarinét, hegedű, brácsa, cselló) kapcsán pedig azon gondolkodtam, hogy milyen nehéz lehet most a muzsikusoknak, mennyi fegyelmet és pontosságot igényelt az előadás.

Kaposfest 2019 – fotó: Mohai Balázs

Volt tárlatvezetésünk is. Bősze Ádám, aki gyakorlott fesztivál-házigazda, most is szemmel láthatóan élvezettel tesz eleget szerepének, mindig van humora, kellő távolságtartása, saját mondanivalója is. Azt hiszem, konferálásaiban egyre több elem jelenik meg stand-up-os estjeiből, amivel továbbra is puhára főzi a közönséget. Ami a prózai közjátékokat illeti, volt még egy: Lackfi János hozott irodalmat a zene és hangulatok különös elegyébe.

Jó volt a hangulatváltás, nevetés és katarzis egy úton járt. 

Most, ahogy ezeket sorokat írom, már rég vége a koncertnek. De a város nem halkult el, szobámba felszűrődnek  a zene hangjai lentről. Folytatódik a hangverseny, ezúttal műfaji kavalkád formájában, csak épp más körülmények között. A zene kilép a négy fal közül. Nagyon jól teszi.