Lakatlan sziget címmel január 7-től új, tematikus műsorral jelentkezik a Papageno Rádió zenés kínálata, amelyben hétről hétre a hazai művészeti élet meghatározó képviselőinek személyes kedvenceit hallhatjátok majd.
- hirdetés -

Indulásként, az első néhány alkalommal azokat a felvételeket mutatjuk meg, amiket a Papageno csapatának egy-egy tagja vinne magával egy lakatlan szigetre, és amiket persze egészen addig élvezhetne, amíg van térerő és bírja az akkumulátor.
Ami az én kedvenceimet illeti, rögtön két Wagner-részletet hoznék, de nem kell megijedni, hiszen Lohengrin monológjáról, illetve Erzsébet imájáról van szó a Tannhäuserből, melyek számomra az életmű legszebb pillanatai. Utóbbiról annyit talán elárulhatok, hogy a Budapesti Wagner-napokon Szabóki Tünde előadásában rendre rabul ejt.
Kissé klisés talán, de rákerült a listára Csajkovszkij b-moll zongoraversenyének 3. tétele és Glinka Ruszlán és Ludmillájának nyitánya is, utóbbit egyébként ősszel hallottam utoljára Volgográdban, a helyi szimfonikus zenekar előadásában, amely ismét bebizonyította, hogy az orosz vonós hangzást legalábbis tanítani kellene. Végül, de nem utolsó sorban egy kis Dvořakot is beválogattam. Igen, a cselló miatt.
Tartsatok tehát velünk keddenként a 22 órakor kezdődő sávban (ismétlés csütörtökön 15, szombaton pedig 16 órától), s remélem, ti is szeretni fogjátok azt a 60 percnyi zenét, amit ezentúl magatokkal is vihettek, hiszen a rádió már mobilapplikáción is elérhető, amit androidra itt, iPhone-ra pedig innen tudtok letölteni.