Nem hétköznapi lángon égett – Zech Dóra emlékére

Szerző:
- 2020. április 30.
Zech Dóra

Lehetséges, hogy azoknak van igazuk, akik azt állítják, hogy útravalóul mindnyájan azonos számú szívdobbanást kapunk, aztán mi döntjük el, hogy milyen iramban fogyasztjuk el azt a tarisznyánkból? Más magyarázatot nehéz lenne találni arra a végtelen igazságtalanságra, hogy  hogyan tűnhet el egy életerős 44 éves nő egyik napról a másikra a föld színéről.

- hirdetés -

Zech Dóra nem hétköznapi lángon égett, ő sokkal hevesebben-sebesebben használta a szívét és a tüdejét, mint az átlagemberek. Mintha valahol mélyen megérezte volna, hogy a békés nyugdíj, de még forrón szeretett kisfia felcseperedése sem adatik meg számára.

A húszas évei közepén került az Operaház kottatárába, tizenhat évet töltött ott, jórészt vezetőként. A bizalmat nem sűrűn osztogató Petrovics Emil nevezte ki. A kottatár elvarázsolt hely volt egykor, három időtlen idők óta ücsörgő asszony birodalma, akik, mint Az istenek alkonya nornái monotonon gombolyították az Operaház fonalát. Ebbe a közegbe robbant be Dóra kegyetlenül egészséges vitalitással, mindig feltűnő egyediséggel összeválogatott ruhakollekcióval, sűrűn váltakozó frizurával és hajszínnel. Mint a népet vezető Szabadság vágott neki a feladatnak. A nornák elszeleltek, új csapatát már ő gyűjtötte maga köré.

Zech Dóra

Könyvtárból érkezett az Operaházba. Első munkahelye a béke szigete volt, ahol a kiszámíthatóság és a rend uralkodott. Ugyanezt várta el a színházban is – és talán ebben gyökerezett a tragédiája. Képtelen volt elfogadni, hogy az Operaháztól éppen a kiszámíthatóság és a rend áll a legtávolabb. A legragyogóbb tervek is másodpercek alatt borulnak fel, szabály pedig egyetlenegy van: A függönynek este mindenképpen fel kell mennie. A kottatárvezető sem tehet mást, mint azonnal alkalmazkodik, telefont ragad, szabadkozik, újra-rendel, vagy éppen szombat délelőtt lecsapja a főzőkanalat és berohan fénymásolni. Dóra egyértelmű válaszokat várt, világos útitervet, melynek nyomán magabiztos szakmai tudása birtokában egyenesen tudott volna haladni.

Vezetőnek születni kell, és benne megvolt minden adottság ahhoz, hogy levezényelje a rábízott feladatokat. Megrendítően erős igazságérzettel áldotta meg a teremtő, és ezért – szokatlan módon – mindenkivel bátran konfrontálódott. Sőt, fel sem merült benne, hogy ne konfrontálódjon. Magukat a csatákat nem élvezte, ám az igazáért képtelen volt nem harcolni. Határozottsággal igyekezett leplezni az érzelmeit, ezt a különös, kevert magyar-lengyel, nagyvilágra nyitott, mégis mélyen közép-európai gyökerű érzékenységet. Mert Dóra egyike volt az Operaházban azon keveseknek, akinek a szemében olykor még könny tudott csillogni. És bár tagadhatatlanul imponált neki az Andrássy úti munkahely, nem akart színházi emberré válni. Esténként sohasem állt a kulisszában, kiélvezve munkája gyümölcsét, a születő előadást, és sokakkal ellentétben nem kötődött minden idegszálával az íróasztalához sem. Amikor kilépett a házból, le tudta tenni a munkát, család és barátok várták. Szerette és kiélvezte az életet. Szíve 44 évig dobogott. Aztán elindult a vérrög…

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo