Várnagy Andrea kérésünkre kiválasztotta kedvenc felvételeit a Papageno Rádió Lakatlan sziget című tematikus műsorába, melyeket a következő adásban, új időpontban, április 7-én 15 órakor hallgathatunk meg. Ismétlés csütörtökön 22, szombaton pedig 16 órától.
Várnagy Andrea a felvételekről így ír:
Mikor azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy összeállíthatok a számomra legkedvesebb zeneművekből egy listát, amelyeket magammal vinnék egy lakatlan szigetre, nagy örömmel mondtam igent. Úgy éreztem, ennél mi sem lesz egyszerűbb, azonban amikor azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy a lakatlan szigetre költözés akár egy végleges dolog is lehetne, és sajnos még a megadott időtartam is korlátok közé szorít, egyre nehezebbé vált a választás.
Ha azon a szigeten magányosan kellene élnem – amit még elképzelni is kicsit borzongató – biztosan olyan zeneműveket hallgatnék szívesen, amelyek az életem egy-egy meghatározó pillanatát idéznék vissza. Mert valószínűleg ezek a szép emlékeim lennének a reményt adó kapaszkodók.
Ennek megfelelően igyekezetem olyan műveket választani, amelyek valaha katartikus élményt nyújtottak, amelyek meghallgatása és megismerése közben megtörtént az a semmi máshoz nem hasonlítható „angyal szállt felette pillanat”, amelyek minden esetben megerősítették bennem, hogy a zene az életünk egyik legszebb ajándéka.
Az első ilyen máig őrzött zenei élményem 13 éves koromban történt, miközben Schumann a-moll zongoraversenyét hallgattam. Az elragadottság emléke ma is élénken él bennem, pontosan emlékszem arra a boldogságra, amit a mű megismerése közben éreztem.
A líraisága teljesen elvarázsolt, és ahogy akkor, most is különösen szeretem, hogy sok versenyművel ellentétben itt nem a zongorista technikai tudásának hangsúlyozása dominál, hanem a zongora és a zenekar együtt éneklése, együtt muzsikálásának összhangja adja az igazi zenei élményt.
Kislányként leginkább a sodró lendületű harmadik tétel volt a kedvencem, különösen szerettem benne azt a bizonyos szekvenciát, amelyet akárhányszor újra és újra meghallgattam, soha nem tudtam megunni.
A mű történetét megismerve ismét bebizonyosodik, hogy néha hálásak lehetünk a nehézségekért. Ugyanis Schumann is csupán azért írta az első „Koncertfantázia” tételhez a másik kettőt, mert így kiegészítve eladhatóbb, „rendes” zongoraversennyé vált és a kiadók sem utasították el többé ezt csodálatos remekművet. Mi pedig gazdagabbá váltunk egy gyönyörű, párbeszédes lassú és egy energikus, lélekemelő harmadik tétellel.
Sajnos a zongoraverseny leghitelesebb szólistája, Clara Schumann előadásában ugyan nem hallgathatjuk meg ezt a zongoraversenyt, azonban egy olyan felvételt választottam, amely talán a legjobban hasonlíthat az eredetihez. Két zenei géniusz találkozik ebben az előadásban, Dinu Lipatti és Herbert von Karajan, akik muzsikusként mindketten a kérlelhetetlen tökéletességre törekedtek. És így együtt (is) valóban maradandót alkottak.
Lipatti világos, egyszerűnek ható, de mégis mélyen lélekérintő zongorajátékát nagyon szeretem. Érzékenységét, lenyűgöző hangszíneit hallgatva különös szomorúság arra gondolni, hogy tragikusan korán távoznia kellett és milyen sok gyönyörűséggel ajándékozhatta volna még meg a klasszikus zenét szerető közönséget. Élete utolsó koncertjének zárása legendává vált, ráadásként eljátszotta Bach: 147. (Jesus bleiet meine Freude) korálfeldolgozását, amelyből az a meghatóan is derűs életigenlés árad, ami azt hiszem a lakatlan sziget csüggedésében sokszor erőt adna a mindennapokhoz. Így ez a felvétel is biztosan szerepelne a listámon.
És természetesen magammal vinnék egy Liszt-művet is, csupán a darab kiválasztása okoz némi nehézséget. Ami először eszembe jut, az a szívemhez egyik legközelebb álló zongoraműve, az Obermann-völgye. Ha tovább játszunk a szigeten töltött napok gondolatával, az egészen bizonyos, hogy ott valóban jutna időnk az elmélkedésre, életünk nagy kérdéseinek megválaszolására. Ez a mű egy nagyszabású drámai tabló, a liszti programzene egyik legkorábbi és szívbe markoló példája. Számomra különösen kedves, mert sok évvel ezelőtt ezzel a zongoradarabbal zártam a diploma koncertemet, és sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor az utolsó, zeneileg nyitva hagyott záróakkordoknál a kottában lejegyzett liszti gondolatok egészen különleges módon eszembe jutottak: „mit akarok?” és „ki vagyok én?”. Engem is pontosan ezek a kérdések feszítettek akkor ott legbelül a nagybetűs Élet kapujában.
Előadóként Vladimir Horowitzot választanám, akinek pianisztikus készségei vitathatatlanok. Rachmaninov úgy jellemezte, hogy „amíg őt nem hallottam játszani, nem tudtam, hogy mire képes a zongora”. Horowitz a pillanat zongoraművésze, a spontaneitás igazi nagymestere volt, semmit nem játszott kétszer ugyanúgy. Minden felvétele mosolyt csal az ember arcára, vagy éppen könnyeket varázsol, de az egészen biztos, hogy mindig megérinti a szíveket.
És ha már Rachmaninovot említettem, biztosan magammal vinném g-moll (elégikus) trióját, amelyet nemrég újra meghallgatva nagy kedvet érzek, hogy minél előbb legyen lehetőségem eljátszani ezt az az igazán lélekig ható muzsikát.
Nemrég találtam rá Piazzolla Oblivionjának négykezes változatára, melyet legutóbbi Lélekhíd című lemezünkön rögzítettünk is. Először egy bensőséges, álmodozó világot képzeltem mögé, mígnem meghallgattam a művet a szerző előadásában és ez valóban elrepített a tangó egészen különleges érzelmi túlfűtöttségébe. Magával ragadott az a sarkos, mégis férfiasan melankolikus játékmód, amely ott a lakatlan szigeten is azt a hangulatot teremtené meg, amely egy-egy esti ábrándozáson az embert magával ragadja.
És bizony semmiből sem hiányozhat a derű, így a listám egy igazán vidám darabbal lenne csak teljes. Akármennyire egyedül lennék, azért ott is jókat szeretnék nevetni, és ha még képi anyagot is vihetnék magammal, akkor biztosan minden nap nem csak meghallgatnám, hanem meg is nézném Bernstein Candide-nyitányát. Azt a felvételt, ahol maga a szerző vezényel és bizony nem csak a karmesteri pálcával. Bernstein személyisége olyan sokrétű, amelynek nem egyszerű megrajzolni a körvonalait. Kocsis Zoltán szerint Bernstein vulkanikus természete mögött alig látszott az aktatáska, meg a szemüveges professzor és ez a sokszínűség hallható a műben is, amely mindig jókedvre derít.
Így reggelenként ezzel a humoros felvétellel indítanám a napot azon a bizonyos lakatlan szigeten, ahol ismét a zene olyan ajándék lenne, amely az életet színesebbé és szebbé teheti.
Műsor:
- Schumann: a-moll zongoraverseny
- Bach: 147. korál (Jesus blebiet meine Freude)
- Liszt: Obermann-völgye
- Rachmaninov: g-moll elégikus trió
- Piazzolla: Oblivion
- Bernstein: Candide-nyitány
* Hallgassátok velünk a már mobilapplikáción is elérhető Papageno Rádió keddenként 15 órakor kezdődő műsorát. Az applikációt androidra itt, iPhone-ra pedig innen tudjátok letölteni. Ismétlés csütörtökön 22, szombaton pedig 16 órától.