• Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Papageno Klasszik
  • English
Kategóriák
  • #ZENE
  • #SZÍNHÁZ
  • #TÁNC
  • #FOLK
  • #KIÁLLÍTÁS
  • #KÖNYV
  • #FILM
  • #GYEREK
  • Papageno Rádió
Blogok
  • Altalena
  • A magyar fuvolázás története
  • Animo
  • Arcus Temporum
  • ARTE blog
  • art:képző
  • art quarter budapest
  • A zeneművészet Junior Primái
  • Bach Mindenkinek Fesztivál
  • Backstage
  • Barokk sarok
  • Bartók Tavasz
  • Bartók Világverseny
  • Berlini kalandozások
  • Beszélő képek
  • Brüsszeli Csipke
  • Budaörsi Latinovits Színház
  • Caruso
  • Cziffra Fesztivál
  • Debrecen
  • Debreceni Ünnepi Játékok
  • Egy hályogkovács emlékei
  • Erdély blog
  • Érdi Tamás története
  • Esterházy
  • eSzínház
  • Etno magazin
  • Eyes and Ears on Budapest
  • Fészek Művészklub
  • Fesztivál Akadémia
  • Fischer Ádám története
  • FOCUS on You
  • Giargiana
  • Goethe ráér
  • Gramofon
  • Hagyományok Háza
  • Hallomások
  • Hangszercsodák
  • Haydneum
  • Himnusz-történetek
  • ICMA blog
  • Így írunk mi
  • Jazztörténetek
  • JM blog
  • kamara.hu
  • Kaposfest
  • Kataliszt
  • Képzőművészeti Aktuál
  • Kisvárdai Fesztivál
  • Klassz a pARTon!
  • Kodály Verseny
  • Kórusblog
  • Könyv-papír-olló
  • Könyvsarok
  • Kreatív Európa történetek
  • Kultúr-linzer
  • Kultúrpanda
  • KultúRecept
  • Liszt Ünnep
  • Madridi mozaikok
  • Magyar Zene Háza
  • Marton Éva Énekverseny
  • Mesélő lakosztályok
  • Minden, ami opera, minden, ami Szeged
  • Minden nap színház
  • Mindent Kocsisról
  • MNM Tudástár
  • Mozart Planet
  • Múlt századi csillagok
  • Múzeum+
  • MuzsikAlkohol
  • Müpa magazin
  • Művészetek Völgye
  • m. v.
  • Nagyváradi történetek
  • Operaház
  • Orgonablog
  • Orientale Lumen
  • Oroszlánkörmök
  • Orosz Zenei Fesztivál
  • Pagony
  • Papageno Klasszik
  • Parlando
  • PerfActionist
  • PeterPress
  • PH-érték
  • Purcell – Orfeo
  • Régi Zenei Napok
  • Rost Andrea
  • Ruttkai és kora
  • Senki többet?
  • Sisi gödöllői kastélya
  • StageHive
  • Steinway
  • Szentendre
  • Színikritikusok Díja
  • Színház mindenkinek
  • Színtézis
  • Szokolay
  • Szomorú vasárnap
  • Táncmesék
  • Te csak hallgass!
  • Trafó
  • Utolsó Óra
  • Várfok Galéria
  • Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Wagner úr
  • Zenélő bábok
  • Zeneoktatás
  • Zeneszó
  • ZÖLD+KULT
  • Zsámbéki Nyári Színház
  • Ў – A szabadság blogja
Facebook Instagram Vimeo YouTube
  • Blogok
  • Intermezzo
  • Közvetítések
  • Magazin
  • Rádió
  • Papageno Klasszik
  • English
Facebook Instagram Vimeo YouTube
Papageno
Papageno
Caruso Zene

Az érinthetetlen – Fülöp Attilára emlékezünk

Szerző: Caruso2020. május 15.
Facebook Twitter E-mail
Fülöp Attila - forrás: Fortepan

Elszállt a lassan sorvadó testből a lélek, egy különleges ember lelke. A legszebb halál is megadatott számára, egy szombat reggel nem ébredt fel. Kérhet ennél többet az ember!?

Attilát az érinthetetlenség, mint egyfajta láthatatlan burok lengte körül. Ennek bázisát családja, fantasztikus felesége és három gyermeke, unokái biztosította, akik mindennél többet jelentettek számára. Attila ugyanis elsősorban családfő volt, egy napjainkra alig létező, feltétel nélküli szeretetben összetartó közösség feje – és csak ezután színházi ember. Irodájában a leghevesebb megbeszélés is félbeszakadt, ha otthonról hívták. Lehetett ezen csodálkozni, dühöngeni, sőt, kicsit mosolyogni is, de a mosolyok mögött, tudat alatt irigység lakozott – ki ne vágyna a lelke mélyén hasonló háttérre?

Fülöp Attila Az álruhás kertészlány Ramiro lovagjaként – fotó: Operaház Archívum

Ebből a talajból táplálkozhatott Attila leplezetlen biztonságérzete. Pedig bárhonnan is nézzük, messziről érkezett az Operaház színpadára a bükki evangélikus lelkész villamosmérnöki végzettséggel rendelkező fia. Huszonkilenc éves múlt, mire a Bánk bán Ottójaként bemutatkozott. Nem sokkal később megkapta Taminót, amit húsz éven keresztül, majd’ hetvenszer énekelt. Igazi otthonra azonban a karakterszerepek világában lelt. Három évtizedes színpadi karrierje alatt többtucat jellegzetes figurát keltett életre: Istent (Az ajtón kívül), királyt (V. László) és törpét (Mime), zsidókat (Salome) és keresztényeket (Pater Elystapht Eljegyzés a kolostorban premierjén, vagy a Parsifal Grál-lovagját), feketéket (Peter a Porgy és Bessben) és sárgákat (Goro, Pang), naiv szerelmeseket (Almaviva gróf, Don Narciso, Lord Arturo) és főleg ravasz intrikusokat (Valzacchi, Basilio, Spoletta, vagy a Hovanscsina Írnoka). Utolsó előadásán, 2001-ben Monsieur Triquet-ként bókolt Tatjánát éneklő lányának, Zsuzsinak. Kritikusai elsősorban muzikalitását emelték ki, és ezt a tényt igazgatói rendre ki is használták. Elénekelt mindent, amit a hatalmas repertoárból ráosztottak, Monteverditől Szokolayig. Réti József halála után keresett oratórium-szólista lett, lemezein szép Bach-, Haydn- és Liszt-felvételek maradtak ránk.

Petrovics Emil és Szinetár Miklós társaságában – fotó: Mezey Béla

Az operaházi rendszerváltás szele 1991-ben a szakszervezeti bizottság élére sodorta, ahonnan öt évvel később Szinetár Miklós – egy ügyes húzással – az „asztal túloldalára”, a főtitkári székbe ültette. Attila ekkorra már tisztában volt a színházi működés minden szegmensével, a művészkollégákén kívül a műszak bizalmát is élvezte. Ám a főtitkári pozíció – az igazgató jobbkeze, de meghosszabbított ökle is – nem közszeretetnek örvendő állás. A szisztéma kiváló, hiszen az egyszeri művész mindig a „rossz rendőrt” átkozza. Míg a nagyfőnök mosolyogva mossa kezeit, a kellemetlen ügyeket a főtitkárnak kell megoldania. Attila elemében érezte magát új funkciójában, ragyogó diplomata vált belőle. Nem kacsingatott a bécsi világszínvonal felé, tudta, hogy a függönynek Pesten kell estéről-estére felmenni. Sokban az ő manőverezésének köszönhető, hogy az Operaház annyit emlegetett hatalmas hajója olyan olajozottan szelte a habokat azokban az években. A főtitkár, majd ügyvezető igazgató mindenben képben volt, és látszólag nem jelentett számára terhet döntéseket hozni. Gyors helyzetfelismerőképessége, sziporkázó agyműködése és remek emberismerete révén pillanatok alatt átlátta a szituációkat, magabiztosan kezelte a tárgyló-partnereit. Jellegzetes tenorjából egyfajta cinkosság áradt, akár egy levelibékának öltözött amerikás magyar művészözvegynek bókolt, akár egy igen messziről jött énekest próbált rávenni a rendszeres tisztálkodásra… Napjai reggeltől estig a színházban teltek. Ajtaja mindig nyitva állt, szobájában valamilyen döntés mindig született, a betérő néhány kacagnivaló adomával megspékelt beszélgetés után távozott.

Az utolsó évek örömforrása: beszélgetések a Budapesti Operabarátok Egyesületének klub-délutánjain – a fotón Berczelly Istvánnal

Attila kiapadhatatlan tarsolyában ugyanis remek történetek lapultak. Az egyik legemlékezetesebb némi betekintést enged a sokat látott ember életbölcsességébe is. Vezetőként az ő feladata volt az Operaházban felravatalozandó egykori nagyságok koporsóinak átvétele, és ilyenkor bizony neki kellett meggyőződni az elhunyt személyazonosságáról is. „Ott láttam rettegett igazgatóimat, karmestereket, kollégákat, volt, akit tiszteltem, volt, aki megalázott, aztán ott feküdtek. …tudod, és akkor bejönnek ide a szeretett kollégák – épp most volt itt az egyik – és verik az asztalomat, hogy intézzem el nekik az örökös tagságot, meg a Kossuth-díjat. Nézem őket miközben az érdemeiket sorolják, és azon gondolkodom, hogyan fognak kinézni a koporsóban…”

Attila sosem intézett magának díjakat, nem állt neki telefonálgatni az örökös tagsága okán sem. Tudta, hogy nem ezek a fontos dolgok. Rettentő egészségesen látta ugyanis a világot, az életet legalább annyira szerette és élvezte, mint a színházat. Nem akart a magyar operajátszás mártírja lenni, alakja talán éppen ezért méltó az utókor emlékezetére.

Magyar Állami Operaház fülöp attila
Megosztás. Facebook Twitter LinkedIn E-mail
Előző bejegyzésMi is olyan kacagtató az apokalipszisben? A brit filmszatírák válaszolnak
Következő bejegyzés Online elérhető Alföldi Róbert első szombathelyi rendezése

Ajánlott Bejegyzések

Páll Éva - forrás: Müpa
Müpa magazin

A délszláv zenétől az erdélyi hangulatokig – A népzenét ünnepli a Müpa

2023. február 4.2 perc olvasás
Intermezzo

Slágerek, mítoszok és különös állatfajok – 10 érdekesség Máté Péter életéről

2023. február 3.2 perc olvasás
Live

Kövesd élőben online a Prokofjev-maratont!  

2023. február 3.2 perc olvasás

A hozzászólások le vannak zárva.

Promóció
Dénes Viktor - forrás: Budapesti Operettszínház Promóció

A berobbanástól a sűrített jelenlétig – Beszélgetés Dénes Viktorral

Szent Péter esernyője Színház mindenkinek

Túl a 200 000. nézőn – Folytatódik a Színház mindenkinek misszió

Vass András - fotó: Gyarmati Csaba Zene

Vass András: „A Teremtés zenei anyaga zseniális, sőt tökéletes”

Promóció

Kocsis-Holper Zoltán: „A kortárs zene rólunk szól”

Az almafa virága - forrás: Vertigo Promóció

Tiltott szerelem Budapesten – Érkezik Az almafa virága a mozikba

Promóció

Felelős hitelességgel – Homonnay Zsolt a Mária főhadnagy rendezéséről

Hírlevél

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • About Us
  • Kapcsolat
Menu
  • Impresszum
  • Médiaajánlat / ÁSZF
  • Adatvédelem
  • Szerkesztőségi alapelvek
  • About Us
  • Kapcsolat

Member of

Hírlevél feliratkozás

0001
0001
SB_LOGO_2022-1
SB_SEAL_cmyk_2022-1

A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:

© 2022, Papageno Consulting Kft. Minden jog fenntartva.

Type above and press Enter to search. Press Esc to cancel.