Papageno Radio
Blogok A zeneművészet Junior Primái Láposi Dániel: „Minden a kreativitáson és a kitartáson múlik”

Láposi Dániel: „Minden a kreativitáson és a kitartáson múlik”

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Láposi Dániel ütőhangszeres művész és zeneszerző nemrég vehette át az MVM Zrt. által támogatott  Junior Prima díjat zeneművészet kategóriában. Az elismerésről, zeneszerzői inspirációkról, kortárs alkotásokokról és a zenehallgatási szokások átalakulásáról is beszélgettünk.

– Gratulálok a Junior Prima díjhoz! Mit gondolsz, mivel érdemelted ki?
– Őszintén meglepett, mert valahogy ez a díj mindig olyan távolinak tűnt. Soha nem gondoltam, hogy akár mint jelölt, egyáltalán szóba kerülhetek. Hazai viszonylatban egy fiatal muzsikus számára ez a legnagyobb nyilvános szakmai elismerés. Nagyszerű visszaigazolás, mely további lehetőségeket nyújt, nem beszélve az anyagi támogatásról.

Az utóbbi években nagyon sokat dolgoztam, ősbemutatókon és magyarországi bemutatókon vettem részt, az Ensemble Z együttessel pedig a karantén időszakban egy online koncertsorozatot is megvalósítottuk, amiben szintén volt két ősbemutató. Megnyertem az Italy PAS online ütőhangszeres versenyt, majd az UMZF 2020 Zeneszerzőverseny nagyzenekari kategóriájában is első helyezett lettem. Talán ezek az eredmények vezettek el a díjhoz.

Ide kapcsolódik:
Átadták az UMZF 2020 zeneszerzőverseny díjait

Akárhogy is, de a tanáraimnak, barátaimnak és a családomnak nagyon sokat köszönhetek, hiszen mindig példát mutattak. Azt hiszem, hogy úgy juthattam el idáig, hogy szinte mindig világos volt előttem, kit kell követnem, hagytam, hogy a példaképeim hassanak rám. Sosem voltam rest elindulni és sokszor végig is menni egy-egy úton, amit ők mutattak nekem.

– Zenész családban születtél, hogyan kerültél kapcsolatba az ütőhangszerekkel?

– Valóban sok a zenész a családban. A szüleim brácsáznak, egyik nagymamám zongoratanár, másik nagypapám hegedűs volt, a nagynéném pedig régen oboán játszott. Kétéves voltam, amikor a szüleim kezembe adtak egy pici hegedűt és egy vonót. A vonót nem húzni kezdtem, hanem pattogtatni a húrokon, szüleim úgy emlékeznek, hogy kivétel nélkül perkusszív játékmódokat alkalmaztam. Habár egy kicsit sajnálták, hogy nem a vonós hangszerek irányába indulok el, felismerték, hogy én az ütőhangszerekhez vonzódom. Ezután millió láboson, poháron, műanyag tálkán kezdtem dobolni fakanállal, 8 éves koromban pedig megkaptam az első dobfelszerelésemet. Gitároztam és zongoráztam is, de számomra mindig a zene volt fontos, nem az, hogy milyen hangszeren játszom. Szüleimnek köszönhetően gyerekként nagyon sok vonószenekari koncertet hallottam, ez a fajta hangzás a mai napig az otthon érzésével tölt el.

– A díj kapcsán is ütőhangszeres művészként mutattak be, ugyanakkor mostanában többet hallani rólad zeneszerzőként. Milyen szerepe van a két területnek az életedben?

– Mindig is foglalkoztatott mindkét dolog. 6-7 éves lehettem, amikor valamilyen zenész összejövetel volt nálunk, én pedig rockszámokat hangszereltem. A szüleim és a barátaik brácsáztak, egy kedves barátom dobolt, én pedig billentyűztem. Ebben az időszakban kezdtem el ütőt tanulni Schwarcz Jánosnál a Hubay Jenő Zeneiskolába. 10 éves koromban kaptam egy saját elektromos zongorát, aminek annyira örültem, hogy azóta minden nap leülök hozzá. 13 éves koromban erősen elkezdett vonzani a gitározás, vettem is egy gitárt és otthon, az internetről tanultam. Hamarosan számokat is írtam, zongorára, gitárokra és dobfelszerelésre. Egy másik barátom szobájából egyszer stúdiót csináltunk és felvettük pár számomat, persze csak dokumentáció céljából. Ekkor 14 éves voltam. Ezután bekerültem a Bartók Konziba, ahol a zeneszerzői tevékenységemet egy ideig nem bontakoztattam tovább, mert nagyon erősen a hangszeres tanulásra, gyakorlásra fókuszáltam, de folyton motoszkált bennem a zeneszerzés gondolata.

Nagy lépés volt, amikor 2016-ban megalapítottuk Siklósi Kristófal az Ensemble Z kamaraegyüttest, amelyben elsősorban hangszeresként vagyok jelen, de ami egyúttal zeneszerzői ambícióimnak is perspektívát adott. 2019-ben és 2020-ban be is mutattuk egy-egy darabomat, amelyekben ütő- és billentyűs hangszereken játszottam. Nos, azt hiszem, hogy a zeneszerzés és a hangszeres játék egyaránt fontos, sőt, a kettő szinte elválaszthatatlan.

– Holló Auréltól tanultál. Hatott rád az Amadinda Ütőegyüttes szellemisége?

– Mindig csodálattal és tisztelettel tekintettem rájuk és a munkásságukra. Hangszeresként és zeneszerzőként is azt tanultam tőlük, hogy bármi lehetséges, minden csak a kreativitáson és a kitartáson múlik. Azt gondolom, hogy a magyar zenei életnek szüksége van erre a szemléletre.

– Együttesed van, rendszeresen játszol szimfonikus zenekarokban, miközben te magad is a kortárs zene alakítója vagy. Hogyan képzeled el a közeljövőt?

– Hogy mit hoz számomra, illetve egyáltalán a világ számára a közeljövő, azt nehéz megmondani. Nagy fordulópont szemtanúi lehetünk, hiszen a jelenlegi helyzet át fogja formálni, sőt már formálja is a világot és ez egyaránt tartogat lehetőségeket és veszélyeket is. Ha le is zajlik valamikor ez a járvány, a világ már sosem lesz ugyanaz. Az pedig, hogy ki, mit hoz ki ebből a helyzetből, az mindenkinek a saját felelősségérzetén és kreativitásán múlik. Számomra is mindennapos fejtörést okoz, hogy hogyan tovább, de amíg vannak gondolatok, addig nincs ok aggodalomra, és addig fent lehet tartani a reményt, hogy megtaláljuk a helyünket az éppen kialakuló új helyzetben. A járvány még jobban kidomborítja azokat a jelenségeket, amelyekre eddig nem figyeltünk eléggé. Ide tartozik a zene, a zenehallgatás átalakulása is.

Ide kapcsolódik:
A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM

Arra gondolok, hogy ma már az emberek nagy része elektronikus úton hallgat zenét, a tendencia pedig az élő koncertek beszüntetésével felerősödött. Tavasszal 1-2 hét alatt teljesen átformálódott az online zenei kereslet és ennek természetes módon befolyásolnia kell a kínálatot is. A hagyományos klasszikus zenei koncertélmény áthelyezése az online térbe lehetetlen. A megvalósítás módján túl a műfajok is problémát okoznak, hiszen egy-egy darab, ami koncerttermekre lett kitalálva, csak komoly kompromisszumok árán működik a virtuális térben. Ki tudja, mikor állhatnak újra teljes működésbe a koncertközpontok? Lehet, hogy az eddig ismert módon soha? De ha mégis újra kinyitják a koncerttermeket, vajon el fog-e menni a közönség? Ezek a kérdések hosszú távon érdekesek, így azt hiszem, hogy van min elgondolkodni.

– Egy interjúban azt mondtad, hogy a zeneszerzést tekintve a közvetítés és az önkifejezés különös együttállása van jelen benned? Hogy kell ezt érteni?

– Egy nagyszerű zeneszerző, nem is olyan régen, szintén egy interjúban azt mondta a zeneszerzés folyamatáról, hogy „Valami tud, és hagyom, hogy csinálja.” Én  még gyermekcipőben járok, de érzem, hogy ez rám is vonatkozik, és vágyom rá, hogy az a „valami” csinálja, irányítson. Így a közvetítés önkifejezés is egyben.

– A zeneszerzést intézményes keretek között nem tanultad. Mennyire segít egy komponistának, ha az ütőhangszerek családja nem idegen a számára?

– Valóban nem tanultam zeneszerzést, aminek persze van jó és rossz oldala is. Intuitívan közelítek a komponáláshoz, ami nekem szabadságot ad, viszont sokszor beleütközöm a tapasztalatlanságomba. Mindenképpen mestert kell találnom, hiszen van még mit tanulnom. Az ütőhangszerek ismerete nagy segítséget jelent, de nem nagyobbat, mint amikor valaki a vonós vagy a fúvós hangszerek csínját-bínját ismeri. Az ütőhangszeres létnek inkább a gondolkodásmódomat köszönhetem.

Ide kapcsolódik:
Berecz Mihály: „Minden fejben dől el”

– Mi az, ami zeneszerzőként inspirálni tud? A szabadidődből kizárod a zenét?

– A zenét kizárni bárhonnan? Ez nem én vagyok. A zene olyan számomra, mint a levegő, ami „szabadidőmben” is elengedhetetlen. Az időről én úgy gondolkodom, hogy vagy minden szabadidő, vagy semmi nem az. Mi döntjük el, mire szánjuk az időnket. Sokat olvasok, mostanában Pilinszky verseket, interjúkat, illetve Hamvas Béla írásait. Nagyon érdekelnek a keleti kultúrák, erős inspirációs forrásomnak érzem a világ különböző népeinek tradicionális zenéit. Nagyon szeretem a természetjárást is, egyik legjelentősebb emlékem, mikor egy nyári éjszakán a Pilisben a csillaghullást néztem egy domboldalból. A csillagok mindig a végtelenség érzésével töltenek el. Ha nézhetem őket, boldog vagyok. Egyik legfőbb vágyam, hogy minél többet láthassak a világ természeti csodáiból, és hogy élőben, autentikus előadásban is hallhassak japán, afrikai vagy indonéz tradicionális zenét.

* Az MVM Zrt. által támogatott tartalom.

Promóció

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X