Osztrosits Éva hegedűművész az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima díj zeneművészet kategóriájának egyik díjazottja. Számos versenyen ért el jelentős eredményt. Elhivatott, kiváló kamaramuzsikus, doktoranduszi ösztöndíjasként is kamarazenét oktatott a Zeneakadémián, jelenleg a Korossy Kvartett tagja. Szólistaként fellépett az Osztrák–Magyar Haydn Zenekarral, a Concerto Budapesttel, a Savaria Szimfonikus Zenekarral és a Camerata Pro Musica együttessel is.
- hirdetés -

– Jó néhány díjad van. Mi a különbség egy versenydíj és egy olyan elismerés között, mint a Junior Prima díj?
– A Junior Prima díj olyan elismerés számomra, amire az eddigi összes zenei tevékenységem pozitív visszacsatolásaként tekintek, míg a versenygyőzelmek egy-egy aktuális időszaknak, teljesítménynek szólnak. A Junior Prima díj motivációt is jelent, ami a jövőnek szól. A díj számomra tehát elismerés a múltnak és lendület a jövőnek.
– A gálakoncertre miért épp ezt a darabot választottad?
– A gálakoncert felvetésének pillanatában tudtam, hogy valami kamarazenét szeretnék játszani. Ez az, ami a leginkább jellemez, ami a legközelebb áll hozzám. Amikor kiderült, hogy Berecz Misivel játszhatok együtt (aki ugyancsak idén vehette át a Junior Prima díjat, illetve korábban már több alkalommal volt lehetőségünk együtt kamarázni), rögtön Mozart jutott eszembe. Ezekután már közös ötlet volt a K. 379-es G-dúr szonáta, amiből az első tételt játszottuk.
– Ha a hangszer mesélni tudna… – a te Rogeri mesterhegedűdet és Sartory mestervonódat, amelyeket 2018-ban a Zathureczky Ede Verseny díjaként négyéves használatra kaptál, hosszan hallgathatnánk. Mit jelent számodra a történetük, a történelmük, azok a művészek, akik eddig játszottak rajta és vele? A múlt mesterei, a tradíció hogyan jutnak érvényre egy hangszer által egy fiatal művész játékában, van-e ilyen fajta transzcendencia?
– Romantikus elképzelésnek gondolom az egy hangszeren játszó művészek összekapcsolódását, de sokszor belegondolok és rácsodálkozom arra, hogy ezen az 1700-as években készített Rogeri mesterhegedűn Zathureczky Ede és később hány elismert művész játszhatott. Egyébként a tradíciókat fontosnak tartom. Egyrészt izgalmas feladat felfedni, hogy miért alakultak ki, majd hagyományozódtak tovább bizonyos előadásmódok, zenei megoldások. Másrészt, azt hiszem, a tradíciókat kritikusan is kell szemlélnünk, hiszen sokszor egy-egy kor letükröződése, ami nem minden esetben igaz vagy korszerű. A hangszerre visszatérve: a YouTube-on is megtalálható néhány Zathureczky-felvétel, amiket mindig izgatottan hallgatok, mert nagy élmény azt hallgatni, hogy az általam használt hegedű, hogy szólt Zathureczky kezében…
– Milyen tulajdonságok tesznek egy zenészt jó kamarajátékossá?
– Számomra a jó kamarazenész legfőbb erénye a maximális felkészültség mellett, a nyitottság és a rugalmasság. Nyitottnak lenni mások gondolatairara, elképzeléseire és reagálni a pillanatnyi rezdüléseikre. Fontosnak tartom a jó emberismeretet is, és azt hiszem, szükség van a pszichológiára is, mert tudni kell, kinek, mikor, hogyan, mit szabad mondani.
– Több kvartettnek is tagja voltál már. Melyik miért volt fontos számodra, melyikben mit tanultál? És hogyan változtál te a különböző formációk által, hiszen más-más emberek között más-más dinamikák működnek?
– A Kruppa Kvartettben eltöltött 7 év során rengeteg szakmai és emberi tapasztalatot szerezhettem. A legfontosabb hozománya, hogy rátalálhattam egy olyan műfajra, amiben a legotthonosabban tudok mozogni és amiért állandó lelkesedéssel tudok rajongani. Az ECMA-ba (European Chamber Music Academy – a szerk.) való bekerülésünk kinyitotta számunkra a vonósnégyesezés lehetőségeit. A közösen megszerzett tudásért, tapasztalatért, a sok közös utazásért, élményekért, a barátságukért maradéktalanul hálás vagyok. Jelenleg a Korossy Kvartett tagjaként folytatom a vonósnégyesezést. Sok szempontból más: a legszembetűnőbb különbség, hogy itt brácsázom. Izgalmas és sokrétű feladat. Minden csapatnak más a dinamikája, a próbafolyamata, illetve a zenéhez való közelítése is. Ezek azok az alapvető különbségek, amiket rögtön az elején látnom kellett és alkalmazkodnom ehhez. Szerencsére a kezdetektől működött az együttjáték, mert mindannyian nyitottan, lelkesedéssel és szeretettel fogadtak. Jelenleg versenyre készülünk, ami még inkább megköveteli az elmélyült, odaadó és rendszeres munkát. Én ezt kicsit sem bánom. Sőt!
– Említetted már interjúban, illetve a kisfilmben is, hogy szeretnél tanítani. Mi az, amit az eddigi mestereidtől tanultál, és továbbvinnél, illetve mi az, amit másképp szeretnél csinálni?
– Nagyon vágyom a tanításra. Azt hiszem, hogy ez az a tevékenység, amit a kamarazenén kívül örömmel, odaadón és inspiráltan tudnék végezni. Leginkább a felsőoktatásban tudom elképzelni magam, ugyanis ez az a korosztály, akikre a leginkább rá tudok hangolódni és azt érzem, hogy velük tudnék a leghatékonyabban működni a tanításban. A szakmai kihívásokon túl izgalmas feladatnak érzem azt is, hogy minden emberhez megtaláljam az utat, ami által a legjobban tudnak fejlődni. Szerencsés vagyok, mert a zeneiskolától a Zeneakadémiáig bezárólag mindhárom főtárgytanárom, Brandiszné Szép Emőke, Kalló Zsolt és Kokas Katalin izgalmas és példamutató szakemberek voltak, akik az életem megfelelő periódusaiban a helyes irányba tudtak terelni. Sokfélét, másfélét tanultam tőlük. De ami közös volt: az inspiráltság, a zene szeretete, az oda szánt, elmélyült munka, a szigorúság és a következetesség. Ezek azok a jellemzők, amiket mindenképp szeretnék továbbvinni a tanításban, hiszen mindegyik életszakaszomban nagyon fontosak voltak az emberi és szakmai fejlődésemben.
* Az MVM Zrt. által támogatott tartalom.