Papageno Radio
Blogok A zeneművészet Junior Primái Sztranyák Dávid: „Rezesnek lenni életforma”

Sztranyák Dávid: „Rezesnek lenni életforma”

A fiatal basszusharsona-művész is megkapta idén az MVM Zrt. által támogatott rangos Junior Prima díjat. Kamaraegyüttesekben és zenekarokban játszik, de a legnagyobb vágya, hogy szólóban mutathassa meg tehetségét. Sztranyák Dávidot terveiről, napi rutinjáról, versenyekről és különleges hangszeréről kérdeztük.

– Mit gondolsz, minek köszönheted a Junior Prima díjat?
Minden hangszerre igaz, hogy hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy valaki igazán megérezze a saját munkájának gyümölcsét, azt, hogy nem volt hiába a sok próbálkozás, a kitartás, a technikai akadályok legyőzése. Én emiatt vagyok most nagyon boldog, mert amellett, hogy egy muzsikusnak a taps a legnagyobb elismerés, a Junior Prima díj egy valódi, szakmai visszajelzés. Mindig a rézfúvós hangszerek vonzottak, de valójában nem volt egyszerű, hogy megtaláljam a magamhoz illőt.

– Hogyan jutottál el a basszusharsonáig?

– A szüleim mindig is zongorázni szerettek volna, otthon van is zongoránk, de én kisgyermekkoromtól a trombitához vonzódtam. Ki is próbáltam a hangszert, de hamar kiderült, hogy nincs meg hozzá a fizikai adottságom, így nem tudtam fejlődni. Tenorkürtözni kezdtem, amit viszont középfokon nem lehetett intézményes keretek között tanulni. Hatodikos lehettem, amikor egy hangszerbemutató keretében felfedeztem magamnak a harsonát. Innentől nem volt kérdés, hogy mi az én utam. Felvételt nyertem Pécsre, majd Szeged, illetve a budapesti Zeneakadémiára.

Az alapképzés ideje alatt együttest alapítottunk Preimer Harsona Kvartett néven. Hamar kiderült, hogy én kamarában érzem leginkább elememben magam, ahogy az is világossá vált, hogy a mélyebb lágékban sokkal otthonosabban mozgok. Nem vitás, hogy szinte mindenki első harsonát szeretne fújni, hiszen itt a legtöbb a szóló lehetősége, illetve egy egész csapatot lehet irányítani, de őszintén szólva engem boldoggá tesz, hogy a basszusharsonával megadhatom a közös játék alapját.

– A kamarák mellett jelenleg az Operettszínház és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művésze vagy. Milyen irányba szeretnél fejlődni?

– Alapvetően bízom benne, hogy a díj eszmei értéke nagyobb, mint maga, az egyébként nem elhanyagolható anyagi támogatás, hiszen most jön az az időszak, amikor megvan a lehetőségem, hogy kiteljesítsem önmagam. Amellett, hogy zenekarokban játszom, szeretném, ha minél több lehetőségem lenne szólóban, versenyművekben megmutatni a tudásom. A tanítást is kipróbáltam már a legkisebb korosztályon, de amíg képesnek érzem magam arra, hogy a legtöbbet hozzam ki a hangszeremből, addig ez egyelőre csak távlati terv.

– Legutóbb Magyarországon 2018-ban rendeztek tenor- és basszusharsona versenyt a BMC-ben. Ezek szerint nem lehet ok panaszra a hangszer repertoárját illetően?

– Bár valóban különleges a basszusharsona, az 1950-es évek óta folyamatosan születnek kifejezetten erre hangszerre készült művek, vagyis fejlődik az irodalom. Ami az átiratokat illeti, a csellórepertoárból tudunk leginkább válogatni. A Junior Prima díj átadója után szervezett online gálakoncerten is egy olyan művet játszottam, ami kifejezetten basszusharsonára íródott, amit ezért is szerettem volna bemutatni a közönségnek. Nagyon örültem egyébként, hogy a mostani helyzetben egyáltalán színpadra állhattunk, sok pozitív visszajelzést kaptam az előadással kapcsolatban.

– Minden nap gyakorolsz?

– Kivétel nélkül. Rezesnek lenni életforma. Van egy szűk órás befújási gyakorlatom, amit naponta elvégzek. Ez kell ugyanis ahhoz, hogy készen álljak a különböző helyzetekre. Megmérettetés, vagy nehezebb zenekari állások előtt pedig a napi gyakorlás ideje több órával megnövekszik.

– A tavaszi, illetve az őszi karantén időszaka hogyan befolyásolta a napi rutinodat?

– Szerencsém volt, mert például tavasszal nyitva volt az Operettszínház, így be tudtam menni, tudtam gyakorolni. A megterhelő ebben a helyzetben inkább az, hogy az ember könnyen elveszti a motivációját, hiszen nincsenek koncertek, és adott esetben a versenyekkel is az a tapasztaltom, hogy ami félbeszakadt, azt nem is olyan egyszerű online folytatni.

Ide kapcsolódik:
A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM

– Volt is egy nemzetközi versenyed, amivel ezt történt.

– Tavaly az International Trombone Festival szervezésében az Egyesült Államokban versenyeztem, akkor szólóban jutottam a legjobb három versenyző közé. Idén ugyanennek a rangos fesztiválnak Japán adott otthont, a döntőket viszont a pandémia miatt már törölték, pedig szólóban és a zenekari állások kategóriájában is bejutottam a fináléba. Arról nem is beszélek, hogy a gálán a tervek szerint a Szegedi Harsonaegyüttessel léptünk volna fel. Nehéz ez az időszak és ezért hangsúlyozom ismét, hogy milyen felüdülés volt legalább online koncertezni a Junior Prima-díjátadó után. A színpadi játéknál, a tapsnál nincs nagyobb elismerés.

– A diplomakoncertedet még telt ház előtt játszhattad a Zeneakadémia Solti Termében. Nekem az a tapasztalatom, hogy ritka az olyan rézfúvós koncert, ahol ne lenne ott szinte az egész szakma a nézőtéren.

– Ahogy beszéltünk is róla, a rézfúvósók minden nap dolgoznak a hangszerükkel, egy verseny vagy koncert pedig arra jó, hogy reálisan tudjuk magunkat megítélni, elhelyezni. Én úgy látom, hogy leginkább abból fakad ez az összetartás, hogy mindenki nagyon szereti a hangszerét, nem csak játszani rajta, de hallgatni is. Ez a szoros kapcsolat egyébként már a legelejétől  kialakul, amikor a korcsoportos versenyeken rendre találkoznak egymással a különböző generációk. Szerintem fontos, hogy tudjunk egymásról.

* Az MVM Zrt. által támogatott tartalom.

Promóció

Ne maradjon le semmiről!

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.

A feliratkozással elfogadom a Papageno Consulting Kft. adatvédelmi tájékoztatóját!