Közvetítés – Verdi: Rigoletto

Szerző:
- 2021. január 25.
Kollár Imre - forrás: Kodály Filharmonikusok Debrecen

Giuseppe Verdi halálának 120. évfordulóján, január 27-én 20:15 órai kezdettel közvetítjük Rigoletto című operáját a Kodály Filharmonikusok és Kodály Kórus Debrecen koncertszerű előadásában. A címszerepben Alexandru Agache.

- hirdetés -

Giuseppe Verdi 1851-ben Velencében bemutatott Rigolettóját nyugodtan tekinthetjük a műfaj mintadarabjának. A jellemábrázolás, a dallamalkotás és a drámai kifejezés olyan egységét mutatja fel, ami egycsapásra kijelölte helyét a romantikus repertoár élvonalában.

Ha csak a mögöttünk lévő évtized adatait tekintjük át, a Rigoletto a nyolcadik legjátszottabb opera, és gyakorlatilag nem múlik el nap, hogy ne szólalna meg a világ valamelyik színházában. Verdi remekműve az alapjául szolgáló „A király mulat” (Le Roi s’amuse) című dráma szerzőjét, Victor Hugót is magával ragadta. Az író, meghallgatva a III. felvonás híres kvartettjét (Bella figlia dell’ amore) felismerte, hogy az opera a prózai színművekhez képest azzal az óriási előnnyel bír, hogy egyszerre tudja megszólaltatni a szereplőket úgy, hogy azok gondolatai, érzései külön-külön és egységükben is követhetőek lesznek a közönség számára.

A cenzúra – szokása szerint – a Rigoletto esetében is belenyúlt a készülő darabba, és csak az eredeti történelmi miliő és szereplő (I. Ferenc és  királyi udvara) mantuai herceggé történő „lefokozásával” tette lehetővé a bemutatót.

A Rigoletto izgalmas jelenetei összesen hét áriát, öt duettet, egy-egy tercettet és kvartettet és két kórusszámot tartalmaznak, szokatlan bőkezűséggel osztogatva a bel canto melódiákat a közönség számára. Jól ismert a történet, miszerint a Herceg La donna e mobile (Az asszony ingatag) kezdetű áriájának kottáját a zeneszerző csak röviddel a bemutató előtt adta oda a tenoristának, nehogy annak dallama idő előtt kitudódjon. A főszereplők szólószámai jelentős énekesi kvalitásokat igényelnek, és ma már a legkedveltebb operaslágerek közé tartoznak.

  • Az előadás főbb szerepeiben: Sipos Marianna (Gilda), Bódi Marianna (Maddalena), Balczó Péter (a mantuai herceg), Rácz István (Sparafucile).
  • Közreműködik: Wagner Lajos (Monterone gróf), Donkó Imre (Marullo, porkoláb), Böjte Sándor (Borsa), Náray Máté (Ceprano gróf), Náray-Geréd Emőke (Ceprano grófné, apród), Janovicz Zsófia (Giovanna), Kodály Filharmonikusok, Kodály Kórus Debrecen (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán) / Csokonai Színház Énekkarának férfi tagjai (karvezető: Gyülvészi Péter)
  • Vezényel: Kollár Imre
Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo