Február 6-án 18 órától online követhető a Nemzeti Filharmonikusok Próbatermi vendégség című sorozatának következő koncertje, melynek házigazdája ezúttal Kocsis-Holper Zoltán lesz.
- hirdetés -

A Próbatermi vendégség sorozatban – amely évek óta hagyomány a Nemzeti Filharmonikusoknál – a zenekar próbatermébe invitálják a közönséget. Ezek a koncertek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészei számára is különlegesek, hiszen kamaraegyüttesekben és az általuk kiválasztott művek előadóiként közvetlenebb kapcsolatot teremthetnek a közönséggel. A mostani alkalommal a járványügyi előírásoknak megfelelően a közönség online tud majd belépni az együttes próbatermébe.
Az ingyenes online koncerten Kovács Zoltán Fuvolaötöse, valamint Dvořák Öt bagatellje hangzik el, de előadják Offenbach Emlékek Meyerbeer Ördög Róbert című operája nyomán elnevezésű művét is.
Közreműködnek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kiváló művészei. A koncert házigazdája Kocsis-Holper Zoltán.