2020 decemberében indult el az Óbudai Danubia Zenekar Út a zenéhez nevű honlapja, amely nemcsak az együtteshez kapcsolódó információkat tartalmazza, hanem egyben zenei videómegosztó és digitális koncertterem is. Hámori Mátét, a zenekar művészeti vezetőjét az új felületről, streamelésről és aktuális projektjeikről is kérdeztük.

– Lassan már négy hónapja működik az Út a zenéhez. Milyen az eddigi fogadtatás?

– Folyamatosan nő a regisztrálók száma, főleg akkor, ha élő koncertet közvetítünk. Eddig körülbelül 3 ezren regisztráltak, de abban bízunk, hogy mire fizetőssé válik a szolgáltatás, elérjük a 4–5 ezer főt is.

– A honlapon található felvételek kategóriákba vannak rendezve, melyek között találhatunk „magától értetődő” címkéket és kevésbé szokványosakat is. Hogyan állítottátok ezeket össze?

– Szándékosan találtam ki elsőre meghökkentő kategóriákat is, a klasszikus zene nem klisék szerint működik. Próbáltam olyan hívószakhoz kapcsolni az egyes műveket, melyek rámutatnak arra, hogy a zene nemcsak nagyon intenzív, szomorú, vidám vagy szerelmes tud lenni, hanem sokkal több asszociációt hordoz. Például a Baljós árnyak címszóhoz veszélyt, sötétséget felvillantó részleteket választottam, de van 18+ nevű kategóriánk is, ahol kimondottan erotikus hangvételű, illetve olyan zenék találhatók, amelyek megértéséhez egy felnőtt tapasztalata szükséges.

Hámori Máté a BMC-ben – fotó: Valuska Gábor

– Mennyire fontos, hogy egy zenekarnak korszerű, professzionális felületei legyenek, azaz a marketingre is nagy hangsúlyt fektessen?

– Attól függ, mi a cél. Ha azt szeretnénk, hogy minél több emberhez eljusson az üzenetünk, akkor ez az egyik legfontosabb feladat. Hatalmas verseny folyik a közönség figyelméért, ezért a létező összes eszközt kreatívan és okosan kell használni. A művészetnek viszont nincs erre szüksége. Egy hasonlattal élve,

ha egy görög szobrot kétezer éven keresztül nem ásnak ki a földből, attól az még ugyanúgy az emberi kultúra része marad.

Ettől függetlenül szerintem a közpénzből élő zenekarok nem tehetik meg, hogy a föld alatt rejtőzzenek.

– Az Óbudai Danubia Zenekar a közösségi médiában is aktív, tavaly márciusban pedig elsőként streameltetek. Származott ebből valamilyen előnyötök?

– Valóban, a tavalyi lezárások után mi voltunk az elsők, akik üres nézőtér előtt a Zeneakadémiáról közvetítettük a koncertünket, de ennek előzménye is volt. 2018 februárjában kezdtünk el streamelni, tehát már egy bevett gyakorlatot követtünk, amikor bezártak a koncerttermek. Azóta is közvetítjük minden hangversenyünket, és ezt a formát a későbbiekben is meg akarjuk tartani. A közvetítéseknek köszönhetően gyűlt össze egy olyan archívum, amiből az Út a zenéhez oldalt is meg tudtuk valósítani.

– A zenekar műsorán gyakran szerepelnek 20. századi és kortárs szerzők művei. Mennyire népszerűek ezek a koncertek?

– Úgy szoktuk összeállítani a műsorokat, hogy a kortárs mellett mindig legyen egy barokk, romantikus, vagy akár egy másik kortárs szerző műve is. Fontosnak tartjuk, hogy az újabb repertoárral formáljuk, bővítsük a hallgatóink zenei ízlését.

A közönségünk egy része teljesen elzárkózik a kortárs zenétől, és csak akkor vesz jegyet, ha – leegyszerűsítve – Beethovent vagy Csajkovszkijt játszunk. Viszont van egy olyan réteg is, akik eleinte fenntartásokkal közelítettek például Ligeti György zenéjéhez, de azóta „megedzettük” őket. Hatalmas élmény volt, amikor egyszer Ligeti Le grand macabre című operájából játszottunk egy részletet. Szinte olyan hangulat alakult ki, mint egy rockkoncerten, annyira feldobta a zene a közönséget.

– Ha már említetted Beethovent is, tavaly elindítottatok egy hozzá kapcsolódó sorozatot. Mi a lényege ennek a kezdeményezésnek?

– Beethoven születésének 250. évfordulóját egy olyan programmal szerettük volna megünnepelni, ami méltó a szellemiségéhez. Így jött az ötlet, hogy hallássérültek és siketek, vagyis azok számára szervezzünk koncertet, akik a leginkább tudnak azonosulni a zeneszerző életének drámájával.

A koncertre felnőttek és gyerekek is szép számmal eljöttek. Egyrészt fizikális rezgésközvetítő eszközöket vetettünk be, másrészt a világ legerősebb hallókészülékét is ki lehetett próbálni. A legnagyobb sikere azonban annak volt, amikor a résztvevők beülhettek a zenekarba, és játszás közben megfoghatták például a nagybőgőt, az üstdobot vagy a trombita korpuszát. Nagyon jó volt látni, ahogy felderült az arcuk:

ők is megérezték azt a flow-élményt, amiben egy zenekar játék közben van.

– Egy másik aktuális projektetek a Közös hang, amelyben nehéz sorsú gyerekekkel fogtok együtt zenélni. Ha jól látom, nagyon fontos számotokra a társadalmi felelősségvállalás is…

– Igen, abban hiszünk, hogy a zenének társadalomformáló ereje van: reményt és motivációt tud adni a legrosszabb helyzetben élőknek is. Ez volt a célja Kodálynak is. Nemcsak azért hangoztatta, hogy minél többen tanuljanak meg kottát olvasni, énekelni, hangszeren játszani, mert a zenélés önmagában jó, hanem tisztában volt vele, hogy milyen nagy hatással van a zene az egyes ember személyiségfejlődésére és ezáltal a társadalomra is. Ezt a kodályi gondolatot szeretnénk a mai korba átültetve folytatni.

Az interjút készítette: Tuska Borbála