Elhunyt Szalay Miklós karnagy

Szerző:
- 2021. április 14.
Szalay Miklós

Április 11-én, életének 86. évében elhunyt Szalay Miklós, az Operaház nyugalmazott karigazgatója.

Szalay Miklós pályafutását a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte, Vaszy Viktor legendás időszakában. 1972-ben Lukács Miklós felkérésére énekkari korrepetitorként került az Operaházhoz, majd 1983-tól közel két évtizeden keresztül karigazgatóként tevékenykedett. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Ferencsik János, Doráti Antal, Kórodi András, Lamberto Gardelli vagy Jurij Szimonov.

Operaházi munkássága mellett számos ismeretterjesztő előadást tartott, vezette a Váci Bartók–Pikéthy Zeneiskolát, valamint 1984-ben megalapította, majd 1991-ig vezette a Váci Szimfonikus Zenekart.

Csiki Gábor karigazgató így emlékezett meg róla:

„Szalay Miklós vett fel az Operaház énekkarába, ahol 1997 februárjában kezdtem el dolgozni. A legelső munkanapomon elém állt, és anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna, a kezembe nyomott öt kottát. Egyébként sem volt túl beszédes: amikor időnként személyes mondanivalója volt, odajött hozzád, és előre elrendezett gondolatait a padlót nézve suttogta maga elé. Csak akkor nézett rád, amikor befejezte; úgy emlékszem, kék szeme volt: olyan tekintet, amely mögött eltűnt évszázadok méltóságát tanulmányozhattad. Örkény István egyik egypercesében azt írja, egy úriembert arról lehet észrevenni, hogy nem lehet észrevenni. Szalay ilyen volt, apró, mérnöki mozdulatokkal dirigált, és máig megfejtetlen okból egy sötétzöld VW Transporterrel járt. Emléke azt a letűnt humánumot idézi fel bennem, amely a tisztelet még nem parancsolta, hanem kiváltotta.”

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo