Papageno Radio
- hirdetés -
Intermezzo Kaltenecker Zsolt és Mózes Tamara klipje olyan, mintha benéznél egy tükör mögé

Kaltenecker Zsolt és Mózes Tamara klipje olyan, mintha benéznél egy tükör mögé

A billentyűs és zeneszerző Kaltenecker Zsolt először 2017-ben dolgozott együtt Mózes Tamarával egy zenekari projektben. Azóta több dalt írtak már közösen, az „it is open” címűt még azon az első koncertjükön.  

- hirdetés -

2020 szeptemberében nagy sikerrel debütáltak duóban az Opus Jazz Club-ban. Mindketten igen széles zenei spektrumon mozognak, közös zenéjükben meghatározó az elektronikus hangzás, de jelen vannak pop-, rock- és jazzelemek, valamint sok improvizáció is.

- hirdetés -

Az „it is open” című dal azon az első, szeptemberi koncerten született, egészen spontán módon: „A számhoz eredetileg csak néhány ütemet fixáltunk vázlatszerűen, mert inkább improvizációnak szántuk. Aztán a koncerten egy 13 perces, erős ívre épülő dal lett belőle, amit meghallgatva azt éreztük, hogy ebben a repülésben biztos más is szívesen részt venne.

Az egész egy szürreális, Tarkovszkijt idéző, álomszerű üzenet, mintha benéznénk egy tükör mögé,

mintha meglátnánk valami nem megfoghatót, a mindannyiunkat összekötő láthatatlan szálakat.

A csillagok szerencsés együttállásának köszönthető, hogy aznap este a koncertről hang- és videofelvétel is készült, így jött az ötlet, hogy tegyünk hozzá más képeket is.

Az élő koncertrészleteket olyan snittekkel szerettük volna kiegészíteni, amik illenek a dal metafizikai hangulatához. Így jutott eszünkbe kedves barátunk, Kállai Vera, aki Finnországban él, és ottani tájakról nagyon szuggesztív fotókat szokott készíteni.
Átküldtük neki a zenét, és ő nagy örömmel küldött vissza egy olyan videókból álló válogatást, amiket speciálisan ehhez a dalhoz vett fel, a finn tájakon sétálva s lefilmezve a pillanatot. Ebből csináltunk mi saját kezűleg egy videót, lassú mozgásokkal, széles terekkel, olykor játszva a tüköreffektekkel és az ebből kapott futurisztikus vizuális hatásokkal.”

Promóció

- hirdetés -
- hirdetés -

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.