Papageno Radio
- hirdetés -
Zene Konrád György: „Én hegedűs vagyok, akinek jól áll a brácsázás”

Konrád György: „Én hegedűs vagyok, akinek jól áll a brácsázás”

Tavaly töltötte be 96. életévét Konrád György brácsaművész, aki több mint 70 év szakmai múlttal a háta mögött még ma is előveszi a hangszert, és a saját örömére játszik. A Bartók–Pásztory-díjjal kitüntetett, érdemes és kiváló művészt a hétköznapokról, pályája emlékezetes pillanatairól és a tanításról is kérdeztük.

– Hogyan érinti a mindennapokat ez a több mint egy éve tartó időszak?

– Engem ez különösebben nem befolyásol. A feleségemmel élek együtt, de itt lakik a házban az egyik unokám is a barátnőjével, ők vásárolnak be nekünk. Ha valami mást kell intézni a közelben, akkor kocsival elmegyünk a feleségemmel, de én nem szállok ki, hogy ne találkozzak senkivel. Vigyázunk magunkra, pillanatnyilag nincs semmi gond.

– Mivel tölti legszívesebben a napjait? Előveszi még a brácsát?

– Tulajdonképpen nekem már nem lenne dolgom a hangszerrel, de szeretek játszani. Mostanában Bach csellószvitjeinek brácsakiadását vettem elő, és néha eljátsszuk a feleségemmel – aki nagyon jó korrepetitor volt – Schubert Arpeggione szonátájának egyik tételét is. Emellett sokat olvasunk, rádiót hallgatunk, szókirakót játszunk, és szeretjük a régi magyar filmeket is a televízióban.

– A mozgás nem hiányzik? Hiszen éveken át teniszezett, pingpongozott, focizott…

– Hiányzik, de van annyi eszem, hogy a 97. évemben már ne foglalkozzak ilyenekkel. Így is 92 éves koromig teniszeztem. Van egy nagy kertünk, ahová jó időben ki tudunk ülni napozni, egyébként pedig vagy szobabiciklizek, vagy a ház körül sétálok egy fél órát.

Konrád György
Konrád György – fotó: Balogh Róbert

– Koncerteket meddig vállalt?

– Körülbelül 94 éves koromig. Az utolsó fellépéseimen a Kodály Vonósnégyessel és a Pulzus Kvartettel játszottam, de utána lemondtam mindent, mert nekem van egy fóbiám. Úgy hívom, hogy Menuhin-fóbia. Yehudi Menuhin kiváló hegedűs volt, de élete vége felé már nem azon a színvonalon játszott, mint korábban. Erről sajnos személyesen győződtem meg, amikor a Tátrai-vonósnégyessel Skóciában voltunk, és hallottuk őt játszani. Akkor határoztam el, hogy én majd nem akarok idejutni.

Úgy is hagytam abba a koncertezést, hogy soha nem volt kifogás ellenem.

– Mi motiválta leginkább a zenélésben?

– Mindig is szerettem a zenét és azt, hogy el tudom játszani. Több mint 70 évig voltam a szakmában, hiszen 20 éves koromban kezdtem el, és soha nem untam meg. Amit lehetett, azt mind eljátszottam, és szinte az összes magyar zenekarban megfordultam. Mindig találtam valami élvezetet a zenében.

– Mióta tart a járvány, rengeteg koncertet lehet online nézni. Szokta követni a közvetítéseket?

– Igen, nagyon szívesen hallgatom a BDZ koncertjeit, mert az unokám ott játszik, ő is brácsás. De hallottam már a MÁV Zenekart és a Fesztiválzenekart is így. Nagyon élveztem, mert úgy érzem, nem vagyok elszakadva a zenei világtól.

– Említette a Tátrai-vonósnégyest, ami pályájának egyik meghatározó állomása. Hogyan került be az együttesbe?

– Tátrai Vilmossal, a kvartett alapítójával ismertük egymást az ÁHZ-ból (a mai Nemzeti Filharmonikus Zenekar – a szerk.). Több kezdő vonósnégyesben játszottam akkoriban, például a Várkonyi Kvartettben, és az egyik koncerten hallott engem Tátrai. Bartók 6. vonósnégyesét játszottuk, ami egy nagy brácsaszólóval kezdődik. Ezután hívott meg a saját kvartettjébe.

A Tátrai-vonósnégyest Tátrai Vilmos hegedűművész alapította 1946-ban. A kvartett fennállásának csaknem ötven esztendeje alatt kiváló muzsikusok váltogatták egymást (2. hegedű: Rényi Albert, később Szűcs Mihály, majd Várkonyi István; brácsa: Iványi József, majd Konrád György; gordonka: Dénes Vera, majd Banda Ede). A vonósnégyes a 20. század második felének nemzetközi viszonylatban egyik legjelentősebb együttese lett, repertoárja felölelte a teljes klasszikus-romantikus kvartettirodalmat.

Nekem ez nagyon nagy ugrást jelentett, hiszen abban az időben az a formáció volt a vonósnégyes Magyországon és külföldön is sok helyen. 30 évig dolgoztam velük. Rengeteget utaztunk, és lemezre vettük az összes Bartók- és Haydn-kvartettet – utóbbiakat a legszigorúbb kritikusok is dicsérték.

– Hogyan tudta a kamarazenét összeegyeztetni a zenekari játékkal?

– Meg lehetett oldani, de nagyon sokat dolgoztam. Először az ÁHZ-ban voltam tuttista, majd szólamvezető, onnan áthívtak az Operaház zenekarába, később pedig a Magyar Rádióba. Szólóbrácsásként nem volt annyi szolgálatom, mint egy tuttistának. Általában úgy nézett ki egy napom, hogy délelőtt zenekari próbám volt, délután Tátraiékkal próbáltunk, este pedig koncerten játszottam.

Annyit volt a kezemben a hangszer, hogy nem kellett külön gyakorolnom.

– A szólókarrier nem vonzotta?

– Nem, soha nem akartam szólista lenni, ahhoz nem volt elég képességem. Egyetlenegy szólót vállaltam el, bár valójában az is egyfajta kamarazenélésnek tekinthető. Szabadi Vilmos kért meg egyszer, hogy játsszuk el Mozart Sinfonia concertantéját. Nagyon jól sikerült, rajta kívül még 12-13 hegedűssel is felléptem ezzel a darabbal, és felvétel is készült belőle. Szabadival a Mozart-duókat is lemezre vettük.

– Több helyen olvastam, hogy eredetileg hegedűs volt, de aztán az első felesége (Konrád Györgyné Zátony Márta) megkérte, hogy brácsázzon helyette a zenekarban, és végül „ott maradt” a brácsaszólamban. Később előfordult, hogy visszatért a hegedűhöz?

– Valóban így történt, szoktam is mondani, hogy tulajdonképpen nem vagyok brácsista. Én hegedűs vagyok, akinek jól áll a brácsázás is. Biztos vagyok benne, hogy hegedűn nem tudtam volna ilyen karriert csinálni, ahhoz több technikai tudásra lett volna szükség.

Ide kapcsolódik:
Takács-Nagy Gábor: „Egy egyszerű ferencvárosi kölyök vagyok”

Egyszer viszont volt olyan, hogy második hegedűsként ültem be egy kvartettbe. Takács-Nagy Gábor kért meg rá, ugyanis a Takács Kvartett egyik tagjának be kellett vonulnia katonának. Először tiltakoztam, hiszen a második hegedű szólama új volt számomra, de aztán elmentem velük a turnéra. A játék jól ment, csak a kottapultomat tettem ki néha a brácsás helyére…

– A zenekar és a kvartett mellett 1983-ban a tanítás is megjelent az életében. Hogyan lett a Zeneakadémia tanára?

– Nagyon jóban voltam Banda Edével, a Tátrai-vonósnégyes csellistájával, aki a Zeneakadémia kamarazene tanszékének vezetője volt. Ő hívott kamarazenét tanítani, amit el is vállaltam. Egyszer helyettesítenem kellett egy brácsatanárt, és onnantól kezdve több zeneakadémista növendék kopogtatott nálam, hogy tanítsam őket. Először hezitáltam, mert a brácsára írt szólóirodalmat nem ismertem, de aztán kaptam segítséget Nagy Sándor kollégámtól. (Összeállított nekem egy listát a tanítandó darabokról, amiket a növendékeimmel párhuzamosan én is megtanultam.) Így lett belőlem 60 éves koromban brácsatanár.

Konrád György

 

1924. október 18-án született Szegeden. 1934 és 1944 között hegedűt tanult Perényi Pál növendékeként a szegedi zenedében. Tanulmányai végeztekor zsidó származása miatt néhány hónap munkaszolgálatot teljesített. Családja többi tagját elvesztette a holokausztban. Mikor a szovjet csapatok felszabadították Szegedet, az újrainduló városi színház zenekarának hegedűse lett Vaszi Viktor irányítása alatt.

 

1949-ben költözött Budapestre, ahol előbb a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese Zenekarának hegedűse, majd brácsása. 1951-től 1976-ig a Székesfővárosi, illetve utóda, az Állami Hangversenyzenekar brácsása, később szólamának vezetője. 1959-ben csatlakozott a Tátrai-vonósnégyeshez, melynek feloszlásáig tagja volt. Zenekari pályáját 1976-tól a Magyar Állami Operaház szólóbrácsásaként, 1980-tól a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarában folytatta. A Budapesti Fesztiválzenekar alapítótagja (1983), és rendszeresen közreműködött a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertjein és turnéin is.

 

1983-tól nyugdíjazásáig a Zeneakadémia főiskolai tanára volt. A Tátrai-vonósnégyes mellett más kamaraegyüttesekkel is játszott, 90. életévén túl is koncertezett. 1984-ben Magyarország Érdemes Művésze díjat, 2006-ban Weiner Leó-díjat kapott. 2012-ben kiváló művész, 2020-ban Zugló díszpolgára lett. 2019-ben Bartók–Pásztory-díjjal tüntették ki.

Promóció

Hírlevelünkben minden csütörtökön megkapja a legfontosabb kulturális híreket és a következő hét legjobb programjait.