A jövőben fokozatosan kutathatóvá válik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményében a tavaly márciusban elhunyt Gonda János hagyatéka. A magyar jazzélet kiemelkedő egyéniségére pályatársai, barátai, tanítványai emlékeztek a könyvtár Ötpacsirta Szalonjában rendezett zenés emlékesten január 11-én.
A rendezvény napján lett volna 90 éves Gonda János jazzmuzsikus, Széchenyi- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, zeneszerző, zenetörténész, főiskolai tanár. Az emlékest a sokoldalú művész munkásságát idézte fel zenével és beszélgetéssel, vetített bejátszásokkal. Az est résztvevői és előadói a magyar jazzélet olyan kiválóságai voltak, mint Berkes Balázs, Deseő Csaba, Kőszegi Imre, Berki Tamás, László Attila, Binder Károly, Borbély Mihály, Oláh Kálmán, Sárik Péter és Bágyi Balázs.
Az est két házigazdája Gonda Péter – Gonda János fia – és Bándoli Katalin, a Zenei Gyűjtemény vezetője volt. Bándoli Katalin bevezetőjében elmondta, hogy Gonda János halála előtt a könyvtárnak adományozta gazdag hagyatékát, ami kéziratos és nyomtatott kottákból, feljegyzésekből, levelekből, fényképekből, könyvekből, hanglemezekből, CD-kből, videofelvételekből, kazettákon és orsós magnószalagokon rögzített hangfelvételekből áll.
A hagyaték részeként Gonda János zongorája is a Zenei Gyűjteménybe került.
A dokumentumokat a könyvtár a Magyar Jazz Szövetség felügyelete alatt fogja gondozni, így az anyag katalogizálás és digitalizálás után fokozatosan kutathatóvá, közkinccsé válik. Érdekesek lehetnek a kutatóknak azok a kéziratos kommentárok, kritikák is, amelyeket Gonda János egy-egy hangfelvételhez fűzött. A hagyaték megismertetését segíti az emlékestre elkészült kiállítás, amit az Ötpacsirta Szalon után a Zenei Gyűjteményben lehet majd megtekinteni. A könyvtár a tervek szerint egy Gonda-blogot is indít a Papageno oldalán, a hagyaték egy-egy érdekes dokumentumát bemutatva.
Ritkán találkozik egymással ennyi magyar jazzlegenda, különösen egy könyvtári rendezvényen, így nem csoda, hogy egészen különleges hangulat alakult ki ezen az estén. A megható emlékezés pillanatai keveredtek a tárgyilagos visszatekintéssel, a vallomásszerű gondolatok a nevettető vagy éppen izgalmas anekdotákkal, miközben mozaikszerűen kibontakozott előttünk Gonda János egyénisége, életműve, de vázlatosan a magyar jazz története is a 60-as évektől napjainkig. A közönség odaadó figyelemmel követte a két és fél órás beszélgetést, és örömmel fogadta, amikor a muzsikusok a tematikus blokkok között zenéltek. Berki Tamás és Sárik Péter, László Attila és Oláh Kálmán, Bágyi Balázs és Borbély Mihály duóban, míg Kőszegi Imre és Binder Károly szólójátékkal varázsolta el a közönséget.
Gonda Péter a családtag, Berkes Balázs a közeli barát szemével idézte fel Gonda János alakját a beszélgetés elején. Mint elhangzott, Gondára egyszerre volt jellemző egyfajta tanáros fegyelmezettség, feszített munkatempó és belső derű, közvetlenség. Értelmiségi családból származó „öltönyös úriember” volt, két – zenetudósi és zongoraművészi – diplomával, de azért a könnyekig meg lehetett nevettetni – idézte fel Kőszegi Imre. László Attila és mások is személyes emlékeket hoztak fel arról, hogyan segítette őket tanárként, kollégaként szakmailag és emberileg Gonda János, mert
a részletekbe menő figyelem, a segítőkészség és a jóindulat alaptermészetéhez tartozott.
Szóba került a magyar jazz 1950-es ‘60-as évekbeli hőskora, a tiltás, majd a tűrés időszaka is, amikor csak nagyon nehezen lehetett hozzájutni hangfelvételekhez, kottákhoz, jazziskolákhoz. Berkes Balázs, Kőszegi Imre és Berki Tamás is beszélt arról, hogy
a zenészek saját találékonyságukra és egymásra voltak utalva, „fű alatt” vagy éppen a szó szoros értelmében a föld alatt, pinceklubokban tartották életben a műfajt.
Sokszor autodidakta módon és egymástól tanultak, vagy éppen az Amerika Hangja Willis Conover vezette Jazz Hour című műsorát hallgatva a jazz külföldi sztárjaitól. Nagy dolog volt, amikor 1962-ben a budapesti Dália eszpresszóban megnyílhatott az első hivatalos magyar jazzklub, és ezzel a műfaj a tiltottból a tűrt kategóriába került.
Ebben a nem éppen jazzbarát történelmi környezetben kell értékelnünk Gonda János távlatos gondolkodását és intézményszervező munkásságát. Szinte egy időben a jazzélet 1962-es fordulatával, Gonda máris fontos projektekbe kezdett: a Qualiton együttessel elindította a Modern Jazz Anthology lemezsorozatot (ma gyűjtők féltett kincse!), és megteremtette a magyar állami jazzoktatás alapjait a Bartók-konzervatórium jazz tanszakának megszervezésével.
Az 1965-ben létrejött tanszak 1990-ben alakult át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékévé. Oláh Kálmán meghatóan idézte föl, hogy Gonda János már évekkel nyugdíjazása előtt őt szemelte ki a tanszéken a jazz-zeneszerzés és jazz-zongora tárgyak továbbvitelére. Az intézményt Gonda János 1997-ig vezette, de ahogy Binder Károly találóan megjegyezte,
Gonda tulajdonképpen önmagában is egy intézmény volt.
Ő kezdeményezte a tatabányai nemzetközi jazztáborok elindítását. Ő hozta létre a Tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet is 1990-ben, mely hasonlóságot keresett a jazz és a komolyzene oktatási módszerei között. Ugyanebben az évben alapította a Magyar Jazz Szövetséget, ez munkásságának egyik legfontosabb, máig ható eredménye – hangsúlyozta Bágyi Balázs, a szövetség jelenlegi elnöke.
Szóba kerültek természetesen a 60-as, 70-es évek koncertjei, zenei együttműködései, legendás albumai is. A Sámánénekről, a Gonda Sextet fontos lemezéről Berki Tamás, az album énekese beszélt. Ezekben az évtizedekben sokkal nehezebb volt kijutni külföldi jazzfesztiválra, mint ma, ami sokszor vezetett szinte hihetetlen kalandokhoz. Deseő Csaba mesélte el, hogy a Bledi Jazzfesztiválra készülve az utolsó pillanatban vonták vissza az együttes dobosának utazási engedélyét, a Gonda vezette fiatalokból álló kis csapat mégis vállalta az utat, arra számítva, hogy majd kint a fesztiválon valahogyan találnak egy beugró dobost. Ez a csodával határos módon sikerült is.
Gonda János sokoldalú művész volt, a jazzről és általában a zenéről a társművészetek összefüggésében gondolkodott. Zeneszerzőként sokat dolgozott együtt Köllő Miklós pantomimművésszel, rendezővel, aki betegsége miatt sajnos nem tudott jelen lenni. Számos filmzene is fűződik Gonda nevéhez, így például Szabó István filmtörténeti jelentőségű korai munkái közül ő szerezte az Apa és a Szerelmesfilm zenéjét. Távollétében Gonda Péter felolvasta Szabó István kifejezetten erre az alkalomra írt emlékezését, amelyben a Gondával való harmonikus közös munkájuk műhelytitkaiba engedett betekintést. Ennek a harmóniának egyik titka az volt, hogy Gonda tudta, a filmzene mindig egy komplex filmes hatásmechanizmus része.
Az est egyik utolsó témájaként szóba került, milyen örökséget hagyott maga után Gonda János, a tanár. Évtizedeken át tartó oktatásszervezői és tanári tevékenységének eredménye tovább él tanítványaiban és a tanítványok tanítványaiban is – vonhattuk le a következtetést a hozzászólásokból. Professzorként Gonda mindent megtett növendékeiért: ha éppen a katonai behívó halasztását kellett elérni, hivatalos levelet fogalmazott arról, hogy a növendék nélkül „megroppanna a magyar kulturális élet” – idézte fel egy kedves emlékét Sárik Péter.
Bágyi Balázs beszélt arról, hogyan változott az évek során viszonyuk Gonda Jánossal: a szigorú tanár úrból, a zeneelmélet tézisekben és antitézisekben gondolkodó professzorából közvetlen, segítőkész kolléga és barát lett, akivel az utolsó időkig sokat beszélgettek a szakmáról, a magánéletről, a jazzszövetség ügyeiről. Bágyi Balázs is azt hangsúlyozta, amit az est minden résztvevője: a magyar jazz nagyon sokat köszönhet Gonda Jánosnak. Szellemi, művészi örökségét az újabb generációk viszik tovább.
