Zsűrizik, zenét szerez és mesterkurzusokat tart, nemrég pedig hivatalosan is a Szegedi Egyetem docense lett Hamar Zsolt, aki a Morva Filharmonikusok vezető karmestereként a magyar mellett komoly rálátással bír a közép-európai zenei életre is. Karmesteriskolákról, a szakma kihívásairól és a szimfonikus zenekari finanszírozásról beszélgettünk.
– Augusztus végén a debreceni 2. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny zsűrijében vettél részt, ahová több mint 300 fiatal adta be a jelentkezését. Milyen tapasztalatokat szereztél?
– Egy-egy ilyen verseny mindig megerősíti bennem a meggyőződést, hogy a karmesterség nemcsak egy gyönyörű hivatás, de egyúttal egy nagyon összetett szakma is. Egy szakma, melynek középpontjában természetesen továbbra is a zenei tartalom és annak minősége áll, de egyre nyilvánvalóbb, hogy legalább annyira fontos e tartalom átadásának hogyanja és mikéntje.
– Hogyan változik a szakma? Mik a legnagyobb kihívások?
– A nemzetközi szakma mára felépítette önmaga számára a karmesterség tudományos megalapozottságát. Széles körű irodalommal, hivatkozásokkal, metodikával. Már régen nem igaz, hogy a karmesterség oktatása csupán a vezénylési technika tanításából állna. A zene alapvetésein túl a pszichológiai ismeretek, a vezetéselméleti technikák, a kríziskezelési gyakorlatok, a problémakezelő és problémamegoldó képességek elsajátítása, a jogi- és gazdasági háttértudás… mind-mind alapvető eleme egy jól prosperáló képzésnek. Nem csoda! Egyrészt, mert a karmester hangszere a zenekar, amelyet hús-vér emberek alkotnak. Érzésekkel, gondolatokkal, különböző színvonalú szakmai tudással és különböző mélységű érzékenységgel. Másrészt, mert a zenekar egy drága műfaj. Súlyos milliókat ma már nem lehet olyan személyekre bízni, akik ugyan esetleg tehetséges muzsikusok, de nem alkalmas vezetők. A nemzetközi zenei élet nyugalmát egyre többször borzoló „me too” botrányok és egyéb skandalumok is ezt bizonyítják. Az persze igaz, hogy egy igazán versenyképes karmesterképzés mindezeket csak együtt, összehangoltan, egyfajta szintézisbe emelve adhatja át a jövő Maestroinak.
– Van még jelentősége a karmesteriskoláknak?
– Feltétlenül! Arról nem is beszélve, hogy az igazán kiemelkedő nemzetközi képzési centrumokban a karmesteroktatás kéz a kézben történik egy magas színvonalú zenekari zenészképzéssel. Nem tud ugyanis jól működni a modern kor zenekara olyan karmesterek nélkül, akik ne értenék a zenészek szakmaiságának alapos mibenlétét, a zenekari zenész számára pedig nagyban megkönnyíti a zenélést az az ismeret, hogy milyen alkotóelemekből is áll össze az előtte álló „pálcás ember” munkája.
– Hogyan mutatkozik meg egy fiatal esetében, hogy hol és kiktől tanulta a karmesterséget?
– A karmesterség csínjának-bínjának elsajátítása több lépcsőben történik. Valóban, az első lépcsők egyike az utánzás. Ilyenkor a fiatal dirigens „lemásolja” mesterét, mind technikailag, mind – adott esetben – zeneileg. De a valódi tehetségek ezen a szinten nagyon hamar túllépnek és kialakítják, illetve megtalálják a maguk stílusát. Kivált, ha a tanár ennek elérését segíti és szorgalmazza.
– Nemrég hivatalosan is a Szegedi Egyetem docense lettél, mellette pedig a CoSyMa keretében foglalkozol fiatal karmesterkekkel. Mi az a hagyomány, amit átadsz fiataloknak?
– Azt kell mondjam, hogy egyszerre vagyok konzervatív és progresszív. Vallom, hogy egyfelől nagyon fontos a hagyomány: a nagy elődök megismerése, azok tudásának magunkon való átcsorgatása, ugyanakkor szenvedélyesen hiszem, hogy nyitottnak kell lennünk, mind az új technikákkal, mind a stílusokkal szemben.
– A Morvai Filharmonikusok vezető karmestereként az utóbbi években Csehország lett a második otthonod. Másként működnek dolgok?
– Csehország, illetve a cseh zenei élet nagy élmény nekem. Megtalálható benne az a fajta németes precizitás, ami nélkül nehéz igazán professzionális zenekari kultúráról beszélni, de élő és kitapintható a szláv lélek mélysége, érzékenysége. Úgy érzem, ezekhez az értékekhez jól illik a magam magyar mentalitása, értékrendje. Így együtt egy nagyszerűen működő szimbiózis jöhet létre. Ami pedig az általános – például financiális – problémák kezelését, illetve megoldását illeti, lenyűgöző kulturáltságról és európaiságról tesznek tanúbizonyságot a csehek. Nagy hangsúlyt fektetnek például arra, hogy a különböző szervezetek, például művészeti ágak és azok képviselői kialakítsák a maguk saját „öngyógyító” technikáit.
– Korábban három éven keresztül voltál a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója, komoly rálátásod volt a hazai zenei életre. Hogyan látod most a magyar zenekarok helyzetét?
– Régi vágású muzsikus vagyok. Arra tanítottak a mestereim, hogy – ahogyan a kamarazenében is – csak egymásra figyelve, egymást segítve és kiegészítve lehet harmóniát teremteni. Természetesen megértem, hogy minden újítás, modernizálás járhat konfliktusokkal, nézeteltérésekkel, esetenként rivalizálással is. Úgy érzem azonban, hogy a szakmán belüli kommunikációban még van hova fejlődnünk és nem szabad elfelejtenünk, hogy egy közös célért küzdünk. Szem előtt kell tartanunk, hogy egymás akadályozása a közös cél elérését lassíthatja, rosszabb esetekben gátolhatja. Minden magyar művész magas értékű, nemzetközi minőségű terméket szeretne létrehozni, amire később az egész országa büszke lehet. Tudom, hogy bőven vannak olyanok, akik ezt a munkát már megkezdték és évek óta ezért küzdenek. Az ő törekvéseiket kell tovább támogatni a jövőben és szeretném hinni, hogy én magam is hozzájárulhatok a közös ügyhöz tapasztalataimmal és ötleteimmel. Hiszem, hogy a magyar zenekultúra az „egyenlő pálya – egyenlő esélyek” elve mentén képes világmegváltó terveket dédelgetni.
– Akár a finanszírozást, akár a zenekarok fenntarthatóságát tekintve van olyan gyakorlat, amit nemzetközi tapasztalataidra alapozva érdemes lenne megfontolni?
– Mindezeket leírtam egy tanulmányban néhány évvel ezelőtt, kaptam is érte hideget-meleget. Ezzel együtt büszke vagyok arra az írásomra és meggyőződésem, hogy ma már sokan gondolják úgy, hogy a cél egy olyan elosztási struktúra létrehozása kell hogy legyen, amelyben a működési feltételek és keretrendszerek előre kiszámíthatóak.
– Mennyire tervezel előre? Mik számodra a következő évek kihívásai, feladatai?
– Nagyon boldog szakmai bőségben telik az életem. Karmesteri felkérésem éppen annyi van, amennyi előadóművészi étvágyamat kielégíti, nagy szerelmem a tanítás, sokat komponálok, sőt még egyfajta zenetudományos munkába is belevágtam a fejszémet.
