Max Bruch művei mellett Grieg a-moll zongoraversenye és az első Peer Gynt-szvit részletei is elhangzanak a Pannon Filharmonikusok koncertjén, amelyen Michael Maciaszczyk vezényli a pécsi zenekart. Az október 14-i koncert apropójából a lengyel hegedűművész-karmesterrel az őrült kísérletezésekről és a kompromisszumokról is beszélgettünk, valamint szó esett arról is, hogy miért nem árt, ha jóban vagyunk Mozarttal.
– A hegedű vagy a karmesterség áll közelebb a szívéhez?
– Zenélni, valami különlegeset alkotni másokkal együtt olyan kiváltság, ami teljesen egyedülálló. Amikor hegedű van a kezemben, közvetlen befolyásom van a frazírozásra, a hangszínre és mindenre, ami megteremheti azt, amit a közönségnek szeretnék átadni. Ha karmesterként állok a színpadra, akkor először meg kell barátkoznom a hangszerrel, s csak ezután tudjuk közösen megmutatni az általunk játszott zeneművek nagyszerűségét. Bárhogyan is, az elődleges a zene, és a művészet iránti szeretet, enélkül nem születhetnének meg azok a bizonyos felejthetetlen pillanatok.
– Van valamiféle sajátossága a lengyel hegedűiskolának?
– A 21. században a különböző hegedűiskolákat már nem feltétlenül lehet határozottan elkülöníteni, sokkal inkább univerzális forrásokból merítünk, ettől függetlenül Flesch, Ševcik, Schradiek, Jampolski, Dounis, Wieniawski, Ernst, Lipinski, Ysaye vagy Paganini életműve mindig is meghatározó marad. Bár ismerem a lengyel hegedűoktatást, én magam a bécsi iskolához kötődök szorosabban. Prof. Alfred Staar tanítványaként ismerhettem meg azokat a hagyományokat, amelyek elsősorban a hangzásra való odafigyelésen és a színek széles palettájának alkalmazásán alapulnak.
– A karmesterek szerepe mennyire változott meg az utóbbi időben?
– Szerencsés vagyok, mert tizenöt éves koromtól kezdve lehetőségem volt a 20. század legnagyobb mestereivel dolgozni. Ez óriási hatással volt a fejlődésemre. Egyfelől fontos számomra a hagyomány, másrészt viszont nyitott vagyok az újra is. Azt gondolom, a zenét lehet jól vagy rosszul értelmezni, középút viszont nincs. A művészet nem tűri a kompromisszumokat, az olyan őrült kísérletezést, ami mögött nincs tudás vagy megfelelő készségek. Lehet valaki extravagáns, de úgy vélem, hogy először azt kell megmutatni, hogy mit tud valaki például Mozarttal kezdeni.
– A magyar zenei élettel milyen a kapcsolata?
– Amellett, hogy elismerem és kiemelt fontosságúnak tartom a Kodály-módszert a zeneoktatás területén, számos meghatározó magyar művésszel is találkoztam pályám során. Hosszú ideje élek Bécsben, így több alkalommal hozott már össze a sors Fischer Ádámmal, Fischer Ivánnal és Bogányi Tiborral is, akiket mind nagyra becsülök. Az önök hazája kétségtelenül az a hely, ahol a művészet része az emberi léleknek.
– Mennyire ismeri a Pannon Filharmonikusokat?
– Kiváló zenekarnak tartom az együttest és nagy öröm számomra, hogy közösen koncertezhetünk, legutóbb egyébként a Musikvereinban hallottam őket, igazán nagyszerű estét szereztek nekem.
– A közös koncert koncerten Grieg és Bruckner művei hangzanak el. Mi a kapcsolata a két életművel?
– Grieg a-moll zongoraversenye, amit egyébként Boros Mihály fog előadni, és a hegedűre és brácsára írt Bruch-kettősverseny is meghatározó darabok a számomra. Utóbbi esetében egyébként külön öröm, hogy a zenekar szólóbrácsa művésze, Murin Jaroszláv lesz a partnerem.