Somos Csaba: „Érzelmekben és csúcspontokban gazdag koncertre készülünk”

Szerző:
- 2024. november 18.
Somos Csaba - fotó: Felvégi Andrea
Somos Csaba - fotó: Felvégi Andrea

A holokauszt 80. emlékévének alkalmából Kaddis címmel ad nagyszabású koncertet a Pannon Filharmonikusok novemberben 28-án a pécsi Kodály Központban, egy nappal később pedig a Müpa hangversenytermében. A műsorban közreműködik többek között a Nemzeti Énekkar is, melynek vezetőjét, Somos Csabát kérdeztük a közös munkáról és a különleges tematikáról.

- hirdetés -

– Lassan 10 éve, hogy 2016-ban átvette a Nemzeti Énekkar vezetését. Hogyan értékeli az elmúlt időszakot?

– Ez egy olyan kérdés, amire nem lehet röviden válaszolni. Nagy átalakulásokon ment át az együttes ebben az időszakban, ideértve a művészi állomány és a repertoár változását is. Úgy vélem, a munkánk értékelését nem nekem kell elvégezni, hanem a hallgatóinknak és azoknak a művészeknek, akikkel nap mint nap együtt muzsikálunk. Az ő véleményük sokkal inkább mérvadó.

– Melyek most a Nemzeti Énekkar első számú feladatai?

– Szerteágazóak a feladataink, de talán kiemelkednek közülük a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral való közös produkcióink. Ezek száma ugyanis igencsak megszaporodott, és egy nagyon izgalmas repertoárt sikerült építenünk Vashegyi György főzeneigazgató úr vezetésével. Terveink között szerepel lemezre venni a nagy francia romantikus oratórium és opera irodalom hazánkban egyébként nem hallható gyöngyszemeit, és reményeink szerint meg is mutathatjuk majd őket a hazai és külföldi közönségnek. Nagy öröm a zenekarral turnézni, jövőre már másodjára térhetünk vissza együtt Amszterdamba, a Concertgebauw-ba.

– Nagyszabású koncertre készülnek novemberben a Pannon Filharmonikusokkal. Milyen kihívást jelent ez az énekkar számára?

– Annak ellenére, hogy Bernstein III. „Kaddis” szimfóniáját már énekeltük korábban, a hangverseny műsora igen nagy és komplikált feladatot jelent a kórusnak. Az angol és lengyel szövegen túl héber nyelven is kell énekelni, aminek nagyon speciális a deklamációja. Emellett a Bernstein-darab harmóniai és ritmikai szempontból is bonyolult, van olyan pont, ahol a dirigáló karmester mellett nyolc belső vezénylő segíti a szinkronizált, de egymástól eltérő tempójú zenei folyamatot. Sok szép és maradandó élményem fűződik Pendereckihez is. Több alkalommal énekeltük a műveit, kiemelném a Jeruzsálem hét kapuja című nagyszabású alkotását, amit jó párszor a szerző vezényletével adhattunk elő. Már nyáron elkezdtük az előkészítő próbákat, szólampróbákat és Kesselyák Gergely karnagy úrral is volt két igen tartalmas tutti próbánk.

– Első látásra talán nehezen befogadható, vallásos hangulatú koncertre számíthatunk.

– Senkit ne ijesszen meg a téma, vagy például Penderecki neve. Az ő és a többi szerző műve is nagyon hallgatható és izgalmas zene. Emellett a készülő koncert tematikáját illetően is rendkívül érzelmes és csúcspontokban, erős hatásokban gazdag lesz. Biztos vagyok benne, hogy az, aki a romantikus oratórium irodalmat szereti, most igazán nem fog csalódni.

– Mennyire illik egyébként bele a koncert műsora a Nemzeti Énekkar repertoárjába?

– Nagyon jól fekszik ez a műsor a Nemzeti Énekkarnak, hiszen széles és gazdag, átütőerőben bővelkedő, nagy hangzást kíván. Az pedig, hogy új darabokat is beemelhetünk a repertoárunkba, mint például Pendereckinek és Korngoldnak a koncerten megszólaló műveit, különösen szerencsés, én magam is erre törekszem évek óta.

– Milyen élmény a Pannon Filharmonikusokkal dolgozni?

– A Pannon Filharmonikusok mára hazánk egyik legkiválóbb szimfonikus zenekarává vált, öröm velük a muzsikálás. Nekünk, Magyarország legnagyobb profi oratórium kórusának ráadásul külön megtiszteltetés, hogy a Müpa mellett az egyedüli és egyben legjobb Budapesten kívüli helyszínen, a pécsi Kodály Központban is előadhatjuk a koncertet.

Megosztás

Ajánlott

Bejegyzések

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Superbrands 2022
Superbrands 2021
Superbrands 2022
Superbrands 2022
ICMA logo
Member of IMZ
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo