Eun Che Kim lép fel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával február 11-én a Zeneakadémián. A dél-koreai hegedűművész Brahms Hegedűversenyét adja elő, akivel a darabról és pályájának alakulásáról is beszélgettünk.

- hirdetés -

– Magyarországon talán nem ismert széles körben, hogy Dél-Koreában milyen nagy szerepet játszik a zeneoktatás a gyerekek életében. A kötelező iskolai feladatok végeztével rengetegen járnak zeneórákra. Majdhogynem kötelező legalább egy hangszeren játszani. Önnek is így kezdődött a pályafutása? Azért kezdett hegedülni, mert muszáj volt, vagy már a kezdetektől hegedűművész szeretett volna lenni?

– Az én esetemben pont az ellenkezője történt. Senki nem kényszerített, saját magam dönthettem el, hogy mit csinálok. Meglehetősen későn, 9 évesen kezdtem hegedülni, miután egy másfél éves tartózkodás után hazatértem Koreába az Egyesült Államokból. Rendkívül nehéz időszak volt ez számomra, hatalmas környezeti változás, egyszerűen a mindennapi stressz oldása céljából kezdtem hegedülni. Azonban hamarosan szerelembe estem a hangszerrel, és 12 évesen el is döntöttem, hogy professzionálisan szeretnék foglalkozni a hegedüléssel. Mindez egy teljesen természetes folyamat volt. Olyan pályát választottam, amit nagyon szeretek. Kizárólag a saját akaratom és kedvelésem érvényesült a pályaválasztásomban.

– Melyek karrierje legfontosabb inspirációi?

– Egy hosszú és sokszínű pályafutás alapja, véleményem szerint, hogy a zenével magával kapcsolatban maradjon a művész, a lehető legváltozatosabb formákban. Vannak zenei példaképeim, mint Joseph Silverstein például, aki szenvedélyes muzsikus volt, a zene sokféle területén alkotott. Kamarazenészként is játszott, adott szólókoncerteket, zenekari tag is volt. Ahogy az ő példája is mutatja, a zene minden megjelenési módjára nyitottnak kell lenni, ez váratlan meglepetéseket és lehetőségeket is hozhat a muzsikusi pályán.

– Dél-Koreát úgy ismerjük, mint a világ azon országa, ahol a legerősebb versenyszellem él az emberekben. Ön is ilyen versenykedvelő típus? Vagy esetleg úgy gondolja, hogy a tehetség önmagáért beszél, és ezért nem kell különösebben sokat tenni az érvényesülés érdekében?

– Amikor fiatalabb voltam, magam is szerettem a versenyeket. Azonban az évek múlásával rájöttem, hogy ezt az energiát magamra kell fordítanom, és mint egy motor, a saját művészi fejlődésem kell elősegítenem. Ehhez nem szükséges semmilyen külső ösztönzés. Bármilyen művön is dolgozom, sokat teszek érte, és mindig a legjobbat adom magamból. Ha az ember muzsikusnak áll, elkerülhetetlen, hogy temérdek mennyiségű munkát végezzen. Nagyon kegyetlenül hangzik, de egy művészi eszköztárat felépíteni rendkívül hosszadalmas folyamat, ami aztán egy perc alatt vész el, ha nem tartjuk karban. Nagyon élvezem, ha egy előadáson száz százalékot adhatok magamból, és ezt a közönség megérzi. Úgy gondolom, hogy ez a minimum, amivel tartozom a közönségnek.

– Mostanában rengeteg tehetség érkezik Dél-Koreából, több, mint korábban bármikor. Honfitársai sorra nyerik a neves versenyeket, és a Koreából érkező tartalmak (beszéljünk filmekről, popzenéről vagy egyéb művészeti ágakról) rendkívül népszerűek ma szerte a világon. Ez a világméretű jelenség segíti az Ön karrierjét?

– Igen, magam is tapasztalom, hogy itt, Európában egyre népszerűbb a koreai kultúra. Meglep engem is az a gyorsaság, ahogy a koreai kultúra teret nyer. Manapság a zenei szcénába rengeteg feltörekvő művész érkezik Koreából, és ez nagyon nagy inspiráció nekem. Bármelyik városba megyek, kiváló és sikeres koreai zenészekkel találkozom, akiktől sok szeretetet és törődést kapok.

– Magyarországon akkor ismertük meg az Ön nevét, amikor 2023-ban első helyezett lett a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyen Mosonmagyaróvárott. Megváltoztatta ez a versenygyőzelem az életét?

– Természetesen! Először is, a Mosonmagyaróvárott szerzett élményeim páratlanok voltak! Rengeteg kedves és törődő emberrel találkoztam, egy rendkívül melegszívű közönséggel. Az elsőség hozadéka volt, hogy sok meghívást kaptam Magyarországon, amiért nagyon hálás vagyok. Sokat járok Magyarországra, és igazán öröm, ha itt játszhatok. Nagyon remélem, hogy még sokszor jöhetek ide vissza és még több koncertet adhatok.

– A február 11-i koncertre miért választotta a Brahms-hegedűversenyt?

– Brahms zenéje nagyon kedves a szívemnek, mert az ő zenéje mindig nagyon emberi és nagyon személyes. Azok a szerkezeti megoldások, amelyeket a műveiben használ, minden más szerzőtől eltérően mutatják be művészetének filozófiáját. Ez a hegedűverseny az, amit talán a leghosszabban és a legalaposabban tanultam egész életemben. 18 éves voltam amikor először találkoztam a művel, hiszen ezt a darabot tanultam meg a koreai egyetemi felvételimre. Sok-sok óra gyakorlás után nagyon nagy tisztelet fejlődött ki bennem a Hegedűverseny iránt, és egészen rabul ejtett az a művészi magaslat, ami elém tárult. Azóta is mindig arról álmodtam, hogy ezt a darabot egyszer zenekarral is eljátszhatom. Amikor elérkezett a lehetőség, nem is volt kérdés, hogy Brahms Hegedűversenyét fogom választani.

– Van az ön művészetének valamilyen különleges üzenete a közönség felé?

– Bármely művésznek, alkosson bármilyen művészeti ágban, jogában áll a neki legjobban tetsző módon interpretálni egy művet. Amit én próbálok megmutatni a művészetemmel, az Brahms eredeti intenciója, amit átszűrök a saját érzelmeimen. Ha a közönség pedig az én előadásomból egy saját élményt épít, akkor már elértem a célomat.