Fenyősiné Bartha Noémi hegedűművész harmadmagával kapta meg az idei évadban a Pannon Filharmonikusok Lickl-díját, amellyel a zenekarhoz valamilyen módon kapcsolódó munkatársak társadalmi szerepvállalását ismerik el. Noémi hol az Üzemi Tanács elnöke, hol a Szakszervezet titkára: szervezett már kvízestet, futóversenyt, és a közeljövőben egy könyvklubot is szeretne elindítani. A hegedűművészt elsősorban a Lickl-díjról és a közösségi munkájáról kérdeztük, de szó esett a zenekari játékról és a kamarazenéről is.
– Mi volt az első gondolata, amikor megtudta, hogy megkapta a Lickl-díjat?
– Teljesen váratlanul ért, különlegesen összetett, felemelő érzés volt számomra. Soha nem gondoltam, hogy egyszer díjjal fogják jutalmazni azt, amit a zenekarért igyekszem tenni. Ezek a cselekedetek a közösség építése érdekében történnek, nem pedig azért, hogy valamilyen elismerést kapjak értük. A Lickl-díj felelősséget is jelent nekem: van benne egy jó értelemben vett elvárás a jövőre nézve, hogy ugyanígy folytassam a munkát, ami értékes a zenekar számára.
– Hogyan kezdte el a programszervezői tevékenységet a zenekarnál?
– Úgy érzem, az élet hozta ezt a feladatot. 2018-ban kerültem az Üzemi Tanácsba, amelynek később az elnöke lettem. Azonban nem éreztem úgy, hogy ez a pozíció nekem való, így az ötéves ciklus lejárta után nem vállaltam az újabb jelölést. Időközben elkezdtem azon gondolkodni, hogy hogyan tudok hasznosabb lenni a társulatnak. Aktívabban kivettem a részemet a közösségi munkákból, és próbáltam kitalálni olyan tevékenységeket, amelyekkel a jó közérzetet erősíthetem a kollégákban.
Az első zenekari kvízestre is az adventi ünnepségünk alkalmával került sor. Sokan jelentkeztek, nagyon jó hangulatban telt az este. Ez adott lendületet, hogy szervezzek máskor is programokat. Ezt követően a menedzsment is alkalmanként kérte a közreműködésemet, ha a zenésztársakat kellett bevonni valamilyen feladatba.
– Milyen pluszt jelentek ezek a közös programok a zenekar életében?
– A munkánk sikeréhez szükség van egy közös akaratra, csak így tudjuk megvalósítani az igazán jó koncerteket. A közös akaratot pedig lehet programokkal erősíteni. Hiszek abban, hogy ezek elősegítik az összetartozás érzését, ami minden munkahelyen nagyon fontos, de nálunk különösen, mivel mi szenzitívebb lelkületűek vagyunk másoknál. Ha jobban egymásra tudunk hangolódni, akkor a közös zenélés is sokkal könnyebben fog menni.

Fenyősiné Bartha Noémi – forrás: PFZ
– Mit tapasztal, mennyire nyitottak a programokra a zenekari tagok?
– Van egy erős mag, akik szinte minden programban részt vesznek. Ebben az évadban nagyon sok fiatallal gazdagodott a zenekar, és jó látni, hogy bennük mennyi hajlandóság van erre. Ha ez így folytatódik, akkor lesz utánpótlás, egyszer csak már ők fognak kitalálni és megszervezni új dolgokat. Friss ötletekre mindig szükség van.
– Nemrég volt egy közös véradás is a Kodály Központban.
– Igen, az például már egy fiatal nagybőgős kolléga kezdeményezésére valósult meg, és azt a visszajelzést kaptuk, hogy nagyon sikeres volt. Sokan vettek részt benne a zenekarból – köztük én is –, és a közönségünket is tudtuk mozgósítani.
– Milyen eseményeket tervez a jövőre nézve?
– Jelenleg több ötlet foglalkoztat. Nagyon szeretem az irodalmat, és korábban már rendeztem könyvklubot az otthonomban. Összejött egy baráti kör, és rendszeresen találkoztunk. Ezt szeretném a társulatunkban is megvalósítani, és szerencsére a zenekar menedzsmentje is támogatja a könyvklub ötletemet.
Ezenkívül felmerült a tagjaink részéről, hogy szervezzünk túrákat a környékünkön, hiszen itt lakunk a Mecsek lábánál.
Résztvevők vagyunk a városunkban rendezett jótékonysági futóversenyeken is. Ezek számunkra fontos társadalmi közösségi események, amelyeken mindig képviselteti magát a zenekar.

Fenyősiné Bartha Noémi – forrás: PFZ
– Térjünk át egy kicsit személyesebb témákra, hiszen ön a PFZ oszlopos tagjának számít. Hogy érzi magát az együttesben?
– Ez a 26. évem a zenekarnál, rögtön a művészeti tanulmányaim végeztével kerültem be. Ez idő alatt komoly átalakulás ment végbe nálunk. Nagyon szép utat járt be a PFZ az elmúlt 20 évben, és jó érzéssel tölt el, hogy részese lehettem a fejlődésnek. A szekund szólamban hegedülök, és teljesen otthonosan érzem magam ebben a szerepben.
– A zenekari játék mellett a Harmónia vonósnégyesnek is tagja. Milyen lehetőségeik vannak?
– A vonósnégyes az együttes tagjaiból alakult több mint 10 éve, amelyben szintén a szekund szólamot játszom. Az első hegedűsünk különösen lelkes, mindig keresi az új lehetőségeket, rendszeres résztvevői vagyunk a városunk és vidékünk kamarazenei életének. A PFZ Művészbejáró sorozatában is gyakran lépünk fel, valamint minden évben ifjúsági hangversenyekre is kapunk felkérést.
– Milyen élményt jelent a kamarazenélés?
– A vonósnégyesben lehetőség van az egyéni művészi kifejezésre. A próbák segítik a hangszeres fejlődésünket, amit jól tudunk kamatoztatni a zenekari munkában. Ráadásul egy nagyon jó társaság alakult ki négyünkből, szeretünk egymással dolgozni. Nekünk nem jelent gondot közösen hosszabb időt eltölteni.