A Budapesti Operettszínház balettegyüttese április 11-én mutatja be Kocsák Tibor és ifj. Harangozó Gyula világszerte hatalmas sikerrel játszott darabját, a Hófehérkét. Apáti Bence maga is táncolt az előadásban, de az Operett balettigazgatóját nem csupán emlékeiről, hanem a Pro Filii Alapítvány támogatásával színre kerülő friss produkcióról is kérdeztük.

– Milyen ambíciókkal kezdted a munkát az Operettszínház balettigazgatójaként? Milyen vízióid voltak?

– Amikor 2019-ben Kiss-B. Atilla megkeresett az igazgatói pályázat kapcsán, egyetértettünk abban, hogy egy fővárosi balettegyüttes nem létezhet saját létrehozott balettelőadások nélkül. Ez az Operettszínházra legutóbb közel negyven éve, még Pártay Lilla balettigazgatósága idején állt. Nagyon fontos célkitűzésünk volt, hogy a kiváló adottsággal rendelkező, igen jó technikájú táncosainkat ne csak az operettek nyolc-tíz perces számaiban láthassa a közönség, hanem egész estés balettekben is meg tudják mutatni, milyen nagyszerű művészek.

– Mit jelentett ezen a szakmai úton a 2019-es bemutató, a Diótörő?

– Egy fontos mérföldkövet, mert teljes értékű Diótörőt tudtunk kiállítani, a közönség részéről pedig megerősítést kaptunk, hogy van igény a balettre a Nagymező utcában is. A decemberünk a mai napig erről szól, az idei évadban 21 előadásunk volt ifj. Harangozó Gyula darabjából. Hirdetnünk sem kell, egy hónappal előtte már teltházas minden alkalom.

– A Diótörővel megmutattátok, hogy készen áll a balettegyüttes egy nagyszínpadi, közkedvelt, igazán populáris műre. Azt gondolom, A képfaragó, a másik végletként, egészen más szempontból jelentett kihívást.

– A játszóhely is mutatja, hogy vállaltan rétegelőadást készített kiváló táncművész és remek koreográfus barátom, Vincze Balázs, ami azon túl, hogy egy nagyon érdekes, izgalmas darab, engem a legendás alkotó, idősebb Harangozó Gyula műveire emlékeztet. Óriási kihívást jelent a táncosoknak, de a társulat erejét mutatja, hogy A képfaragót is három szereposztásban tudjuk játszani. Természetesen alacsonyabb az előadásszám, de minden alkalommal megelőzi a blokkokat egy komoly próbaidőszak, és azt tapasztalom, hogy nagy szorgalommal és szeretettel próbálják be a darabot.

A Hófehérke című előadás sajtótájékoztatója – fotó: Janus Erika

Mindig irigyeltem a prózai színészeket, akiknek elég az előadás előtt összemondani a szöveget, vagy egy-két felújítópróbával újra játszanak egy produkciót. A táncban egészen másképp működik az izommemória és a test terhelése: például mielőtt újra műsorra kerül a Diótörő, azok a szólisták is, akik már hat éve táncolják, másfél hónapon keresztül több órát próbálnak, az új beállók pedig hetekig dolgoznak a próbateremben. Egyáltalán nem szeretném elvenni sem a balettpályában gondolkodó szülők vagy a gyerekek, mert megtérül a befektetett munka, de kétségtelen, hogy a tánc borzasztóan melós és kemény műfaj.

– A következő bemutató, a Hófehérke igazi családi klasszikus, hátha épp ez terel újabb generációkat a balettrudak mellé! A Diótörő után ez egy újabb ifj. Harangozó Gyula-darab, és mint Kiss-B. Atilla elárulta a sajtótájékoztatón, jó ideje szerettétek volna megvalósítani. Miért épp most állnak úgy a csillagok?

– A Hófehérke tökéletesen illik társulatunk profiljába. Annyi kulisszatitkot elárulok, hogy mi ezt már 2019-ben is nagyon szerettük volna bemutatni, de Harangozó mester még az Operában állt szerződésben. Tehát a legfontosabb ok, hogy csak most tűzzük műsorra, egész egyszerűen gyakorlati. Ugyanakkor az is igaz, hogy az Operettszínház rengeteg előadást játszik, szerencsére mindegyiket hatalmas előadásszámban, ami a táncművészeinket is érinti, ráadásul a Diótörővel, így aztán nem könnyű megtalálni azokat az időszakokat, amikor egy ilyen nagy balettet be lehet próbálni. A szólisták már október-novemberben elkezdték a munkát, januárt óta pedig intenzíven, gyakorlatilag reggeltől estig ezt próbálják.

– A darabot nagyon jól ismered, hiszen táncoltál a 2004-es ősbemutatóban, de aztán volt egy szerepváltás.

– Igen, az ősbemutatón még a karban táncoltam, és egy-két évvel később kért fel Harangozó mester, hogy vegyem át a Banya szerepét. A premier-szereposztás Szakály György és Bajári Levente volt. Leventét is nagyra tartom, de Szakály Gyuri utánozhatatlan karaktertáncos, óriási művész volt, akinek a kisujja mozdulatát is irigykedve néztük, úgyhogy egyszerre éreztem a boldogságot és a megtiszteltetést. Nagyon szerettem ezt a szerepet, több mint tíz évig táncoltam. Most is, amikor csak ülök és nézem a kollégákat, egy-egy mozdulat előhozza, milyen jó volt táncolni, de persze arra is emlékszem, hogy milyen elképesztően fárasztó volt. Van egy rész, ahol a Banya hosszan, 12-15 percig megállás nélkül táncol, és még ma is élénken él bennem, mennyire elfáradtam a végére. Bezuhantam egy szakadékba, és kellett öt-tíz perc, mire a tapsrendre kilihegtem és összeszedtem magam.

– Mindezekkel az emlékekkel együtt most, amikor a próbákat vezeted, másképp nézel a darabra?

– Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem én vezetem a próbákat, hanem Harangozó Gyula mester, de igyekszem mindenben segíteni őt. Így volt ez a Diótörő esetében is: a premierig ő tartja kézben az eseményeket. Persze ott vagyunk mellette a többi balettmesterrel, figyelünk mindent, és a következő évadbeli felújításkor vesszük át a feladatokat. Ahogy mondtam, 2004-től 2017-ig voltak Hófehérke-előadásaim, és ezzel a tapasztalattal együtt nagyon jó érzés látni, hogy az Operettszínház balettegyüttese, a karban és kisebb szerepekben kiegészítve a musical ensemble tagjaival, képesek létrehozni egy újabb egész estés, két felvonásos nagy balettet.

– Az előadás színlapján vannak ismerős nevek, olyanok, akiknek hozzád hasonló tapasztalata van a Hófehérkével, mások most találkoznak vele először. Azt képzelem, ez különlegesen inspiráló lehet mindenkinek.

– Ez maximálisan így van. Valóban, sokan vannak, akik az Operaházban is táncolták a szerepeket, az alkotócsapat is azonos, de nem ugyanazt az előadást látják majd a nézők. Teljesen új díszletek és jelmezek készült, álomszép lett a Kentaur tervezte látvány és csodásak Velich Rita jelmezei. Azt is mondhatnám, most került méltó színpadi világba a klasszikus mese.

A Hófehérke című előadás sajtótájékoztatója – fotó: Janus Erika

És ki kell emelnem még Pfeiffer Gyula munkáját: a főzeneigazgató úrnak is nagyon sokat kellett dolgozni a kottával, hiszen méreteiben a mi zenekarunk nem mérhető össze az operaházival. De neki köszönhetően hatalmas erővel, energiával, elképesztően technikásan, tökéletes hangzással szólal meg Kocsák Tibor zenéje.

– Hogyan fogsz izgulni az április 11-i bemutató előtt?

– Nagyon! És sokkal jobban, mint régen, táncosként. Hogy egy sporthasonlattal éljek: olyan ez, mint az edző, aki a versenyen nézi a pálya széléről a sportolót. De mi, ellentétben az edzőkkel, még bekiabálni se tudunk, csak bízhatunk az elvégzett munkában. És most igazán bízom ebben, mert lassan két hete zajlik a munka a színpadon, a sokadik zenekaros, díszletes, jelmezes, teljes világítású próbán vagyunk túl. Igaz, ez egy olyan szakma, amelyben minden egyes mozdulatért meg kell dolgozni, és ahogy szokták mondani, bármikor történhet bármi, az ördög nem alszik, de a próbateremben komoly és odafigyelő munka folyt, és a színpadon is profi kollégák dolgoznak a háttérben. Ha minden flottul megy – márpedig erre van a legnagyobb esély –, amikor felmegy a függöny, a nézőket azonnal beszippantja egy csodálatos mesevilág.